2016-2017. szezon | 6. forduló (elmaradt mérkőzés) | IX. ker. United - MAFASZ

Prózai okok és nem létező pozitívumok:
Megismételt Pöttyös utcai pokoljárás

Azért lássuk be, nem könnyű a helyzete szerkesztő kollégánknak, a fiúk igencsak nehéz helyzetbe hozzák immáron-hétről hétre. „Kontrolcé-kontorlvé-effektusnak” is nevezhetnénk, ami történik, hirtelenjében az ember már azt sem tudja, hol áll a feje. És ami jelen pillanatban még fontosabb: hogyan kezdjen el egy ilyen irományt. Talán az lenne a legcélravezetőbb, ha a jó szokásokat megtartva, első ízben szép sorjában végigvennénk a nap eseményeit, azaz a száraz tényeket, utána jöhetnek a kommentárok. Azokból lesz bőven…

Kronológia 

          Társulatunk 2016. november 5-én délután 3 órára a Pöttyös utca közelében található műfüves pályára volt hivatalos, egy IX. kerületi United elleni „szuperrangadóra”. A csapatból négyen (Pálffy, Haragos, Horacsek és Hursán) már a meccs előtt bemelegítettek, ugyanis a Petőfi híd budai hídfőjénél (itt szállt be később Hunyady is) található sportkomplexum ugyancsak műanyag borítású terepén gurítgatták egy keveset a lasztát. Itt csatlakozott hozzájuk új alkalmi játékostársunk; Gere is. Mivel viszonylag sokan jöttünk össze (később befutott Hunyady, Mendzsák, Zsila, és Unyi is), ezért pozitív hangulatban kezdhettük meg pesti túránkat. Összesen 9 bevethető labdarúgóval büszkélkedhettünk, ez 5+1-es felállásnál 3 cserét jelent, régen voltunk már ilyen népes létszámban jelen egy adott találkozón. Miután metróvonalakkal teletűzdelt, kalandos utazásunkat letudtuk, a hideg időjárásnak köszönhetően egy fázós-vacogós átöltözés következett a kissé szellős „vendégöltözőnél”, majd jöhetett a rövidke bemelegítés. A hazaiak sürgetésére végül csakhamar elkezdődött maga a mérkőzés is.

Egyesületünk a Horacsek (kapus) – Unyi, Haragos – Mendzsák-Zsila-Hunyady összeállításban vágott neki az ütközetnek. Ahogy látható, vállalkozó szellemű élőlények híján ismét Horacsek csapatkapitányunk állt a gólvonalunkon. (Ehhez is lehetne mit hozzáfűzni…) A szokásos első 5 perc most is lepergett, egy-két kósza próbálkozáson túl többnyire mezőnyjáték zajlott. A pályán lévő falevelek száma egy hét alatt nem csökkent, ráadásul most még az eső is rá-rákezdett, így a csúszós talaj, illetve a víztől átitatódott labda nem könnyítette meg futballistáink dolgát. Mindettől függetlenül körülbelül 10 perc elteltével megkaptuk az első gólunkat, majd nem sokkal később ezt követte a második. Ekkor kis szünet következett, majd bepottyant a harmadik, és végül, de nem utolsósorban a negyedik gombóc is a zsákba helyeződött. 4:0-s hazai vezetésnél már kezdtük kissé kellemetlenül érezni magunkat, szó, ami szó. Az ember azt hihette, hogy a hazai gólgyártás meg sem fog állni 10-ig, még mielőtt fél 4-et ütne az óra. Ezzel szemben meglepő fordulatnak lehettek szemtanúi a jelenlévők: sikerült felzárkóznunk. A hazaiak lábbal eléggé bizonytalanul evickélő portása éppen egy visszagurított labdával szórakozott, amikor is szemfüles játékosunk, Zsila érkezett meg ellentmondást nem tűrően, odapiszkálásnak hála a játékszer a IX. kerület hálójában landolt. 4:1. Nem sokkal később Unyi vállakozott cselsorozatra a balszélen, három ember befűzése után lövésre vállalkozott, bombája védhetetlenül vágódott a hazaiak kapujába. 4:2. A félidő vége előtt nem sokkal a középpálya közepén Hunyady tálalt Mendzsák elé, játékosunk gondolkodás nélkül kapásból elvállalta, sistergős lökete hálószaggatást eredményezett. 4:3. És ekkor még hátravolt több, mint 6 perc az első félidőből –fájdalom; egyenlíteni már nem sikerült.

           A pihenőt minden esetre optimista hangulatban kezdhettük meg, hiszen 4 gólos hátrányunkból hármat csakhamar lefaragtunk, ez mindenképpen dicséretre méltó teljesítmény volt. Majd elfelejtettem, állandó szakmai tanácsadónk, Lippai is kilátogatott a találkozóra, egy ilyen derby-t érthető okokból ő sem akart elmulasztani. Bekiabálásaival most is igyekezett lelket önteni belénk. Rövidke pihink után neki is vágtunk a második halfnak.

Pontszerzésről szövögetett álmaink azonban se perc alatt szertefoszlottak. A második játékrészből körülbelül két minutum pergett le, amikor is Mendzsák hozta volna ki a labdát hátulról, de sajnálatos módon belevezette egy hazai spílerbe, aki középre tálalt volna, ebbe a passzba azonban belelépett Zsila, ám a játékszer olyan szerencsétlenül pattant fel, hogy végül Horacsek kapust is érintve a saját hálónkba vánszorgott. A lélektani töréspontot kétségkívül ez a momentum jelentette. Lehajtott fejjel kezdtük el e közepet. Természetesen próbáltunk tovább támadni, egy szép Unyi-Hunyady keresztpassz után Pálffy került helyzetbe, később pedig maga a Pátyi Raptor tüzelt távolról, kísérlete nem sokkal ment kapu mellé. Nagyjából ekkortájt Hunyady sajnos megsérült, egy bokával blokkolt lövés után lesántikálva jelezte, a folytatásban ne számítsunk rá. Hursán állt a helyére. 6 perccel később akarva-akaratlanul Zsila engedett el egy hátraguruló labdát a talpa alatt, amely Horacsek kapusunkhoz vándorolt. Portásunk pimasz lövő cselre vállalkozott a rárontó csatárral szemben, mutatványa azonban nem járt sikerrel, a IX. kerület centere határozottabbnak bizonyult: elbitorolva a labdát újra beköszönt. 6:3. Újabb gól a félidő 13. percében esett, talán mondanom sem kell: nem vendégrészről. Egy távoli lövést blokkoltak védőink, ám a labda a hazaiak üresen ácsorgó spílere elé pattant, aki közelről irgalmatlanul beverte brigádja hetedik találatát. Egy perccel később hárman kontráztak le minket, hátul csak két védővel álltunk, így könnyedén kijátszhatták a helyzetüket ziccerig. A bejező csatárnak már csak be kellett pöccentenie a bőrt az üres kapuba, körülbelül egy centiméterre a gólvonalunktól. 8:3. Két perc telik el a mérkőzésből, amikor is Unyi bajlódik egy kisebb sérüléssel, a helyére Pálffy áll be, majd újra támad. a United. Két csatáruk közül az egyikük meg is kapja a felívelt kirúgást, ekkor Haragos próbálja őt megzavarni az átvételben. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy ez sikerül is, ám a labda ismét szerencsétlenül pattog, majd végül csak kiköt az említett támadó lábán, aki kilövi a hosszú alsót. (Akár be is passzolhatta volna középre, ott ugyanis bántóan üresen várakozott rá egyik társa. Zárójel bezárva.). 9:3. Közben az eső újra elkezdett szemerkélni, egyre intenzívebb csapadékhullás nehezítette a játékosok dolgát. Ezek után Zsila próbálta meg felhozni a labdát egy kirúgásunk után, ám ismételten belevezette az ellenfélbe, így hárman vihették rá az egy szem hátul lévő Haragosra. Értelemszerűen kijátszották ziccerre, és értékesítették. 10:3. A második félidő 20. percében Unyi hangosan jelezte, hogy játékra jelentkezne, társai azonban süketnek tettették magukat. Micsoda csapatösszhang, nem igaz? Mivel a többség a füle botját sem mozdította, így az egyébként hátul játszó Haragosnak kellett lejönnie, ő reagált egyedül. Unyi szóvá is tette, hogy valószínűleg nem ez a csere lenne a legideálisabb, de hát mit volt mit tenni, kóros halláskárosodás lett úrrá a csapat négyötödén. Lippai még viccesen hozzá is tette: „Ricsi helyett beállhatsz”! Egyik szemünk sír, a másik nevet. Na mindegy, a meccs folydogált tovább, a megszokott ritmusban; hazai támadások, vendég szerencsétlenkedések. Körülbelül 10 perccel a vége előtt nagy nehezen labdát szereztünk hátul, majd Unyi szlalomozott át két védőn és Pálffyhoz passzolva folytatta az akciót. Balázsunk a középen üresen várakozó Zsila elé tálalt, aki hálóba jutatta a labdát; újabb szépségtapasz. 10:4. Megpróbáltatásainknak azonban ezzel még korántsem volt vége. Bár ekkor úgy tűnt, hogy a múlt heti Random Team elleni csatához hasonlóan megint a végére pörögtünk fel, újabb találatot sajnos már nem sikerült elérnünk. A 24. percben ismételten mókás jelenetek sorozata következett; egy United támadást nagy nehezen kivédekeztünk, Horacsek bravúrral hárított, majd odapasszolta a labdát a tőle pár méterre ácsorgó hazai csatárhoz, aki bejuttatta azt középre, érkező társa pedig beverte. Az ember röhögne ezen a vígjátékba illő szituáción, ha nem a saját csapatával történne mindez. Kapusunkat némiképp felmentheti az a tény, hogy „természetszerűleg” tőlünk senki sem kérte a labdát, mindenki földbegyökerezett lábakkal várta, hogy a szájába repüljön a sült galamb. 11:4-es állással folytatódott a találkozó. Nagyjából fél perccel később megint kipasszolgattak minket, védőink úgy sétálgattak büntető harmadunkon belül, mintha a Fővám téri vásárcsarnokban ráérős módón nézelődnének akciós csirke farhát után. A lézengés magasiskoláját mutatták be. Kár, hogy ezért nem jár plusz pont, ha így lenne, már toronymagasan vezethetnénk a tabellát. A következő minutumban az éppen pályára lépő Haragost esernyőzték be egy szépségdíjas mozdulattal, majd a Horacsek feje felett „lehulló falevelet” Hursán fejelte ki a kapu torkából egy bravúros mozdulattal. Az utolsó 5 percben előfordult, hogy 30-40 másodpercekre beszorítottuk az ellenfelet, ám játékunk ekkor is kellően statikusnak bizonyult ahhoz, hogy ne tudjunk eljutni tiszta lövőhelyzetig. Az utolsó utáni pillanatok egyikében Mendzsák pörkölte rá, sajnos eredménnyel ez a megmozdulás sem párosult. A 12:4-es arány azonban a hátralévő 10 percben már nem változott. Így is éppen elég gyalázatos eredmény született vendég szempontból.

Elemzés

          Huh… Azér’ egy ilyen ősz után van miért sóhajtozni. Igazából csak sóhajtozni van miért. No, hát hol is kezdjük? Hirtelenjében nem is tudom. Talán kezdjük a legfontosabbal: a passzokkal, pontosabban azok hiányával.

I. – A passzolás fogalma

          Nos, kedves olvasó, nem tudom, hogy te mennyire vagy tisztában azzal a fogalommal, amelyet nemes egyszerűséggel „passz”-ként szoktak említeni. Ez a rövidke kis szó a Wikipédia szerint azt a mozdulatsort takarja, amikor az egyik játékos a vele egyazon gárdában szereplő csapattársához juttatja a játékszert. No, ezt a tevékenységet keresve sem találhattuk volna szóban forgó meccsünkön, a Robben-szindróma ugyanis (akut tüneteivel jelentkezve) teljes mértékben megfertőzte klubunk tagjait. Ha önzőségre pénzt osztogatnának, akkor már unokáink egzisztenciája is biztosítva lenne. Na most itt két kérdés merül föl, ezeket nem ártana tisztázni.

1. Tényleg ennyire önzők vagyunk? Amennyiben igen, akkor ezen a mentalitáson sürgősen változtatni kellene, a futball ugyanis továbbra is csapatjátéknak számít (akinek ez nem tetszik, az keressen magának valami egyén sportágat, ajánlani tudom a vívást, vagy a sakkot) bármennyire is meglepő. Én elhiszem, hogy vannak képzettebb, technikásabb játékosaink, és kevésbé technikásak, na de könyörgöm tisztelettel, ha a kevésbé technikás még az esélyt sem kapja meg arra, hogy bizonyítson, akkor hogyan várható el tőle a fejlődés? Önzőzni lehet kick-boxban, rúdugrásban, meg tájfutásban. De nem a futballpályán. Legalábbis nem ilyen mértékben… Érdemes lenne ezen elgondolkodni…

2. Egyáltalán nem bízunk meg a társunkban? Ha tényleg nem, az hiba. Mégpedig eléggé súlyos hiba. Itt megint csak felmerül az előző pontban ecsetelt kérdés: a jobbképességű játékosaink vajon azért nem passzolnak, mert nem bíznak a társukban, és azt gondolják, hogy inkább majd ők megoldják egyedül? Ez eladdig talán még rendben is volna, amíg sikerül. A baj ott kezdődik, hogy most egyáltalán nem sikerült. Arra, hogy belevezessük a labdát az ellenfélbe, arra bárki képes, ehhez nem szükséges cselgépnek lenni. Ha üresen van egy társunk, akkor játsszuk már meg azt a nyomorult labdát könyörgöm!

II. – Helyezkedés

          Nem először, nem másodszor, és nem harmadszor kerül szóba, hogy rendszeresen állva várjuk a labdát. Aktuális mérkőzésünkön ez prímán kijött. A kirúgásaink általában már a saját térfelünkön az ellenfél „kezében” landoltak. Nézzük, mi történik ilyenkor. Horacsek kipasszolja a játékszert a két hátul lévő védőnk egyikének. A három támadónk az ellenfél kapujának előterében várja, hogy csoda történjen, és a lábukra ragadjon a labda, de még véletlenül sem lépnének vissza esetleg segíteni, ne adj’isten labdát kérni, segítve ezzel a labdafelhozatalt. Ilyenkor rendszerint labdavesztéssel folytatódik a játék, majd mivel két védő jut három támadóra: gólt kapunk. Le kéne vonni a konzekvenciákat…

Régebben megpróbáltuk azt a taktikát, hogy a kapus kipasszolja az egyik védőnek, ha rámennek, akkor vissza a kapusnak, aztán vissza a védőnek, cicázzunk, amíg a támadók meg nem unják. Ha a kapusra is, meg a két védőnkre is jut egy-egy ember, akkor ez azt jelenti, hogy az ellenfél mezőnyjátékosaiból 3 ember máris elöl ragadt, mehet az indítás, csatáraink ugyanis három a kettőben indulhatnak. Ez talán nem lenne olyan bonyolult, ez kivitelezhető, megvalósítható taktika. Az elpasszolásnál, belevezetésnél legalábbis lényegesen jobbnak hangzik. Ez egy alternatíva lehetne.

III. – Védekezés/Támadás

          Kispályán alapvetően az az aranyszabály, hogy mindenki támad, és mindenki védekezik. Most kivételesen hanyagoljuk a kifogásokat, fogadjuk el ezt tényként. Mivel nem vagyunk egy Barcelona-szintű csapat, ezért mi általában nagyobb hangsúlyt fektetünk a védekezésre, mindig kijelölünk két védőt, akiknek alapvetően hátul kell sepregetniük. Igen ám, na de mi van a többiekkel? Hátul rendre csak két ember marad, három támadónk szinte egyáltalán nem jön vissza, vagy csak ímmel-ámmal, többnyire elölről figyelik, hogy gólt fogunk-e kapni. Ezzel szemben a IX. ker. United csapatának tagjai a másodperc törtrésze alatt visszazártak, mihelyst labdát veszítettek. Mi pedig még képesek voltunk akkor is eltötyörögni az adódó lehetőségeinket, amikor létszámfölényben léphettünk volna ki… Érezd a különbséget! 

Játékosaink teljesítmény-mutatóit most nem fogom leírni, azon prózai oknál fogva, hogy nincs hozzá kedvem.

És most jönne az a rész, hogy igen, de nézzük csak, azért voltak pozitívumok is. Igen, tényleg, hazafelé a hármas metrón egy igencsak mutatós szőke hölgy ült le mellénk.

Kicsit hosszúra sikerült, de ezt le kellett írni. Részemről ennyi. További szó a szerkesztő kollégáé.

Köszönöm a szót Haragos Úrtól!

Nem is tudom igazán, hol is lássak neki, hiszen vegyes érzések keringenek bennem a meccsre visszatekintően. Ígéretesen kezdtünk, de gyalázatos végjáték után kikaptunk, több okból is, de ezt már Haragos kolléga részletezte az előzőekben. Hirtelenjében azzal tudnám kezdeni, hogy hidegen hagy a vereség, amit elszenvedtünk, a csapat sorsa annál inkább aggaszt. Pár éve mikor csatlakoztunk a bajnoksághoz, az esélytelenek nyugalmával indultunk neki, a cél sokkal inkább az volt, hogy a társaságot minél jobban összekovácsolja a rutinszerű heti labdázgatás. Az összkép alkalomadtán idilli tudott lenni, eltekintve az eredménytől jól éreztük magunkat. Egyesek persze nem voltak megelégedve ezzel, eredménycentrikusak lettek, s úgy gondolták, hogy egy-két minőségibb játékost nem ártana bevonni a passzolgatásba. Megoszlottak a vélemények házon belül, volt ki ellene, volt ki mellette pártolt, végül a radikális eredményorientáltak győzedelmeskedett, majd balbumfordiak lemondtak tisztségükről.

Mondanom sem kell, hogy eredményesebben szerepeltünk a bajnokságban, aminek kiváltképp örültünk. A második idényben már odáig jutottunk, hogy a dobogón is befigyeltünk, mondhatni, basztuk a rezet, a szó pozitív értelmében. Jelenünkben, mint láthatjátok, nem zsonglőrködünk már olyan mértékben, alább hagyott a játékunk, ami annak is köszönhetően, hogy egy-két meghatározó futballmágusunk másféle fordította érdekeltségeit. Ami nem lenne gond, ha! *De utálom ezt a szót… általában akkor vesszük elő, mikor már nincs mivel magyarázni, de jelen esetben ez teljesen más jelentéssel bír.* 

S innen vezethetjük át az eredménycentrikust szkeptikus egocentrikussá… hiszen elég gyakori jelenség körünkben, hogy a csapattagok bizalmatlanok egymással szemben, legalábbis pályán. Nem merik rábízni a bőrgolyót társaikra, nehogy abból nagyobb galiba legyen… de kérdem én, mennyivel jobb az, hogy egyedül szambázzuk a pályán? Semmivel, végeredmény ugyanaz. Van így értelme játszani? Merül fel a kérdés. Itt szeretnék is a lényegre térni, s feltenni egy elgondolkodtató kérdést: Te miért szeretnél a továbbiakban a csapatban játszani? Félreértés ne essék, semmiféle diktatórikus hajlam nem játszik közre, csupán egy egyszerű kérdést tettem fel. Mi motivál titeket abban, hogy eljöjjetek és játszatok ebben a csapatban? *Ez már két kérdés baszki...*

Én személy szerint azért szervezem és jövök továbbra is a mérkőzésekre, hogy jól érezzem magamat, hogy olyan a közösség része legyek, amely kikapcsol és szórakoztat, akikben egyaránt megbízhatok, mint magamban. Nem érdekel, ha vesztünk vagy győzünk, de azt tegyük méltóságteljesen. A jövőben nem tudom hogy lesz, ki akar még a csapat része lenni, őszintén küzdeni, de jelenállás szerint elég foghíjasan vagyunk, s csupán pár emberen látom, hogy menjünk, csináljuk. Bántójelleg nélkül írom, nem kötelezőjellegű MAFASZ-tagnak lenni, ha valaki úgy érzi, hogy nyűg neki a csapatrészének lenni, az álljon tovább. Tehetség ide vagy oda, játszani megyünk, nem pedig kényszeres eredményhajhászásba kezdeni, ami élménymegvonásba torkollik.

Őszinte válaszokat várunk a csapattagtól, már aki olvassa ezt a cikket, hogy tudjuk érdemes-e ezen az úton továbbhaladni. 

2016-2017. szezon | 9. forduló | Random Team - MAFASZ

Zuhanás az októbervégi semmibe,
avagy újabb méretes zakó - ezúttal Kispesten…

2016. október 30-a vasárnapra esett. Változékony idő (hol napsütés hol borulás, de eső nem!) jellemezte, tíz fok körüli hideggel. Ezen a szép(nek induló) őszvégi napon kompániánk a XIX. kerületi lakótelep-rengeteg dzsungelébe vándorolt, hogy megmérkőzzön a helyi legényekből verbuválódott Random Team kollektívájával. Bár csak hatan gyűltünk össze (ehhez már nincs mit hozzáfűzni…), a hangulat eleinte kiváló volt, egy remek baráti társaság kezdte meg utazását fővárunk metróvonalain, mígnem kibukkantak a Pöttyös utcai megálló felszíni részlegénél. Itt hosszabb-rövidebb ideig a Horacsek, Kattra, Haragos, Mendzsák, Tóth nevekkel fémjelzett brigád várakozott az ellenfélre, illetve a Sósav-mobil szolgáltatásait igénybe vevő Unyira, aki ígéretei szerint négykerekű járgánya segítségével délután 3 óra magasságában meg is érkezett a helyszínre. Mielőtt azonban megjött volna, a helyi brancs csékájától már megkaptuk a szükséges infókat koordináták tekintetében, így GPS nélkül is be tudtuk azonosítani a pálya hollétét, csakhamar be is futottunk a mérkőzés számára kijelölt (lehullott falevelekkel sűrűn tarkított) műfüves „komplexumba” (amelynek méretei körülbelül egy óvodai grundra hajaztak. Zárójel bezárva.). Különböző okokból kifolyólag játékvezetője is akadt aktuális meccsünknek, végszóra ő is (és nem mellesleg Lippai barátunk is! J) befutottak. A két egylet megkezdte a bemelegítést.

          Az idő azonban sürgetett, fény híján ugyanis nem sokáig kergethettük volna a bőrbogyót, abból meg csak úgy fél 5-ig voltunk eleresztve, így csakhamar meg kellett kezdeni a találkozót. Megkezdtük. Pontosabban megkezdték. Ők. Középkezdéssel indított a Random Team, a következő forgatókönyv szerint. Az egyik játékosuk hátragurította a közepet, amelyet komoly fizikummal megáldott társa egyből kapura tűzött, a bivalyerős löket akadálytalanul landolt Horacsek hálójában. Történt mindez egy másodperc elteltével. Mit mondjunk, megadták az alaphangot. Ezt követően három-négy kecsegtető MAFASZ-helyzet következett, „természetesen” egyikből sem született találat, köszönhetően többek között a hazaiak bravúrt bravúrra halmozó portásának (aki mellesleg a spárgázás koronázatlan királya címet is megérdemelné). Ezek után újabb gólt kaptunk. Majd megint helyzeteket dolgoztunk ki, majd megint gólt kaptunk. gyakorlatilag ez volt a meccs „előre megírt programja”. Hátul Haragos próbált meg úrrá lenni a helyzeten, ám egy szem védőként fizikai képtelenség volt három támadót semlegesíteni, társai rendre elöl ragadtak. A hazaiak szemkápráztató támadásokat vezettek, bűvölték a labdát rendesen, és olykor akkora dugókat eresztettek meg, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket le tudja követni. Mire felpillantasz, a játékszer már kifelé gurul a kapudból. Nem volt mit tenni, folytattuk a munkát, a félidőben „még csak” 3:0-ra égtünk… 

Mama'm...

          A szünetben az ismételten szakmai tanácsadóként jelenlévő Lippai próbálta nyugtatni a kedélyeket, lelket öntve spílereinkbe. Egy-két jó szava minden játékosunkhoz volt. Szó, ami szó, emiatt (is) bizakodva álltunk hozzá a folytatáshoz, ami azonban ezután jött, az maga volt a horror.

Elstartolt a második half, ahol két-három gyorsan bekapott góllal szinte azon nyomban szertefoszlottak pontszerzésről (győzelemről, Hah!) szövögetett édesded álmaink. 6-7 gólos hátrányban (érthető módon) már eléggé lanyhán futballoztunk, ám érdekes módon a találkozó utolsó tíz percében megfordult a dolog. Nem kell megijedni, nem lőttünk gólokat, ám szinte abszolút mértékben átvettük az irányítást, lábról-lábra járt a labda, rendesen megtornáztattuk a hazaiak hálóőrét, aki sajnálatos módon rendíthetetlenül állta a sarat. Kapufánk, na az volt dögivel. Más csapat egy szezon alatt nem lő annyit kapuvasat, mint ahogy azt mi tettük egyetlen mérkőzés alatt. Mendzsák azért csak összehozott egy szépségdíjas találatot (kocsmanyelven szólva; „legalább nem kellett másznunk…”), és egy éles szögből leadott laposan guruló lövése is volt, amely nem meglepő módon a kapufán csattant, innen pedig természetszerűleg már kifelé vándorolt a labda. Az utolsó helyzet a már minden mindegy alapon előrehúzódó Haragosé volt, aki elé egy jól kivitelezett kontra végén Tóth tálalta a zsugát. Volt idő bőven megigazítani, mert a hazai védők igencsak lemaradtak, védőnk ezt meg is tette, majd irgalmatlan erővel a felsőléc közepére vágta a labdát, amely egészen a saját térfelünkig pattant vissza. Ma semmi sem jött össze – mondhatnánk, csak az a baj, hogy mostanában már túl sok az ilyen „ma”. Hogy fordulhat elő az, hogy a helyzetek az egyik oldalon mind bemennek, nálunk viszont 60 percet kell gürcölni azért, hogy egy nyomorult gólt sikerüljön bepréselni? 14:1-es vereséggel vonulhattunk le a műfüves gyepszőnyegről…

Shame on us.

          Legalább nem 23:2, mondhatnánk. A bosszantó csak az, hogy a helyzeteink nekünk is megvoltak, ha legalább a fele bement volna, máris 7-8 lőtt gólnál jártunk volna. VOLNA. Még csak meg sem izzadtunk… (Talán megfontolandó lenne az is, hogy az Isten szerelmére: ha egyszer lövőhelyzetbe kerülünk, akkor lőjünk könyörgöm, elvégre lövésből lesz a gól, nemde?) Azért az ember egy ilyen széria után már csak elgondolkodik, hogy ugyan barátocskáim, hát van értelme ezt így folytatni? Meddig húzhatjuk még? Jómagam szinte egész este ezen agyalva töltöttem óráimat, és sokféle elképzelés megfordult a fejemben. Aztán végül eszembe jutott egyvalami. Az a pillanat, amikor a Pöttyös utcai metrómegálló bodegái között, az alacsonyan sütő napfényben sütkérezve üldögéltünk, röhögcséltünk, a szeles időjárástól néha megborzongva vártunk a társakra. Meg egy másik is: amikor a Móricz Zsigmond körtéri peronon találkozott a csapat. A délutánnak alapvetően „feelingje” volt. Jó volt a hangulata. És ez azért volt így, mert mi egy baráti társaság vagyunk, ha találkozunk, szinte azonnal mosoly szökik az arcunkra. Lehet, hogy ez kissé szentimentálisan hangzik, meg érzelgősnek tűnik, de a tények makacs dolgok, márpedig ez tény. És ekkor eszembe jutott még valami, egy bizonyos mondás. Így hangzik: „Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel…”

Teljesítmény-mutatók:

Horacsek: Sajnos megint neki kellett odaállni a gólvonalra, „hivatásos portás” híján. A 120 km/órás Roberto Carlos-bombákkal, illetve a nullára kijátszott ziccerekkel értelemszerűen nem tudott mit kezdeni. Így is voltak nagy bravúrjai, ami tőle telt, megtette. 

Haragos: Ma valahogy nagyon nem érezte. Hátul egymagában kellett vitézkednie, nem volt „klasszikus” védőtársa. A meccs végén jól szállt be a támadásokba, illetve volt néhány szerelése, blokkolt lövése.

Mendzsák: Támadójátéka már-már kiváló volt, csak egyvalami hibádzott; a befejezés. Unyival többnyire jól megértették egymást, egyetlen gólunkat is egy ilyen összjáték végén hoztuk össze. Többször besegített a védekezésben is, kifejelt labdái sok hazai attakot megakadályoztak.

Unyi: Cselgépünk volt az egyetlen, aki ki tudta hozni a labdát, ezt többször meg is tette, tüzelt is rendesen, de a gól ma valahogy nem akaródzott összejönni. Minden esetre nem érheti szó a ház elejét, ha játékáról beszélünk. Fortuna ma nem pártolt minket.

Kattra: Rendesen kihajtotta magát, mind védekezésben, mind támadásban komoly munkát végzett. Helyzeteket is kialakított, jól cselezett, sokszor szerelt, fejelt, összességében hasznos tagja volt brigádunknak.

Tóth: Neki is kellett egy kis idő, amíg felpörgött, utána viszont kemény mezőnymunkát végzett, a támadásokban rendre aktívan részt vett. Játéka korrektnek volt nevezhető.

Megyünk tovább.
Hajrá MAFASZ!

2016-2017. szezon | 7. mérkőzés | MAFASZ - Palota N.G.

Ünnepi mérkőzés – Bravúros győzelemmel fűszerezve

2016. október 23-ának forradalmi délelőttjén csapatunk a Palota N.G. gárdáját fogadta a Bikás Parkban. Szép, napsütéses vasárnap délelőttnek indult a dolog, bár aztán igencsak beborult, és a hőmérsékleti mutatók sem hajaztak Hawaiira, de egy-egy melegebb ruci magunkra öltésével könnyedén áthidaltuk eme természetanya okozta nehézség kellemetlenségét. Elsőként Haragos futott be, majd megérkezett Kattra, Zsila, és Horacsek is, végül összesen 7-en lettünk, mint a gonoszok. A mérkőzés 10 órára lett meghirdetve, de volt az már 10 óra 20 is, mire mindkét brigád neki készülődött úgy emberesen.

          Alakulatunk meglepően magas taglétszámmal tette tiszteletét ezen a reggelen, ugyanis ki tudtunk állni 5+1-ben (!!!), és még volt egy cserénk is. Úgy látszik, vannak még csodák. Így aztán a Horacsek – Zsila, Kattra – Unyi, Tóth – Bajusz felállásban kezdtük meg a találkozót, a partvonal mellett pedig Haragos várakozott bevetésre. Nem sokkal később Lippai is befutott, ő azonban most csak megfigyelő-státuszban tetszelegve álldogált a pálya szélén, lelki energiatöltetet azért persze ez is bőven biztosított számunkra, pláne amikor ez javító szándékú utasításaiban is megnyilvánult. Száz szónak is egy a vége, elstartolt a meccs.

          Az első 5-6 perc szokás szerint a tapogatózás jegyében telt, néhány vendég lövéssel megtűzdelve, ám komolyabb helyzet itt sem, ott sem alakult ki. Ezek után derült égből villámcsapásként érte palotai barátainkat, mihelyst Bajusz lépett ki a jobb szélen egy guruló labdával, majd okosan elhelyezve a bőrbogyót a hosszú alsóban vezetéshez juttatta a hazaiakat. Ez a gól szó szerint a semmiből jött. Az addig viszonylag magabiztosan játszó pestiek meg is inogtak egy kissé, bár ez nem tartott tovább pár percnél. Hamar magukhoz tértek; zsinórban lőtt 4 góljuk hűen tanúskodott is erről. A szerencse forgandó, tartja a mondás, hát erről most minden jelenlévő megbizonyosodhatott. Az általában érvényes forgatókönyv lépett érvénybe: minden ki-és elpattanó labda a vendégek lábára vándorolt, úgy látszik, hogy ez már-már múlni nem akaró átoknak számít MAFASZ-meccseken. 4-1-es vendég-vezetésnél azért egy kicsit összezuhantunk, tény, ami tény. Nagyon sok volt az eladott labdánk, védekezésnél rendre elcsúsztunk, a támadásaink többnyire vérszegénynek bizonyultak, és hiányzott belőlünk a kellő agresszivitás. Utóbbi szintén gyakran felmerülő problémának számít. Sajnos. Mindettől függetlenül nem hagytuk annyiban a dolgot, és a félidő vége felé totálisan bepörögtünk, úgy tűnt, mintha hirtelenjében sebességet váltottunk volna, s az addigi lanyha 3-as helyett padlógázas 5-ösben tolnánk tovább. Hirtelenjében már nem bizonyultak jóval gyorsabbnak nálunk a vendégek, kirúgásaik rendre elhaltak a középpályán, mintha bedobtunk volna egy kis speed-et, mindenhova odaértünk időben, vagy még annál is hamarabb. Mindennek meg is lett az eredménye, a half vége előtt pár perccel egyre olvadt a háromgólos Palota-vezetés. Így kezdhettük meg a pihenőt, ami „formába jövés” szempontjából nekünk pont rosszkor jött.

        A szünetben igyekeztünk rendezni a sorokat, Lippai és Bajusz tágította elménket különféle, jobbnál jobb tanácsokkal. Megállapodtunk, hogy úgy kell tovább folytatni, ahogy a az első játékrész uccsó harmadában befejeztük. Tulajdonképpen így is tettünk.
Nem sok szemcse pergett le a képzeletbeli homokórán, és máris 4:4-es döntetlent mutathatott volna az eredményjelző, már ha lenne ilyen eszköz a parkban. Az üzlet beindult, és nem álltunk meg ennyinél, nemsokára 5:4, 6:4, majd 7:4 volt az állás, a vendégek kezdtek összeroskadni. Már nem üzemelt olyan hőfokon a gépezetük, mint az első félidőben. Persze ettől függetlenül óvatosan kellett játszanunk, mert ahogy magunkat ismerjük, jön egy hiba, és máris leomlik, amit addig felépítettünk. Hál’istennek ez most nem így történt. Az állás a továbbiakban 7:5-re, 8:5-re, majd végül 8:6-ra módosult, ám ekkor már nem volt túl sok hátra a mérkőzés végét jelző hármas sípszóig (amit most egy vendég cserejátékos füttyszava helyettesített. Hiába, fontos dolog ez a találékonyság napjaink farkastörvények által uralt világában).

          Megszereztük első győzelmünket a szezonban (és a két héttel ezelőtti, Pingvin elleni 5:5 után ismét szenzációsan játszottunk), ideje volt már, hiszen ki tudja, hányadik fordulónál járunk. Bár a találkozó végén megint adódtak kisebb figyelmetlenségek, összességében elmondható, hogy győzni akarásunk meghozta gyümölcsét, fontos tény, hogy három gólos hátrányban sem zuhantunk össze teljesen, hanem felállva a padlóról a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Ezen emelkedett pillanatok után kukkantsuk meg játékosaink teljesítmény-mutatóit.

Horacsek: Ismét a hálóőr szerepében tetszelgett, jó néhány bravúrt bemutatva vétette észre magát. A parkban sétáló, magukat kisgyermekes családapáknak álcázó játékos-megfigyelők elégedetten csettinthettek, Üteg megint alkotott. Csak a cipőjét cserélné már ki egy rendesre…

Haragos: Ma nehezebben pörgött fel, mintha elmaradt volna nála a reggeli kávé. Kellett egy jó 20 perc, mire elvárható formáját tudta hozni, onnantól viszont romboló-üzemmódba kapcsolt, és többnyire megbízható játékkal rukkolt elő.

Zsila: Gólokat szerzett, sok felívelt labdát hárított hátul, a szokásosnál is jobban kivette a részét a védekezésből. Igyekezett kommunikációra serkenteni csapattársait, rendkívül hasznos tagja volt együttesünknek.

Bajusz: Ha Zsiláról azt mondtuk, hogy hasznos volt, akkor mit mondjuk Bajuszról? A gyakorlatilag nélkülözhetetlen egy szem centerünk sajnos mostanában kevesebbszer áll rendelkezésünkre, amikor azonban jön, akkor mindent visz. Puszta jelenléte is pozitív hatású. Gólokkal, szerelésekkel, mellre vett labdákkal, és nagyon fontos szóbeli utasításokkal segítette.

Unyi: Pátyi fojtogatónk is hozta a tőle elvárhatót, főként azt emelném ki, hogy sok olyan labdát tartott benn, amelyekről más játékosok már szinte biztosan lemondtak volna. Zsebkendőnyi területen tudja bűvölni a labdát, méghozzá mesteri szinten, ez most is megmutatkozott.

Kattra: Alkalmi csapattársunk remekül szállt be, gólt szerzett, pimasz cselekkel etette a vendégeket, és jól mozgott a mezőnyben is. Részvétele más szempontból is fontosnak bizonyult, mivel így ki tudtunk állni megfelelő létszámban.

Tóth: Az első félidőben Haragoshoz hasonlóan kissé lanyhán mozgott, de aztán a második félidőre nála is elkattant valami, és hozta a tőle megszokott hanyag lövő cseleket, kulcspasszokat. Gólt is szerzett, egyértelműen hozzátette a maga részét játékunkhoz.

                     A cikkszerzője á lá Haragos...

Csak így tovább srácok,
HAJRÁ MAFASZ!

2016-2017. szezon | 5. forduló | MAFASZ - Pingvin FC

Tankcsapdától a hősies döntetlenig –
Egy remek nap históriája

          A kedves olvasó most nyilván megrökönyödve szemléli ezen írás igencsak meglepő címét, de aggodalomra semmi ok, szerkesztőségünkben kizárólag profi szakemberek ütlegelik a billentyűzetet. Szorítkozzunk a lényegre: 2016. október 2-án alakulatunk az újpesti Pingvin FC gárdáját látta vendégül, a múlt heti Harrer elleni meccshez hasonlóan negatív előjelekkel.

Történt ugyanis, hogy az előzetes tervek szerint a Komisz FC-vel játszottunk volna, ám említett brigádunk az utolsó pillanatok egyikében lemondta a találkát, mondván, hogy nem lennének meg elegen, már ami a létszámukat illeti. Horacsek csapatkapitányunk ekkor rögvest a kezébe vette az irányítást, és leszervezett egy randit a Pingvinekkel, nehogy parti nélkül maradjuk ezen a napfényes hétvégén. Szózata meghallgatásra talált, s fagyos-kedvű barátaink belementek a dologba. Ekkor azonban nálunk indult meg a szerencsétlenkedés; az eredeti banda fele rögtön lemondta a részvételt, közbejött egyéb okokra hivatkozván. Huh! Ezen is túllendültünk. A mérkőzés délelőttjén végül is először Horacsek és Haragos futottak be háromnegyed 11 körül, hogy rövid eszmecsere után megkezdhessék „bemelegítésüket” a kék színű rekortán-pálya melletti padoknál. Amint ott üldögéltek, egyszer csak egy biciklis srác tekert el előttük, és cangájára erősített hangszórójából a „Tankcsapda – Nem kell semmi” című száma harsogott. Több sem kellett rock-rajongó örök Haragosunknak egy kis headbangesléshez, hosszú idő után végre megvolt az első pozitív jel. Nem sokkal később Mendzsák, Unyi, és Zsila is befutottak, végül pedig Haragos egyik barátja, Hursán Úr érkezett meg nagy örömünkre, ugyanis vele együtt már ki tudtunk állni 5+1-es (milyen fontos is volt ez!) felállásban. Ezúton is köszönjük Szabinak a kisegítést!

Köszönjük Szabi! 

Körülbelül 11 óra környékén kezdetét is vette a találkozó. Az első 5-6 perc a szokásos tapogatózás jegyében telt, egy-két Pingvin-lövés azért néha-néha megállította a MAFASZ-szimpatizánsok szívverését, ám komolyabb veszély egyik kapu előtt sem alakult ki. E szakasz letelte után váratlan fordulat következett; egy vendég löket a saját testi épségét sem kímélő Unyiról vágódott le, aki elveszett labdát nem ismerve a lecsorgó után iramodott. Utóbb kiderült: eredményesen! A fehérmezes Pingvin ugyanis röviden gurított haza, kilépő raptorunk pedig higgadtan gurított a vendégek hálójába: 1:0. A semmiből találtunk gólt, de hát valljuk be, az utóbbi hetek után már ideje volt, hogy legyen egy kis szerencsénk. Ahogy a mondás tartja: jó csapatnak szokott lenni. Ráadásul, ahogy Zsila fogalmazott e találatunk után: „Ki kell használnunk az ellenfél hibáit, adódni fognak.” Igaza lett. Ki gondolta volna a meccs előtt, hogy mi fogunk vezetést szerezni 5 perc után? A fogadóirodák valószínűleg nagy oddsot adtak volna rá. Újabb pozitívum: pipa. Hála Istennek. A szerzett gól persze rányomta a bélyegét a meccs hangulatára, mi teljesen felpörögtünk, a Pingvin pedig érezhetően bizonytalanabbá vált. 8 perccel később újabb csodának lehettek szemtanúi a jelenlévők. Egy, a középpályán blokkolt indításunk félmagasan a középső védő posztját betöltő Haragos elé pattant, aki jó szokásához híven nem cicomázta, hanem jobb belsővel kapásból a levegőbe vágta. A hulló falevél az ellenfél térfelén Unyit találta meg, aki tanári mozdulattal, jobb lábbal megszelídítette a bőrgolyót, megfordult, tolt egyet rajta, majd ballal irgalmatlanul kilőtte a hosszú alsót. Emberek! Há’ mi van itt? Mint a búcsúba’! Van itt minden. A félpályáig kipattogó labdát a vendégek 7-es számú játékosa idegesen bikázta ki a pályárról. Haragos üvöltött: „Jegyezzétek a gólpasszomat!” Zsila kontrázott: „Többet nem mondom, hogy ne vágd előre!” 

Ámde folytatódott a mérkőzés! Tisztelt hölgyeim és uraim, még semminek sem volt vége. A Pingvin a középkezdés után egyből tüzelt, a bivalyerős löket Haragos lábában halt el, vendég szöglet következett. A sarokrúgás után kavarodás végén a fagyosak nagy lövőjéhez vándorolt a labda, aki messziről lövésre szánta el magát, bombája sajnos a hazai kapuban landolt. Nem sokáig örülhettünk kétgólos vezetésnek. A következő percekben kissé csapkodóvá vált a játék, helyzetek adódtak itt is, ott is, ám el kell ismerni, labdabirtoklásban (és sajnos a helyzetek számában is) a vendégek álltak jobban. Mivel gyors és technikás játékosaik letámadásra játszottak, képtelenek voltunk lapos passzokkal kihozni a labdát, ezért csakis hosszan előrevágott kirúgásokkal operálhattunk. Ennek előnye az volt, hogy nem tudtak rögtön lekontrázni minket, hátránya viszont az, hogy sokszor a hosszú kirúgás nem talált embert, így gyakorlatilag csak időhúzó célt tudott szolgálni. A védekezésünk azonban összességében kiválóan helytállt, ennek köszönhetően sokáig nem találták a rést rajta Pingvin-barátaink. 11 perccel szépítő találatuk után azonban megtört a jég, egy félpályánál elvégzett szabadrúgásunk után kirúgásból indulva gurigáztak, sőt, egészen helyzetig gurigázták magukat, és legnagyobb sajnálatunkra be is fejezték azt. Egy ügyes keresztlabda után a balszélen felfutó vendégjátékos ugyanis üresen maradt, és éles szögből a későn blokkolni igyekvő Haragos és Horacsek kapusunk mellett a képzeletbeli (nemrég lelopott) hálónkba helyezett. Ekkor körülbelül három perc volt hátra az első halfból, ám a slusszpoén csak ezután következett. Körülbelül 40 másodperc volt hátra a szünetig, amikor is gárdánk (egy távoli Zsila-próbálkozás után) szöglethez jutott. A kornert Hursán Szabolcs végezte el, kitűnően felfedezve, hogy a hosszú oldalon Mendzsákot bántóan egyedül hagyták, szemfüles csatárunk pedig érzékelve a szituációt nagyon okosan lefejelte a földre a labdát, amely felpattanva, majd újra leesve mindenki legnagyobb csodálkozására a vendégek kapujában kötött ki! 3:2. Haragos üvöltött: „Az igen, Bence!” (Extázisban volt csapattársunk, még jó hogy jött a szünet!) Már fél perc sem kellett a szünethez. Ki is húztuk. Vezetéssel vonulhattunk a pihenőre. Mily’ rég volt már ilyen!

A félidőben megpróbáltunk fújni egyet, elvégre mégiscsak csere nélkül játszottunk, ám ami a legfontosabb: vidám hangulatban tölthettük a pihit, hiszen vezettünk! A rövidke pause után útjára is indult a labda.

Készen állsz???

Lehet-e ezt még fokozni? A második félidőt még zseniálisabban kezdtük, mint az elsőt. Kisvártatva két Unyi gól terhelte a vendégek kapuját, melyek közül az egyik szemkápráztatóan szép találat volt. Technikás játékosunk egy tőle megszokott cselsorozat után jobbra tolta a játékszert, majd jobbal iszonyatos erővel a léc alá vágta, így az a felsőkapufáról a másodperc törtrésze alatt csapódott a Pingvinek gólvonala mögé. Mindez olyan gyorsan zajlott (gyakorlatilag egy szempillantás alatt), hogy rövid ideig még a hazaiak sem tudták feldolgozni, hogy mi is történt. Csoda! Újra. Újra, és újra! 5:2-es vezetés után talán elhittük, hogy valami isteni segítségnyújtás folytán meglehet a meccs. A vendégek azonban nem adták fel. A félidő második fele tulajdonképpen arról szólt, hogy a hazaiak „betolták a buszt” (olykor-olykor szó szerint, hiszen egy alkalommal a lövést blokkoló Horacsek után Zsila testében halt el az ismétlés, és kisvártatva azon kaptuk magunkat, hogy mire a labda kigurul szögletre, már hárman-négyen állunk a saját gólvonalunkon). Hősies védekezés a javából! Az idő múlásával azonban a fáradtság jelei sajnos egyre jobban megmutatkoztak a MAFASZ játékosain. Egy-egy apróbb kihagyás, a koncentráció hiánya végül azt eredményezte, hogy 2-3 perccel a meccs vége előtt egyetlenegy gólra olvadt nemrégiben még tripla akkora előnyünk. 5:4 ide. Megpróbáltuk tartani magunkat, de egy szép rövidpasszos akció után egy becsúszó Pingvin-spíler megszerezte az egyenlítő gólt is. Ekkor azonban már dacosak lettünk! A döntetlent már csak nem adhatjuk!! Foggal-körömmel küzdöttünk, olykor szó szerint az Életünkért. És a csattanó a végén: mindkét csapat megnyerhette volna a meccset az utolsó két percben. Egy előrevágott labdát ugyanis Unyi tálalt a túl szélen érkező Hursán elé, aki azonban sajnos nem találta el a kaput. A Pingvinnek is akadt még helyzete.
Összességében azonban elmondható, hogy igazságos eredmény született, hiszen ahogy már említettük, a játékot többnyire a Pingvin irányította, ám küzdeni akarásból, helyzetkihasználásból és csapatként való helytállásból a MAFASZ is jelesre vizsgázott ezen a napon. Bravó srácok, csak így tovább! Végre elégedetten hagyhattuk el a pályát!

E kiváló eseményeken felbuzdulva nézzük játékosaink teljesítmény-mutatóit.

Horacsek – Hálóőrünk ihletett formában védett, előfordult, hogy akrobatikus mozdulattal piszkálta ki a gólba tartó labdákat. Bár indításai nem mindig találtak embert, összességében kiadta magából a maximumot, lehúzta a rolót a vendégek előtt.

Haragos – Ha Horacsekről azt mondtuk, hogy „ihletett formában játszott”, akkor mit mondjuk Haragosról? A Paolo Maldini fénykorát megszégyenítően futballozó védőnk maga volt a fal. Élete egyik legjobb teljesítményével (klasszikus sepregetőként) segítette hozzá csapatát a pontszerzéshez.

Hursán – Új játékosunk remekül szállt be, sokszor szerelt kritikus helyzetben, és gólpasszt is jegyzett. Magabiztosságot sugárzó játéka nagyon kellett a csapatnak!

Zsila – Hozta a tőle elvárhatót, igyekezett a vendégek között többször is szlalomozva felhozni a labdát, kulcspasszokat osztogatott, harcolt, ütközött, fejelt. Méltán lehet rá büszke a csapat!

Mendzsák – Régen látott (immáron veszprémi) rutinos rókánk nagyon kellett a csatársorba, ám olykor a védekezésnél is kiválóan helytállt. Szöglet utáni fejesgólja pedig egész egyszerűen frenetikus volt.

Unyi – Gólszerzés tekintetében megérdemli a „man of the match” titulust. Pátyi raptorunk folyamatos cselsorozataival, és 4 lőtt góljával kimagaslót nyújtott, reméljük, hogy ezt a formáját át tudja menteni a szezon hátralévő időszakára is.

    Végre van okunk az örömre, csak így tovább srácok!

    HAJRÁ MAFASZ!!!

2016-2017. szezon | 4. forduló | FC Harrer - MAFASZ

Óbudán - Illúziók nélkül

2016. szeptember 25-én csapatunk a III. kerületbe látogatott, hogy újfent megmérkőzzön a helyi Harrer FC gárdájával. Ahogyan azt az utóbbi (immár egyre hosszabbodó…) időszakban megszokhattuk, negatív előjeleknek (létszámhiány, fáradtság, stb.) most sem voltunk híján. Illúziók nélkül játszottunk Óbudán.

A megbeszéltek szerint Zsila, Horacsek és Haragos reggel 9:30-kor találkoztak a Móricz Zsigmond körtéri Gombánál, ahova még Tóthnak is be kellett volna futnia, ám mint később kiderült, ő éjszakázási problémák miatt csak később csatlakozott brigádunkhoz, Unyi Sósav-mobilját igénybe véve. Kicsiny, háromtagú bandánk így hát rögvest útra kélt, felpattanva a 19-es villamosra, amely, hipp-hopp ott termett a Kolosy téren, ahol is a 29-es buszjárat megállója felé közeledve óhatatlanul beleütközött a hazaiak játékosaiba, Boros csapatkapitánnyal az élen. Később szembesültünk vele, hogy e találkozás több szempontból is hasznos volt; egyrészt oldottabbá vált a hangulat, másrészt a fiúk jó előre jelezték nekünk, hogy melyik állomásnál kellene elhagynunk a járművet. Felbaktatván aztán egy kisebb emelkedőn el is értük a sporttelepet, amelyről elmondható, hogy egy viszonylag szép, nagy, hangulatos környezetben elterülő műfüves létesítmény. A pálya nagysága persze több futást is igényel, de a jó levegőn történő mozgás csak pozitív fiziológiai töltetet adhat. Legalább ez, ha már a jóslatok igencsak borúsnak tűntek…

Nem sokkal később befutott Unyi és Tóth is, utóbbi magával hozta Szerető Márton nevű kollégáját, így láss csodát: már ki tudtunk állni 4+1-ben, egy cserével! Ez is valami. Rövidke bemelegítés után kezdetét is vette a mérkőzés. A Zsila – Haragos, Tóth – Unyi, Szerető összeállításban kezdtünk, a csupán gondolati síkon létező kispadon Horacsek „foglalhatott helyet”. A mérkőzés első öt percében hősiesen tartottuk a 0:0-át, látható volt, hogy a várakozásoknak megfelelően a találkozót nem mi irányítjuk majd, és a sorcserével rendelkező ellenféllel valószínűleg nem fogjuk tudni tartani a tempót. Ennek ellenére az első 5-6 perc bizakodásra adhatott okot, három-négy óriási Zsila bravúr mellett olykor-olykor mi is el tudtunk kalandozni a hazaiak kapujának tájékára. Aztán sajnálatos módon bekövetkezett az, amitől tartottunk. Egy rosszul kivitelezett hosszú indítás a Harrer egyik játékosának mellkasán csattant, aki irgalmat nem ismerve könyörtelenül átvette a játékszert, majd parádésan indította a szélen elfutó társát, aki középre tálalt, ahol is az érkező center kegyetlen erővel beverte. Ekkor talán még elhittük, hogy lehet keresnivalónk, az idő múlásával azonban érthető módón egyre fáradtabbá váltunk, a kondicionálós, a tempóbeli, és többnyire sajnos a tudásbeli különbség sem a mi javunkra döntött. Megint csak beindult az a bizonyos futószalag. Egy, kettő, három, négy, öt… Körülbelül tíznél álltunk meg a félidőre, és Tóth révén valahogy mi is találtunk egyet, bár a helyzeteink alapján legalább öt ziccert mi is értékesíthettünk volna. Ám szokás szerint ami nekünk mindig kifelé pattant, az az óbudai társainknál mindig befelé… A labdabirtoklási statisztikáról jobb nem is beszélni. Elcsépeltnek hangzik, de „a szegény embert még az ág is húzza” közmondás ismét megállta a helyét. Nincs mit szépíteni, némiképp azért reménykedve vártuk a második félidőt, hátha tudunk valamennyit kozmetikázni az eredményen.

A következő halfra Horacsek vállalta a kapusposztot, így Zsila hasznos munkát végezhetett a mezőnyben. A szélvész gyors kontrák aránya azonban nem csökkent, mint ahogy eladott labdáink száma sem. Szomorú, de sokszor mi magunk hoztuk helyzetbe az ellenfelet. A második félidőben két tipikus jelenet volt, amelyet mindenképpen ki kell emelnünk, mert kiválóan demonstrálják a mérkőzés milyenségét.

           A következők történtek. Egy ízben a Harrer játékosai a szokásos módón felépítették szemkápráztató kontrájukat, ám bivalyerős löketük a kapufán csattant. Ekkor megpróbáltuk kivágni a labdát, első ránézésre sikerült is, ám csodával határos módon a fehér gömb újfent egy óbudai spíler lábfején kötött ki, aki ismételten rátűzte, ekkor kapusunk akrobatikus mozdulattal hárított, ámde a lecsorgó labda kihez került…? Csak nem egy világos mezben tündöklő hazaihoz? Értelemszerűen; harmadszorra már nem hibáztak…

          A másik eset a következőképpen történt. Átlagos Harrer-kontra (fájó ezt leírni), középre erősen belőtt labda, ahol Haragos érkezik, és próbálja kipiszkálni a labdát, amelyet korábban már egyszer neccesen sikerült neki, ám ekkor nagy igyekezetébe cipőorral a saját kapujába helyez. Ezzel meg is volt a huszonvalahanyadik bekapott gólunk. Hátvédünk érthető módon dühkitörésbe torkolló jelenetsor közepette hagyta el a játékteret, jelezve Tóthnak, hogy sürgősen szálljon be a helyére, mert az agyvize eddig bírta…

Szerencse, tempó, gyorsaság, ki nem kényszerített hibák, pontos passzok, helyzetkihasználás. Azt hiszem ezek voltak ennek a meccsnek a kulcsszavai.

A mérkőzés után a hazaiak még invitáltak volna minket egy kis „örömfocira”, ám érthető okokból ehhez már senkinek sem fűlött a foga. A 23:2-es vereség rányomta a bélyegét. Tóth, Horacsek és Haragos BKV-val, Zsila, Unyi és Szerető pedig gépkocsival hagyták el a helyszínt.

Nyilvánvaló tény, hogy ebben a súlyos vereségben szerepet játszott az, hogy a Harrer játékosai sokkal többet szoktak gyakorolni, többet játszanak együtt, nálunk pedig létszámhiány volt, legjobbjainkra nem számíthattunk. Ennek ellenére fociztunk egyet, igyekeztünk lélekben nem összezuhanni, és minden egyes hazai támadásnál megpróbáltunk erőnkhöz mérten védekezni. Két hét szünet után most legalább végre játszottunk, mozogtunk egyet, legalább ki tudott állni a csapat. Az eredmény mentális hatása másnapra elmúlik, ahogy Dárdai Pál is mondta: „A vereség megerősít”. Megyünk tovább.

HAJRÁ MAFASZ!

2015-2016. szezon: MAFASZ - Pingvin FC összefoglaló egy Haragos jóvoltából

Vihar előtti csend -
Zivatarfelhős küzdelem

          Tiszteletreméltó olvasóink, követőink, kedves rajongóink! Könnyen elképzelhető, hogy Önök közül már jó páran unják, hogy mérkőzéseinkről szóló összefoglalóink rendre kitérnek az aznapi időjárási viszonyokra is. Ámde mit lehet tenni? Egész egyszerűen a véletlen folytán (avagy valamiféle átok „jóvoltából”) mindig úgy jön ki a lépés, hogy brutális meteorológiai körülmények között kell pályára lépnünk. Nem volt ez másként 2016. június 5-én, vasárnap sem.

          Csapatunk hazai bajnokira készült, ismételten, mondhatnám már-már megszokott módon: zavaros előjelekkel. A hét közepén még úgy tűnt, hogy a létszámmal talán ezen a hétvégén nem lesz probléma, ám a sors ránk cáfolt. Együttesünk motorjának számító alapemberek mondták le végül a szereplést, így Bajuszra, és Szécsire sem számíthatott ezen a szomorú vasárnapon gárdánk. A kesztyűt azért fölvettük, és mit ne mondjak, oda is tettük magunkat emberesen. Ráadásul, végső soron még a jelenlévők számával sem volt gond, így viszonylag korrekt tagszámmal vehettük fel a versenyt eheti ellenfelünkkel, a méltán híres, és kiváló erőkből álló újpesti Pingvin FC-vel.

Történt ugyanis, hogy Haragos, egyletünk védője igyekezett pótolni a hiányzókat: két régi jó cimboráját hívta segítségül, nevezetesen Sillinget, és Kattrát. Ennek (és persze a fehérmezes ellenfelünkkel megbeszélt 4+1-es felállásnak) köszönhetően 3 cserével indulhattunk ütközetbe, ami az elmúlt hetek szűkös időszakához képest igazi kánaánnak ígérkezett. Ehhez képest a találkozó nem indult túl fényesen…

A Meccs kezdési időpontjaként 14:30 perc volt kijelölve, a Noé bárkáját is komoly navigálási feladatok elé állító özönvíz azonban közbeszólt, így csak körülbelül 3 óra tájékán indulhatott útjára a labda. Addig a felek igyekeztek esőmentes övezetben tartózkodni, ilyen helyszínnek bizonyult például a Bikás parki metróállomás középső szintje.

15:00-ra azért csak összevakartuk magunkat, és a csapadék mértéke is kezdett alábbhagyni, így hozzáláthattunk a bőrbogyóval való foglalatoskodáshoz. Kompániánk a Zsila (gk) – Haragos, Horacsek (csk) – Mendzsák, Unyi ötösfogat hadba állításával vágott neki a viadalnak. Az oldalvonal mellett Silling, Kattra, és Lippai vártak bevetésre. Azt talán mondani sem kell, hogy a meccset megelőző 30 percben lehullott 600 liter folyadék erősen megnehezítette a körülményeket, de hát oda se neki… Ahogy említettük, már-már hozzászokunk ahhoz, hogy sosem lesz már ideális talaj a talpunk alatt. Az első percek ennek függvényében az ismerkedés jegyében teltek, a csapatok egymást, illetve a beton állagát is „kóstolgatták” – egyik sem volt könnyű feladat. Az itt-ott felbukkanó pocsolyák között aztán csakhamar kilépett egy Pingvin-támadó, és ha már a kapunk előtt kószált, kíméletlenül be is verte az adódó lehetőséget. Nem sokkal később újabb gólt kaptunk, így csakhamar 2:0-s égést konstatálhattunk. Ciki. Fel természetesen nem adtuk, és ahogyan az nálunk lenni szokott, futószalagon gyártottuk a jobbnál jobb helyzeteket. Viszont sajnos azt is megszokhattuk már, hogy ellenfeleink kapujában általában többszörös aranykesztyű-díjas hálóőrök koptatják a bitument, szinte áthatolhatatlan falat húzva portájuk elé. Nem volt ez másképpen ma sem. Vagy a Buffoni magasságokba emelkedő, amúgy égimeszelőnek korántsem nevezhető Pingvin-kapus szedte ki a kiszedhetetlent, vagy az indokolatlan H2O-mennyiséggel rendelkező betonpálya, vagy a befejezések hibás kivitelezése akadályozott meg minket a gólszerzésben. Pedig nem voltunk kutyaütők! Sőt, bőven volt ígéretes helyzetünk, csak hát hátul sokszor elmaradtunk, vagy egy-egy elpasszolt labdával könnyű helyzetbe hoztuk az ellenfél amúgy is technikás sportembereit. Mindebből értelemszerűen problémák adódtak. Az egyébként kapusként (is) kiválóan teljesítő Zsila sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe, védekezésben pedig hátul rendre szétcsúsztunk. Mivel a félidő utolsó perceiben sikerült az addigi öt mellé még egy labdát benyelnünk, így 6:1-es vendégvezetéssel vonulhattunk a pihenőre.

A rövid szünet alatt nem sokat tanakodtunk, mivel éreztük, hogy mindentől függetlenül „ott vagyunk a szeren”, egy kicsikét több szerencsével jóval szorosabb mérkőzést játszhatnánk. A filozofikus lamentálást tehát meghagytuk a szakterületüket gyakorló értelmiségieknek, és csakhamar újra a játéktéren találtuk magunkat. Jó hír, hogy a második halfban sikerült megtalálnunk a góllövő cipőinket. 6:2, majd 7:4, így alakult a forgatókönyv. A szomorú csak az, hogy döntetlen közelébe csak a mérkőzés utolsó perceiben értünk, körülbelül fél minutummal az aktuális 30 perc lefújása előtt sikerült 8:6-ra felzárkóznunk. A végére pörögtünk fel a legjobban. Talán ha lett volna hátra még néhány perc, ki is egyenlíthettünk volna, ugyanis a vendég gárdában komoly indulatok szabadultak el; a sporttársak egymást okolták a bekapott gólokért (pedig még így is kettővel mentek, és nagyon kevés volt hátra), és ennek kellemetlen orgánumú fülsértő üvöltözésekkel hangot is adtak. Megtört az ellenfél – fájó, hogy túl későn.

          Végső soron azonban elégedettek lehettünk, sikerült fölpörögnünk, a gyalázatos első félidő ellenére partiban voltunk újpesti társainkkal, jól kommunikáltunk a pályán, biztató szavakkal bátorítottuk egymást. Mindenki odatette magát. Zsila a kapuban Oliver Kahn-formát mutatott, Horacsek hozta a szokásos „daráló-formáját”, Haragos pedig egy-két eladott labdán kívül (amelyek többségét azért jó védekezéssel korrigálta) alázattal tette a dolgát. Védőink természetesen a támadásokba is besegítettek, ám az akciózás mai hőse egyértelműen Lippai Maestro volt, aki nem egy, nem két góllal, és megannyi életerős lökettel keserítette a vendégek portását. Egy géniusz ez a gyerek, én mondom, egy igazi zseni. Egy rongylábú táncosfiú! (A meccs után még tanácsokkal is ellátta Horacseket a tekintetben, hogy hogyan kell korrektül irányítania gárdáját egy jó csapatkapitánynak J). A viccet félretéve, pátyi fojtogatónk, Unyi is raptorkodott máma, Silling labdabiztosságával, és fontos passzaival vétette észre magát. Mendzsák ugyancsak jól teljesített az előrefele-játékban, Kattra pedig kiválóan beszállva egy számára idegen társaságba fontos láncszemként funkcionált a gépezetben.  A második félidei jó játék kárpótolt minket, így egyáltalán nem voltunk csalódottak a meccs után, csapatunk jó hangulatban hagyta el a játékteret.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy jól teljesítettük. Érdekesség, hogy a Pingvinnel játszott őszi, újpesti meccsünket is esős időben játszottuk, és akkor is 8 gólt kaptunk, de csak 5-öt lőttünk. Unyi akkor is késett, igaz akkor egy teljes félidőt, most pedig az özönvíz miatti csúszás miatt csak pár percet. (Elmondása szerint Lippai azt írta a facebook-csoportba, hogy 3-kor lesz kezdés, és nem félkor, ám ezt az érintett a mérkőzés után erőteljesen cáfolta). Deja vu érzése volt az emberfiának, hiába.
Két pótolandó találkánk vár még lejátszásra, nevezetesen a Komisz, és a Palota ellenében, utóbbival idegenben. Ha a maihoz hasonló mentalitással küzdünk majd, nem adódhat probléma. (Epekedve várjuk a Pingvin FC videóját, egyik stábtagjuk ugyanis kamerával rögzítette a pályán történteket).

FORZA MAFASZ!