2015-2016. szezon: Harrer B - MAFASZ ... Ha nincs szív, csapat sincs!

Ideglelés Óbudán –
Izzé-porrá zúzva Part One…

          …reméljük soha nem lesz Part Two. A MAFASZ elszenvedte története legsúlyosabb vereségét. Nehéz indulatok nélkül beszélni erről a mérkőzésről, ez az összefoglaló azonban most mégis kísérletet tesz rá. Lássuk, miből élünk. „Sírva vígad a magyar…!”

          2016. május 15-én, Pünkösdvasárnap délutánján gárdánk újfent Óbudára látogatott, ezen a tavaszon immáron harmadik alkalommal. A korábbi III. kerületi kiruccanásaink nem kecsegtettek túl sok jóval (kettőből kettő vereség (a Harrer A, illetve a Déli FC ellen) – de tisztes helytállás!), ám a statisztikai adatokat félredobva abban a reményben érkeztünk az Óvárosba, hogy a korábban általunk többször is két vállra fektetett Harrer B együttese ellen azért legalábbis partiban leszünk majd. Utóbb kiderült: tévedtünk. Ebben persze a körülmények is nagyban közrejátszottak… Sajnos nem mehetünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy csapatunk egyes tagjainak reakcióideje (akinek nem inge, nem veszi magára) megközelíti a botrányos szintet; hébe-hóba válaszolunk a meccsidőpontokról feltett kérdésekre, vagy ami még rosszabb (és sajnos ez a sűrűbben előforduló eset): egyáltalán nem. Mit lehet ilyenkor tenni? Elkeseredett csapatkapitányunk mintha a falnak beszélne, a többség magasról tesz rá, hogy melyik hétvégén mikor játszunk, még csak arra sem méltatják a kérdezőt, hogy egy laza „Bocs, nem jövök” mondattal elintézzék a dolgot. Sokszor még csak fel sem néznek a facebook-csoportba! Mi ez, ha nem tragikus? Nyilvánvaló, és belátható, hogy mindenkinek akadhat fontosabb dolga egy amatőr focimeccsnél, „de könyörgöm tisztelettel”; mi akadályoz meg minket abban, hogy odaböffentsünk valami egérpiszkot komment formájában? Elgondolkodtató… Ha pedig megígérjük, hogy jövünk, akkor jöjjünk! Nem tisztem ítélkezni, de ez a helyzet tarthatatlan, és akkor még enyhén fogalmaztam. Az utóbbi hetekben gyakorlatilag teljesen szétesett a csapat, a mélypontot pedig ma értük el. Remélhetőleg tényleg elértük, és nem lesz már ennél lejjebb. Ennyire mélyen ugyanis még akkor sem voltunk, amikor nulla ponttal zártuk legelső bajnoki szezonunkat a KLB-ben… Mondjuk ki: a csapat morálja sajnos a béka feneke alatt van. Tisztelet a kivételnek.

          No! Ennyi indulat-levezetés után nézzük, hogy mi történt konkrétan. Konkrétan az történt, hogy összesen kemény ÖT, azaz ismétlem: ÖT darab játékossal utaztunk el Óbudára. Még szerencse, hogy a helyi pályaviszonyok csak a 4+1-es formációban való labdarugdosást teszik lehetővé, ugye? Nagy szerencse… Nem szükséges egyetemi professzornak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: NULLA, azaz NULLA darab cserével „büszkélkedhettünk” a mai játéknapon. Ennek meg is lett a foganatja.

          A Hajnal – Haragos, Horacsek – Lippai, Unyi kezdővel veselkedtünk neki az ütközetnek. Az odautazási körülmények részletekbe menő elemzésétől most kivételesen eltekintenék, lévén, ezt egy korábbi Óbudára történő „vándorlásunk” során már kifejtettem. Most is ugyanúgy közelítettük meg a helyszínt: bár a 47-es vilit M4-es metróra cseréltük, de a Kálvintól ugyanúgy az extravagáns 9-es BKK járattal zötyögtünk tovább. Legalábbis így tett a Hajnal-Horacsek-Haragos trió, míg Unyi automobillal, Lippaioű pedig a világ másik végéről szintén BKV-val teljesítette a távot.

Az első bekapott gólunk gyakorlatilag gyorsabban érkezett, mint a dombóvári sebesvonat. „Még véget sem ért a Himnusz, már vezetett a Harrer B”. Ismerősen csengő mondat, ugye? Csak okosan Ricsikém… A mi Richárdunk, Horacsek, azonban becsülettel tette a dolgát, nem ő okolható a vereségért. Mint ahogy a megjelentek sem. Ők legalább megjelentek.
Az első benyelt béka után egy kis ideig 1:0-s állásról tudósíthattak volna az ott lévő rádiósriporterek. Majd kisvártatva megérkezett a második. Menetrendszerűen, ha már MÁV-os terminussal élünk. Ezután, ki nem találná senki, jött a harmadik. Negyedik, ötödik, hatodik, hetedik… tizenegyig meg sem állottak a hazai legények, igencsak csúfos eredménnyel vonulhattunk a félidőre. Ez volt a legeslegsúlyosabb félidei állás MAFASZos szempontból, mióta a csapat megalakult. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Mint ahogy ahhoz sincs, hogy mindennek ellenére (szokás szerint…) nekünk is megvoltak a helyzeteink, futószalagszerűen ki is hagytuk őket. Mintha kötelező lett volna. Ha NB I-es meccsről lenne szó, már izzottak volna a gólarányos fogadások. De nem erről volt szó. A hazaiak kapusa (akiről kiderült, hogy amúgy hátvédet szokott játszani…) csúnyán lehúzta a rolót, még lakato(ka)t is aggatott rá. Persze mi is naggyá tettük. „Jó szokásunkhoz” híven. Haragos irtózatos bombája a keresztlécen csattant, Lippai sorozatos próbálkozásai rendre elhaltak a hálóőr testében, Unyi pedig, hát… ez nem az ő napja volt… 

          Valahogyan átvészelve a félidei pihenőt (a Harrer csapatkapitányával viccelődve saját szenvedésünkön – abszurd…) megfogadtuk, hogy vesztenivaló híján kiköpjük a tüdőnket a második halfban, felszántjuk a pályát. Apró bibik azonban csak-csak adódtak. Hiányzott egy igazi, tökös irányító. Egy befejező csatár. Egy topon lévő kapus. Hiába vettük a fülünkön a levegőt, ha nem volt egy valamirevaló cserénk sem. Érthető, hogy a kétszer harminc perc alatt elfáradtunk, 4+1-es felállásban nem bírtuk a futsal-játékosokkal felvértezett ellenféllel szemben. Elvéreztünk.

Helyzeteink természetesen még így is adódtak, talán mondanom sem kell: nem góllal zárultak. Öröm az ürömben, hogy néhány kecsegtető szituációt kihasználva akár még szorosabbá is tehettünk volna a találkozót. Fájdalmas. Öt perc volt hátra az összecsapásból, amikor is Lippai húzott el a balszélen, ügyesen középre tálalva, ahol Unyi érkezett a kapus lábai előtt elsuhanó labdára. A felpattanó játékszert kapásból fölé vágta. Kb. fél méterrel az üres kapu előtt. Mint anno Rósa Dini egy Fradi-Újpesten. Műholdat lőtt! Ez a szituáció kiválóan jellemezte az egész meccsünket.

Az utolsó minutum már igencsak paprikás hangulatban telt, Haragos tett szóvá nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel egy ellenféllel való ütközést, így rövid folytatás után jobbnak láttuk, ha – elkerülendő a komolyabb feszültséget -  a hátralévő játékidőt elhanyagoljuk. Hiába, kiütközött a sanyarúság. Haragos a lefújás után szó szerint a haját tépte, ugyanis elszakadó hajgumija magával rántott egy kisebb tincset… Mi jöhetett volna még?

         Egyetlenegy találatunkat Lippai szerezte. A második félidő felénél jártunk, amikor egy középpályán kialakult kavarodás után Lippai elé gurult a labda, aki hátul lévő védők híján nem zavartatva vezethette rá egy az egyben a Harrer B portására. Belőtte. Legalább nem kellett másznunk… Nagyjából csak ezt emelhetnénk ki pozitívumként a mai napról. A 21:1-es vereség nem tükrözi a két csapat közötti minőségbeli különbséget, ezt bátran kijelenthetjük.

          Bízva a tisztességes folytatásban:
          Hajrá MAFASZ!