2016-2017. szezon | 9. forduló | Random Team - MAFASZ

Zuhanás az októbervégi semmibe,
avagy újabb méretes zakó - ezúttal Kispesten…

2016. október 30-a vasárnapra esett. Változékony idő (hol napsütés hol borulás, de eső nem!) jellemezte, tíz fok körüli hideggel. Ezen a szép(nek induló) őszvégi napon kompániánk a XIX. kerületi lakótelep-rengeteg dzsungelébe vándorolt, hogy megmérkőzzön a helyi legényekből verbuválódott Random Team kollektívájával. Bár csak hatan gyűltünk össze (ehhez már nincs mit hozzáfűzni…), a hangulat eleinte kiváló volt, egy remek baráti társaság kezdte meg utazását fővárunk metróvonalain, mígnem kibukkantak a Pöttyös utcai megálló felszíni részlegénél. Itt hosszabb-rövidebb ideig a Horacsek, Kattra, Haragos, Mendzsák, Tóth nevekkel fémjelzett brigád várakozott az ellenfélre, illetve a Sósav-mobil szolgáltatásait igénybe vevő Unyira, aki ígéretei szerint négykerekű járgánya segítségével délután 3 óra magasságában meg is érkezett a helyszínre. Mielőtt azonban megjött volna, a helyi brancs csékájától már megkaptuk a szükséges infókat koordináták tekintetében, így GPS nélkül is be tudtuk azonosítani a pálya hollétét, csakhamar be is futottunk a mérkőzés számára kijelölt (lehullott falevelekkel sűrűn tarkított) műfüves „komplexumba” (amelynek méretei körülbelül egy óvodai grundra hajaztak. Zárójel bezárva.). Különböző okokból kifolyólag játékvezetője is akadt aktuális meccsünknek, végszóra ő is (és nem mellesleg Lippai barátunk is! J) befutottak. A két egylet megkezdte a bemelegítést.

          Az idő azonban sürgetett, fény híján ugyanis nem sokáig kergethettük volna a bőrbogyót, abból meg csak úgy fél 5-ig voltunk eleresztve, így csakhamar meg kellett kezdeni a találkozót. Megkezdtük. Pontosabban megkezdték. Ők. Középkezdéssel indított a Random Team, a következő forgatókönyv szerint. Az egyik játékosuk hátragurította a közepet, amelyet komoly fizikummal megáldott társa egyből kapura tűzött, a bivalyerős löket akadálytalanul landolt Horacsek hálójában. Történt mindez egy másodperc elteltével. Mit mondjunk, megadták az alaphangot. Ezt követően három-négy kecsegtető MAFASZ-helyzet következett, „természetesen” egyikből sem született találat, köszönhetően többek között a hazaiak bravúrt bravúrra halmozó portásának (aki mellesleg a spárgázás koronázatlan királya címet is megérdemelné). Ezek után újabb gólt kaptunk. Majd megint helyzeteket dolgoztunk ki, majd megint gólt kaptunk. gyakorlatilag ez volt a meccs „előre megírt programja”. Hátul Haragos próbált meg úrrá lenni a helyzeten, ám egy szem védőként fizikai képtelenség volt három támadót semlegesíteni, társai rendre elöl ragadtak. A hazaiak szemkápráztató támadásokat vezettek, bűvölték a labdát rendesen, és olykor akkora dugókat eresztettek meg, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket le tudja követni. Mire felpillantasz, a játékszer már kifelé gurul a kapudból. Nem volt mit tenni, folytattuk a munkát, a félidőben „még csak” 3:0-ra égtünk… 

Mama'm...

          A szünetben az ismételten szakmai tanácsadóként jelenlévő Lippai próbálta nyugtatni a kedélyeket, lelket öntve spílereinkbe. Egy-két jó szava minden játékosunkhoz volt. Szó, ami szó, emiatt (is) bizakodva álltunk hozzá a folytatáshoz, ami azonban ezután jött, az maga volt a horror.

Elstartolt a második half, ahol két-három gyorsan bekapott góllal szinte azon nyomban szertefoszlottak pontszerzésről (győzelemről, Hah!) szövögetett édesded álmaink. 6-7 gólos hátrányban (érthető módon) már eléggé lanyhán futballoztunk, ám érdekes módon a találkozó utolsó tíz percében megfordult a dolog. Nem kell megijedni, nem lőttünk gólokat, ám szinte abszolút mértékben átvettük az irányítást, lábról-lábra járt a labda, rendesen megtornáztattuk a hazaiak hálóőrét, aki sajnálatos módon rendíthetetlenül állta a sarat. Kapufánk, na az volt dögivel. Más csapat egy szezon alatt nem lő annyit kapuvasat, mint ahogy azt mi tettük egyetlen mérkőzés alatt. Mendzsák azért csak összehozott egy szépségdíjas találatot (kocsmanyelven szólva; „legalább nem kellett másznunk…”), és egy éles szögből leadott laposan guruló lövése is volt, amely nem meglepő módon a kapufán csattant, innen pedig természetszerűleg már kifelé vándorolt a labda. Az utolsó helyzet a már minden mindegy alapon előrehúzódó Haragosé volt, aki elé egy jól kivitelezett kontra végén Tóth tálalta a zsugát. Volt idő bőven megigazítani, mert a hazai védők igencsak lemaradtak, védőnk ezt meg is tette, majd irgalmatlan erővel a felsőléc közepére vágta a labdát, amely egészen a saját térfelünkig pattant vissza. Ma semmi sem jött össze – mondhatnánk, csak az a baj, hogy mostanában már túl sok az ilyen „ma”. Hogy fordulhat elő az, hogy a helyzetek az egyik oldalon mind bemennek, nálunk viszont 60 percet kell gürcölni azért, hogy egy nyomorult gólt sikerüljön bepréselni? 14:1-es vereséggel vonulhattunk le a műfüves gyepszőnyegről…

Shame on us.

          Legalább nem 23:2, mondhatnánk. A bosszantó csak az, hogy a helyzeteink nekünk is megvoltak, ha legalább a fele bement volna, máris 7-8 lőtt gólnál jártunk volna. VOLNA. Még csak meg sem izzadtunk… (Talán megfontolandó lenne az is, hogy az Isten szerelmére: ha egyszer lövőhelyzetbe kerülünk, akkor lőjünk könyörgöm, elvégre lövésből lesz a gól, nemde?) Azért az ember egy ilyen széria után már csak elgondolkodik, hogy ugyan barátocskáim, hát van értelme ezt így folytatni? Meddig húzhatjuk még? Jómagam szinte egész este ezen agyalva töltöttem óráimat, és sokféle elképzelés megfordult a fejemben. Aztán végül eszembe jutott egyvalami. Az a pillanat, amikor a Pöttyös utcai metrómegálló bodegái között, az alacsonyan sütő napfényben sütkérezve üldögéltünk, röhögcséltünk, a szeles időjárástól néha megborzongva vártunk a társakra. Meg egy másik is: amikor a Móricz Zsigmond körtéri peronon találkozott a csapat. A délutánnak alapvetően „feelingje” volt. Jó volt a hangulata. És ez azért volt így, mert mi egy baráti társaság vagyunk, ha találkozunk, szinte azonnal mosoly szökik az arcunkra. Lehet, hogy ez kissé szentimentálisan hangzik, meg érzelgősnek tűnik, de a tények makacs dolgok, márpedig ez tény. És ekkor eszembe jutott még valami, egy bizonyos mondás. Így hangzik: „Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel…”

Teljesítmény-mutatók:

Horacsek: Sajnos megint neki kellett odaállni a gólvonalra, „hivatásos portás” híján. A 120 km/órás Roberto Carlos-bombákkal, illetve a nullára kijátszott ziccerekkel értelemszerűen nem tudott mit kezdeni. Így is voltak nagy bravúrjai, ami tőle telt, megtette. 

Haragos: Ma valahogy nagyon nem érezte. Hátul egymagában kellett vitézkednie, nem volt „klasszikus” védőtársa. A meccs végén jól szállt be a támadásokba, illetve volt néhány szerelése, blokkolt lövése.

Mendzsák: Támadójátéka már-már kiváló volt, csak egyvalami hibádzott; a befejezés. Unyival többnyire jól megértették egymást, egyetlen gólunkat is egy ilyen összjáték végén hoztuk össze. Többször besegített a védekezésben is, kifejelt labdái sok hazai attakot megakadályoztak.

Unyi: Cselgépünk volt az egyetlen, aki ki tudta hozni a labdát, ezt többször meg is tette, tüzelt is rendesen, de a gól ma valahogy nem akaródzott összejönni. Minden esetre nem érheti szó a ház elejét, ha játékáról beszélünk. Fortuna ma nem pártolt minket.

Kattra: Rendesen kihajtotta magát, mind védekezésben, mind támadásban komoly munkát végzett. Helyzeteket is kialakított, jól cselezett, sokszor szerelt, fejelt, összességében hasznos tagja volt brigádunknak.

Tóth: Neki is kellett egy kis idő, amíg felpörgött, utána viszont kemény mezőnymunkát végzett, a támadásokban rendre aktívan részt vett. Játéka korrektnek volt nevezhető.

Megyünk tovább.
Hajrá MAFASZ!

2016-2017. szezon | 7. mérkőzés | MAFASZ - Palota N.G.

Ünnepi mérkőzés – Bravúros győzelemmel fűszerezve

2016. október 23-ának forradalmi délelőttjén csapatunk a Palota N.G. gárdáját fogadta a Bikás Parkban. Szép, napsütéses vasárnap délelőttnek indult a dolog, bár aztán igencsak beborult, és a hőmérsékleti mutatók sem hajaztak Hawaiira, de egy-egy melegebb ruci magunkra öltésével könnyedén áthidaltuk eme természetanya okozta nehézség kellemetlenségét. Elsőként Haragos futott be, majd megérkezett Kattra, Zsila, és Horacsek is, végül összesen 7-en lettünk, mint a gonoszok. A mérkőzés 10 órára lett meghirdetve, de volt az már 10 óra 20 is, mire mindkét brigád neki készülődött úgy emberesen.

          Alakulatunk meglepően magas taglétszámmal tette tiszteletét ezen a reggelen, ugyanis ki tudtunk állni 5+1-ben (!!!), és még volt egy cserénk is. Úgy látszik, vannak még csodák. Így aztán a Horacsek – Zsila, Kattra – Unyi, Tóth – Bajusz felállásban kezdtük meg a találkozót, a partvonal mellett pedig Haragos várakozott bevetésre. Nem sokkal később Lippai is befutott, ő azonban most csak megfigyelő-státuszban tetszelegve álldogált a pálya szélén, lelki energiatöltetet azért persze ez is bőven biztosított számunkra, pláne amikor ez javító szándékú utasításaiban is megnyilvánult. Száz szónak is egy a vége, elstartolt a meccs.

          Az első 5-6 perc szokás szerint a tapogatózás jegyében telt, néhány vendég lövéssel megtűzdelve, ám komolyabb helyzet itt sem, ott sem alakult ki. Ezek után derült égből villámcsapásként érte palotai barátainkat, mihelyst Bajusz lépett ki a jobb szélen egy guruló labdával, majd okosan elhelyezve a bőrbogyót a hosszú alsóban vezetéshez juttatta a hazaiakat. Ez a gól szó szerint a semmiből jött. Az addig viszonylag magabiztosan játszó pestiek meg is inogtak egy kissé, bár ez nem tartott tovább pár percnél. Hamar magukhoz tértek; zsinórban lőtt 4 góljuk hűen tanúskodott is erről. A szerencse forgandó, tartja a mondás, hát erről most minden jelenlévő megbizonyosodhatott. Az általában érvényes forgatókönyv lépett érvénybe: minden ki-és elpattanó labda a vendégek lábára vándorolt, úgy látszik, hogy ez már-már múlni nem akaró átoknak számít MAFASZ-meccseken. 4-1-es vendég-vezetésnél azért egy kicsit összezuhantunk, tény, ami tény. Nagyon sok volt az eladott labdánk, védekezésnél rendre elcsúsztunk, a támadásaink többnyire vérszegénynek bizonyultak, és hiányzott belőlünk a kellő agresszivitás. Utóbbi szintén gyakran felmerülő problémának számít. Sajnos. Mindettől függetlenül nem hagytuk annyiban a dolgot, és a félidő vége felé totálisan bepörögtünk, úgy tűnt, mintha hirtelenjében sebességet váltottunk volna, s az addigi lanyha 3-as helyett padlógázas 5-ösben tolnánk tovább. Hirtelenjében már nem bizonyultak jóval gyorsabbnak nálunk a vendégek, kirúgásaik rendre elhaltak a középpályán, mintha bedobtunk volna egy kis speed-et, mindenhova odaértünk időben, vagy még annál is hamarabb. Mindennek meg is lett az eredménye, a half vége előtt pár perccel egyre olvadt a háromgólos Palota-vezetés. Így kezdhettük meg a pihenőt, ami „formába jövés” szempontjából nekünk pont rosszkor jött.

        A szünetben igyekeztünk rendezni a sorokat, Lippai és Bajusz tágította elménket különféle, jobbnál jobb tanácsokkal. Megállapodtunk, hogy úgy kell tovább folytatni, ahogy a az első játékrész uccsó harmadában befejeztük. Tulajdonképpen így is tettünk.
Nem sok szemcse pergett le a képzeletbeli homokórán, és máris 4:4-es döntetlent mutathatott volna az eredményjelző, már ha lenne ilyen eszköz a parkban. Az üzlet beindult, és nem álltunk meg ennyinél, nemsokára 5:4, 6:4, majd 7:4 volt az állás, a vendégek kezdtek összeroskadni. Már nem üzemelt olyan hőfokon a gépezetük, mint az első félidőben. Persze ettől függetlenül óvatosan kellett játszanunk, mert ahogy magunkat ismerjük, jön egy hiba, és máris leomlik, amit addig felépítettünk. Hál’istennek ez most nem így történt. Az állás a továbbiakban 7:5-re, 8:5-re, majd végül 8:6-ra módosult, ám ekkor már nem volt túl sok hátra a mérkőzés végét jelző hármas sípszóig (amit most egy vendég cserejátékos füttyszava helyettesített. Hiába, fontos dolog ez a találékonyság napjaink farkastörvények által uralt világában).

          Megszereztük első győzelmünket a szezonban (és a két héttel ezelőtti, Pingvin elleni 5:5 után ismét szenzációsan játszottunk), ideje volt már, hiszen ki tudja, hányadik fordulónál járunk. Bár a találkozó végén megint adódtak kisebb figyelmetlenségek, összességében elmondható, hogy győzni akarásunk meghozta gyümölcsét, fontos tény, hogy három gólos hátrányban sem zuhantunk össze teljesen, hanem felállva a padlóról a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Ezen emelkedett pillanatok után kukkantsuk meg játékosaink teljesítmény-mutatóit.

Horacsek: Ismét a hálóőr szerepében tetszelgett, jó néhány bravúrt bemutatva vétette észre magát. A parkban sétáló, magukat kisgyermekes családapáknak álcázó játékos-megfigyelők elégedetten csettinthettek, Üteg megint alkotott. Csak a cipőjét cserélné már ki egy rendesre…

Haragos: Ma nehezebben pörgött fel, mintha elmaradt volna nála a reggeli kávé. Kellett egy jó 20 perc, mire elvárható formáját tudta hozni, onnantól viszont romboló-üzemmódba kapcsolt, és többnyire megbízható játékkal rukkolt elő.

Zsila: Gólokat szerzett, sok felívelt labdát hárított hátul, a szokásosnál is jobban kivette a részét a védekezésből. Igyekezett kommunikációra serkenteni csapattársait, rendkívül hasznos tagja volt együttesünknek.

Bajusz: Ha Zsiláról azt mondtuk, hogy hasznos volt, akkor mit mondjuk Bajuszról? A gyakorlatilag nélkülözhetetlen egy szem centerünk sajnos mostanában kevesebbszer áll rendelkezésünkre, amikor azonban jön, akkor mindent visz. Puszta jelenléte is pozitív hatású. Gólokkal, szerelésekkel, mellre vett labdákkal, és nagyon fontos szóbeli utasításokkal segítette.

Unyi: Pátyi fojtogatónk is hozta a tőle elvárhatót, főként azt emelném ki, hogy sok olyan labdát tartott benn, amelyekről más játékosok már szinte biztosan lemondtak volna. Zsebkendőnyi területen tudja bűvölni a labdát, méghozzá mesteri szinten, ez most is megmutatkozott.

Kattra: Alkalmi csapattársunk remekül szállt be, gólt szerzett, pimasz cselekkel etette a vendégeket, és jól mozgott a mezőnyben is. Részvétele más szempontból is fontosnak bizonyult, mivel így ki tudtunk állni megfelelő létszámban.

Tóth: Az első félidőben Haragoshoz hasonlóan kissé lanyhán mozgott, de aztán a második félidőre nála is elkattant valami, és hozta a tőle megszokott hanyag lövő cseleket, kulcspasszokat. Gólt is szerzett, egyértelműen hozzátette a maga részét játékunkhoz.

                     A cikkszerzője á lá Haragos...

Csak így tovább srácok,
HAJRÁ MAFASZ!

2016-2017. szezon | 5. forduló | MAFASZ - Pingvin FC

Tankcsapdától a hősies döntetlenig –
Egy remek nap históriája

          A kedves olvasó most nyilván megrökönyödve szemléli ezen írás igencsak meglepő címét, de aggodalomra semmi ok, szerkesztőségünkben kizárólag profi szakemberek ütlegelik a billentyűzetet. Szorítkozzunk a lényegre: 2016. október 2-án alakulatunk az újpesti Pingvin FC gárdáját látta vendégül, a múlt heti Harrer elleni meccshez hasonlóan negatív előjelekkel.

Történt ugyanis, hogy az előzetes tervek szerint a Komisz FC-vel játszottunk volna, ám említett brigádunk az utolsó pillanatok egyikében lemondta a találkát, mondván, hogy nem lennének meg elegen, már ami a létszámukat illeti. Horacsek csapatkapitányunk ekkor rögvest a kezébe vette az irányítást, és leszervezett egy randit a Pingvinekkel, nehogy parti nélkül maradjuk ezen a napfényes hétvégén. Szózata meghallgatásra talált, s fagyos-kedvű barátaink belementek a dologba. Ekkor azonban nálunk indult meg a szerencsétlenkedés; az eredeti banda fele rögtön lemondta a részvételt, közbejött egyéb okokra hivatkozván. Huh! Ezen is túllendültünk. A mérkőzés délelőttjén végül is először Horacsek és Haragos futottak be háromnegyed 11 körül, hogy rövid eszmecsere után megkezdhessék „bemelegítésüket” a kék színű rekortán-pálya melletti padoknál. Amint ott üldögéltek, egyszer csak egy biciklis srác tekert el előttük, és cangájára erősített hangszórójából a „Tankcsapda – Nem kell semmi” című száma harsogott. Több sem kellett rock-rajongó örök Haragosunknak egy kis headbangesléshez, hosszú idő után végre megvolt az első pozitív jel. Nem sokkal később Mendzsák, Unyi, és Zsila is befutottak, végül pedig Haragos egyik barátja, Hursán Úr érkezett meg nagy örömünkre, ugyanis vele együtt már ki tudtunk állni 5+1-es (milyen fontos is volt ez!) felállásban. Ezúton is köszönjük Szabinak a kisegítést!

Köszönjük Szabi! 

Körülbelül 11 óra környékén kezdetét is vette a találkozó. Az első 5-6 perc a szokásos tapogatózás jegyében telt, egy-két Pingvin-lövés azért néha-néha megállította a MAFASZ-szimpatizánsok szívverését, ám komolyabb veszély egyik kapu előtt sem alakult ki. E szakasz letelte után váratlan fordulat következett; egy vendég löket a saját testi épségét sem kímélő Unyiról vágódott le, aki elveszett labdát nem ismerve a lecsorgó után iramodott. Utóbb kiderült: eredményesen! A fehérmezes Pingvin ugyanis röviden gurított haza, kilépő raptorunk pedig higgadtan gurított a vendégek hálójába: 1:0. A semmiből találtunk gólt, de hát valljuk be, az utóbbi hetek után már ideje volt, hogy legyen egy kis szerencsénk. Ahogy a mondás tartja: jó csapatnak szokott lenni. Ráadásul, ahogy Zsila fogalmazott e találatunk után: „Ki kell használnunk az ellenfél hibáit, adódni fognak.” Igaza lett. Ki gondolta volna a meccs előtt, hogy mi fogunk vezetést szerezni 5 perc után? A fogadóirodák valószínűleg nagy oddsot adtak volna rá. Újabb pozitívum: pipa. Hála Istennek. A szerzett gól persze rányomta a bélyegét a meccs hangulatára, mi teljesen felpörögtünk, a Pingvin pedig érezhetően bizonytalanabbá vált. 8 perccel később újabb csodának lehettek szemtanúi a jelenlévők. Egy, a középpályán blokkolt indításunk félmagasan a középső védő posztját betöltő Haragos elé pattant, aki jó szokásához híven nem cicomázta, hanem jobb belsővel kapásból a levegőbe vágta. A hulló falevél az ellenfél térfelén Unyit találta meg, aki tanári mozdulattal, jobb lábbal megszelídítette a bőrgolyót, megfordult, tolt egyet rajta, majd ballal irgalmatlanul kilőtte a hosszú alsót. Emberek! Há’ mi van itt? Mint a búcsúba’! Van itt minden. A félpályáig kipattogó labdát a vendégek 7-es számú játékosa idegesen bikázta ki a pályárról. Haragos üvöltött: „Jegyezzétek a gólpasszomat!” Zsila kontrázott: „Többet nem mondom, hogy ne vágd előre!” 

Ámde folytatódott a mérkőzés! Tisztelt hölgyeim és uraim, még semminek sem volt vége. A Pingvin a középkezdés után egyből tüzelt, a bivalyerős löket Haragos lábában halt el, vendég szöglet következett. A sarokrúgás után kavarodás végén a fagyosak nagy lövőjéhez vándorolt a labda, aki messziről lövésre szánta el magát, bombája sajnos a hazai kapuban landolt. Nem sokáig örülhettünk kétgólos vezetésnek. A következő percekben kissé csapkodóvá vált a játék, helyzetek adódtak itt is, ott is, ám el kell ismerni, labdabirtoklásban (és sajnos a helyzetek számában is) a vendégek álltak jobban. Mivel gyors és technikás játékosaik letámadásra játszottak, képtelenek voltunk lapos passzokkal kihozni a labdát, ezért csakis hosszan előrevágott kirúgásokkal operálhattunk. Ennek előnye az volt, hogy nem tudtak rögtön lekontrázni minket, hátránya viszont az, hogy sokszor a hosszú kirúgás nem talált embert, így gyakorlatilag csak időhúzó célt tudott szolgálni. A védekezésünk azonban összességében kiválóan helytállt, ennek köszönhetően sokáig nem találták a rést rajta Pingvin-barátaink. 11 perccel szépítő találatuk után azonban megtört a jég, egy félpályánál elvégzett szabadrúgásunk után kirúgásból indulva gurigáztak, sőt, egészen helyzetig gurigázták magukat, és legnagyobb sajnálatunkra be is fejezték azt. Egy ügyes keresztlabda után a balszélen felfutó vendégjátékos ugyanis üresen maradt, és éles szögből a későn blokkolni igyekvő Haragos és Horacsek kapusunk mellett a képzeletbeli (nemrég lelopott) hálónkba helyezett. Ekkor körülbelül három perc volt hátra az első halfból, ám a slusszpoén csak ezután következett. Körülbelül 40 másodperc volt hátra a szünetig, amikor is gárdánk (egy távoli Zsila-próbálkozás után) szöglethez jutott. A kornert Hursán Szabolcs végezte el, kitűnően felfedezve, hogy a hosszú oldalon Mendzsákot bántóan egyedül hagyták, szemfüles csatárunk pedig érzékelve a szituációt nagyon okosan lefejelte a földre a labdát, amely felpattanva, majd újra leesve mindenki legnagyobb csodálkozására a vendégek kapujában kötött ki! 3:2. Haragos üvöltött: „Az igen, Bence!” (Extázisban volt csapattársunk, még jó hogy jött a szünet!) Már fél perc sem kellett a szünethez. Ki is húztuk. Vezetéssel vonulhattunk a pihenőre. Mily’ rég volt már ilyen!

A félidőben megpróbáltunk fújni egyet, elvégre mégiscsak csere nélkül játszottunk, ám ami a legfontosabb: vidám hangulatban tölthettük a pihit, hiszen vezettünk! A rövidke pause után útjára is indult a labda.

Készen állsz???

Lehet-e ezt még fokozni? A második félidőt még zseniálisabban kezdtük, mint az elsőt. Kisvártatva két Unyi gól terhelte a vendégek kapuját, melyek közül az egyik szemkápráztatóan szép találat volt. Technikás játékosunk egy tőle megszokott cselsorozat után jobbra tolta a játékszert, majd jobbal iszonyatos erővel a léc alá vágta, így az a felsőkapufáról a másodperc törtrésze alatt csapódott a Pingvinek gólvonala mögé. Mindez olyan gyorsan zajlott (gyakorlatilag egy szempillantás alatt), hogy rövid ideig még a hazaiak sem tudták feldolgozni, hogy mi is történt. Csoda! Újra. Újra, és újra! 5:2-es vezetés után talán elhittük, hogy valami isteni segítségnyújtás folytán meglehet a meccs. A vendégek azonban nem adták fel. A félidő második fele tulajdonképpen arról szólt, hogy a hazaiak „betolták a buszt” (olykor-olykor szó szerint, hiszen egy alkalommal a lövést blokkoló Horacsek után Zsila testében halt el az ismétlés, és kisvártatva azon kaptuk magunkat, hogy mire a labda kigurul szögletre, már hárman-négyen állunk a saját gólvonalunkon). Hősies védekezés a javából! Az idő múlásával azonban a fáradtság jelei sajnos egyre jobban megmutatkoztak a MAFASZ játékosain. Egy-egy apróbb kihagyás, a koncentráció hiánya végül azt eredményezte, hogy 2-3 perccel a meccs vége előtt egyetlenegy gólra olvadt nemrégiben még tripla akkora előnyünk. 5:4 ide. Megpróbáltuk tartani magunkat, de egy szép rövidpasszos akció után egy becsúszó Pingvin-spíler megszerezte az egyenlítő gólt is. Ekkor azonban már dacosak lettünk! A döntetlent már csak nem adhatjuk!! Foggal-körömmel küzdöttünk, olykor szó szerint az Életünkért. És a csattanó a végén: mindkét csapat megnyerhette volna a meccset az utolsó két percben. Egy előrevágott labdát ugyanis Unyi tálalt a túl szélen érkező Hursán elé, aki azonban sajnos nem találta el a kaput. A Pingvinnek is akadt még helyzete.
Összességében azonban elmondható, hogy igazságos eredmény született, hiszen ahogy már említettük, a játékot többnyire a Pingvin irányította, ám küzdeni akarásból, helyzetkihasználásból és csapatként való helytállásból a MAFASZ is jelesre vizsgázott ezen a napon. Bravó srácok, csak így tovább! Végre elégedetten hagyhattuk el a pályát!

E kiváló eseményeken felbuzdulva nézzük játékosaink teljesítmény-mutatóit.

Horacsek – Hálóőrünk ihletett formában védett, előfordult, hogy akrobatikus mozdulattal piszkálta ki a gólba tartó labdákat. Bár indításai nem mindig találtak embert, összességében kiadta magából a maximumot, lehúzta a rolót a vendégek előtt.

Haragos – Ha Horacsekről azt mondtuk, hogy „ihletett formában játszott”, akkor mit mondjuk Haragosról? A Paolo Maldini fénykorát megszégyenítően futballozó védőnk maga volt a fal. Élete egyik legjobb teljesítményével (klasszikus sepregetőként) segítette hozzá csapatát a pontszerzéshez.

Hursán – Új játékosunk remekül szállt be, sokszor szerelt kritikus helyzetben, és gólpasszt is jegyzett. Magabiztosságot sugárzó játéka nagyon kellett a csapatnak!

Zsila – Hozta a tőle elvárhatót, igyekezett a vendégek között többször is szlalomozva felhozni a labdát, kulcspasszokat osztogatott, harcolt, ütközött, fejelt. Méltán lehet rá büszke a csapat!

Mendzsák – Régen látott (immáron veszprémi) rutinos rókánk nagyon kellett a csatársorba, ám olykor a védekezésnél is kiválóan helytállt. Szöglet utáni fejesgólja pedig egész egyszerűen frenetikus volt.

Unyi – Gólszerzés tekintetében megérdemli a „man of the match” titulust. Pátyi raptorunk folyamatos cselsorozataival, és 4 lőtt góljával kimagaslót nyújtott, reméljük, hogy ezt a formáját át tudja menteni a szezon hátralévő időszakára is.

    Végre van okunk az örömre, csak így tovább srácok!

    HAJRÁ MAFASZ!!!