Tankcsapdától a hősies döntetlenig
–
Egy remek nap históriája
Egy remek nap históriája
A kedves olvasó most nyilván
megrökönyödve szemléli ezen írás igencsak meglepő címét, de aggodalomra semmi
ok, szerkesztőségünkben kizárólag profi szakemberek ütlegelik a billentyűzetet.
Szorítkozzunk a lényegre: 2016. október 2-án alakulatunk az újpesti Pingvin FC
gárdáját látta vendégül, a múlt heti Harrer elleni meccshez hasonlóan negatív
előjelekkel.
Történt ugyanis, hogy
az előzetes tervek szerint a Komisz FC-vel játszottunk volna, ám említett
brigádunk az utolsó pillanatok egyikében lemondta a találkát, mondván, hogy nem
lennének meg elegen, már ami a létszámukat illeti. Horacsek csapatkapitányunk
ekkor rögvest a kezébe vette az irányítást, és leszervezett egy randit a
Pingvinekkel, nehogy parti nélkül maradjuk ezen a napfényes hétvégén. Szózata
meghallgatásra talált, s fagyos-kedvű barátaink belementek a dologba. Ekkor
azonban nálunk indult meg a szerencsétlenkedés; az eredeti banda fele rögtön
lemondta a részvételt, közbejött egyéb okokra hivatkozván. Huh! Ezen is
túllendültünk. A mérkőzés délelőttjén végül is először Horacsek és Haragos
futottak be háromnegyed 11 körül, hogy rövid eszmecsere után megkezdhessék „bemelegítésüket”
a kék színű rekortán-pálya melletti padoknál. Amint ott üldögéltek, egyszer
csak egy biciklis srác tekert el előttük, és cangájára erősített hangszórójából
a „Tankcsapda – Nem kell semmi” című száma harsogott. Több sem kellett
rock-rajongó örök Haragosunknak egy kis headbangesléshez, hosszú idő után végre
megvolt az első pozitív jel. Nem sokkal később Mendzsák, Unyi, és Zsila is
befutottak, végül pedig Haragos egyik barátja, Hursán Úr érkezett meg nagy
örömünkre, ugyanis vele együtt már ki tudtunk állni 5+1-es (milyen fontos is
volt ez!) felállásban. Ezúton is köszönjük Szabinak a kisegítést!
Köszönjük Szabi!
Körülbelül 11 óra
környékén kezdetét is vette a találkozó. Az első 5-6 perc a szokásos
tapogatózás jegyében telt, egy-két Pingvin-lövés azért néha-néha megállította a
MAFASZ-szimpatizánsok szívverését, ám komolyabb veszély egyik kapu előtt sem
alakult ki. E szakasz letelte után váratlan fordulat következett; egy vendég
löket a saját testi épségét sem kímélő Unyiról vágódott le, aki elveszett
labdát nem ismerve a lecsorgó után iramodott. Utóbb kiderült: eredményesen! A fehérmezes
Pingvin ugyanis röviden gurított haza, kilépő raptorunk pedig higgadtan
gurított a vendégek hálójába: 1:0. A semmiből találtunk gólt, de hát valljuk
be, az utóbbi hetek után már ideje volt, hogy legyen egy kis szerencsénk. Ahogy
a mondás tartja: jó csapatnak szokott lenni. Ráadásul, ahogy Zsila fogalmazott
e találatunk után: „Ki kell használnunk az ellenfél hibáit, adódni fognak.”
Igaza lett. Ki gondolta volna a meccs előtt, hogy mi fogunk vezetést szerezni 5
perc után? A fogadóirodák valószínűleg nagy oddsot adtak volna rá. Újabb
pozitívum: pipa. Hála Istennek. A szerzett gól persze rányomta a bélyegét a
meccs hangulatára, mi teljesen felpörögtünk, a Pingvin pedig érezhetően
bizonytalanabbá vált. 8 perccel később újabb csodának lehettek szemtanúi a
jelenlévők. Egy, a középpályán blokkolt indításunk félmagasan a középső védő
posztját betöltő Haragos elé pattant, aki jó szokásához híven nem cicomázta,
hanem jobb belsővel kapásból a levegőbe vágta. A hulló falevél az ellenfél
térfelén Unyit találta meg, aki tanári mozdulattal, jobb lábbal megszelídítette
a bőrgolyót, megfordult, tolt egyet rajta, majd ballal irgalmatlanul kilőtte a
hosszú alsót. Emberek! Há’ mi van itt? Mint a búcsúba’! Van itt minden. A
félpályáig kipattogó labdát a vendégek 7-es számú játékosa idegesen bikázta ki
a pályárról. Haragos üvöltött: „Jegyezzétek a gólpasszomat!” Zsila kontrázott:
„Többet nem mondom, hogy ne vágd előre!”
Ámde folytatódott a
mérkőzés! Tisztelt hölgyeim és uraim, még semminek sem volt vége. A Pingvin a
középkezdés után egyből tüzelt, a bivalyerős löket Haragos lábában halt el,
vendég szöglet következett. A sarokrúgás után kavarodás végén a fagyosak nagy
lövőjéhez vándorolt a labda, aki messziről lövésre szánta el magát, bombája
sajnos a hazai kapuban landolt. Nem sokáig örülhettünk kétgólos vezetésnek. A
következő percekben kissé csapkodóvá vált a játék, helyzetek adódtak itt is,
ott is, ám el kell ismerni, labdabirtoklásban (és sajnos a helyzetek számában
is) a vendégek álltak jobban. Mivel gyors és technikás játékosaik letámadásra
játszottak, képtelenek voltunk lapos passzokkal kihozni a labdát, ezért csakis
hosszan előrevágott kirúgásokkal operálhattunk. Ennek előnye az volt, hogy nem
tudtak rögtön lekontrázni minket, hátránya viszont az, hogy sokszor a hosszú
kirúgás nem talált embert, így gyakorlatilag csak időhúzó célt tudott
szolgálni. A védekezésünk azonban összességében kiválóan helytállt, ennek
köszönhetően sokáig nem találták a rést rajta Pingvin-barátaink. 11 perccel
szépítő találatuk után azonban megtört a jég, egy félpályánál elvégzett
szabadrúgásunk után kirúgásból indulva gurigáztak, sőt, egészen helyzetig
gurigázták magukat, és legnagyobb sajnálatunkra be is fejezték azt. Egy ügyes
keresztlabda után a balszélen felfutó vendégjátékos ugyanis üresen maradt, és
éles szögből a későn blokkolni igyekvő Haragos és Horacsek kapusunk mellett a
képzeletbeli (nemrég lelopott) hálónkba helyezett. Ekkor körülbelül három perc
volt hátra az első halfból, ám a slusszpoén csak ezután következett. Körülbelül
40 másodperc volt hátra a szünetig, amikor is gárdánk (egy távoli
Zsila-próbálkozás után) szöglethez jutott. A kornert Hursán Szabolcs végezte
el, kitűnően felfedezve, hogy a hosszú oldalon Mendzsákot bántóan egyedül
hagyták, szemfüles csatárunk pedig érzékelve a szituációt nagyon okosan
lefejelte a földre a labdát, amely felpattanva, majd újra leesve mindenki
legnagyobb csodálkozására a vendégek kapujában kötött ki! 3:2. Haragos üvöltött:
„Az igen, Bence!” (Extázisban volt csapattársunk, még jó hogy jött a szünet!) Már fél perc sem kellett a szünethez. Ki is húztuk.
Vezetéssel vonulhattunk a pihenőre. Mily’ rég volt már ilyen!
A félidőben
megpróbáltunk fújni egyet, elvégre mégiscsak csere nélkül játszottunk, ám ami a
legfontosabb: vidám hangulatban tölthettük a pihit, hiszen vezettünk! A rövidke
pause után útjára is indult a labda.
Készen állsz???
Lehet-e ezt még
fokozni? A második félidőt még zseniálisabban kezdtük, mint az elsőt.
Kisvártatva két Unyi gól terhelte a vendégek kapuját, melyek közül az egyik
szemkápráztatóan szép találat volt. Technikás játékosunk egy tőle megszokott
cselsorozat után jobbra tolta a játékszert, majd jobbal iszonyatos erővel a léc
alá vágta, így az a felsőkapufáról a másodperc törtrésze alatt csapódott a
Pingvinek gólvonala mögé. Mindez olyan gyorsan zajlott (gyakorlatilag egy
szempillantás alatt), hogy rövid ideig még a hazaiak sem tudták feldolgozni,
hogy mi is történt. Csoda! Újra. Újra, és újra! 5:2-es vezetés után talán
elhittük, hogy valami isteni segítségnyújtás folytán meglehet a meccs. A
vendégek azonban nem adták fel. A félidő második fele tulajdonképpen arról
szólt, hogy a hazaiak „betolták a buszt” (olykor-olykor szó szerint, hiszen egy
alkalommal a lövést blokkoló Horacsek után Zsila testében halt el az ismétlés,
és kisvártatva azon kaptuk magunkat, hogy mire a labda kigurul szögletre, már
hárman-négyen állunk a saját gólvonalunkon). Hősies védekezés a javából! Az idő
múlásával azonban a fáradtság jelei sajnos egyre jobban megmutatkoztak a MAFASZ
játékosain. Egy-egy apróbb kihagyás, a koncentráció hiánya végül azt
eredményezte, hogy 2-3 perccel a meccs vége előtt egyetlenegy gólra olvadt
nemrégiben még tripla akkora előnyünk. 5:4 ide. Megpróbáltuk tartani magunkat,
de egy szép rövidpasszos akció után egy becsúszó Pingvin-spíler megszerezte az
egyenlítő gólt is. Ekkor azonban már dacosak lettünk! A döntetlent már csak nem
adhatjuk!! Foggal-körömmel küzdöttünk, olykor szó szerint az Életünkért. És a
csattanó a végén: mindkét csapat megnyerhette volna a meccset az utolsó két percben.
Egy előrevágott labdát ugyanis Unyi tálalt a túl szélen érkező Hursán elé, aki
azonban sajnos nem találta el a kaput. A Pingvinnek is akadt még helyzete.
Összességében azonban elmondható, hogy igazságos eredmény született, hiszen ahogy már említettük, a játékot többnyire a Pingvin irányította, ám küzdeni akarásból, helyzetkihasználásból és csapatként való helytállásból a MAFASZ is jelesre vizsgázott ezen a napon. Bravó srácok, csak így tovább! Végre elégedetten hagyhattuk el a pályát!
Összességében azonban elmondható, hogy igazságos eredmény született, hiszen ahogy már említettük, a játékot többnyire a Pingvin irányította, ám küzdeni akarásból, helyzetkihasználásból és csapatként való helytállásból a MAFASZ is jelesre vizsgázott ezen a napon. Bravó srácok, csak így tovább! Végre elégedetten hagyhattuk el a pályát!
E
kiváló eseményeken felbuzdulva nézzük játékosaink teljesítmény-mutatóit.
Horacsek – Hálóőrünk
ihletett formában védett, előfordult, hogy akrobatikus mozdulattal piszkálta ki
a gólba tartó labdákat. Bár indításai nem mindig találtak embert, összességében
kiadta magából a maximumot, lehúzta a rolót a vendégek előtt.
Haragos
– Ha Horacsekről azt mondtuk, hogy „ihletett formában játszott”, akkor mit
mondjuk Haragosról? A Paolo Maldini fénykorát megszégyenítően futballozó védőnk
maga volt a fal. Élete egyik legjobb teljesítményével (klasszikus
sepregetőként) segítette hozzá csapatát a pontszerzéshez.
Hursán
– Új játékosunk remekül szállt be, sokszor szerelt kritikus helyzetben, és
gólpasszt is jegyzett. Magabiztosságot sugárzó játéka nagyon kellett a
csapatnak!
Zsila –
Hozta a tőle elvárhatót, igyekezett a vendégek között többször is szlalomozva
felhozni a labdát, kulcspasszokat osztogatott, harcolt, ütközött, fejelt. Méltán
lehet rá büszke a csapat!
Mendzsák –
Régen látott (immáron veszprémi) rutinos rókánk nagyon kellett a csatársorba,
ám olykor a védekezésnél is kiválóan helytállt. Szöglet utáni fejesgólja pedig
egész egyszerűen frenetikus volt.
Unyi –
Gólszerzés tekintetében megérdemli a „man of the match” titulust. Pátyi
raptorunk folyamatos cselsorozataival, és 4 lőtt góljával kimagaslót nyújtott,
reméljük, hogy ezt a formáját át tudja menteni a szezon hátralévő időszakára
is.
HAJRÁ MAFASZ!!!

Méltó összegzés egy epikus csatához
VálaszTörlés