2015/16. szezon: Déli FC - MAFASZ

Megcibáltuk az oroszlán bajszát

(Egy viharos vasárnap históriája)

          Ismét egy ütős cím, ismét egy ütős nap. Nem panaszkodhatunk, egy jó kis délelőtti (kora reggeli?) testmozgáson vagyunk túl. Egy újabb (óbudai) túra kipipálva.

          2016. április 17-én csapatunk a III. kerületbe látogatott, hogy ott megmérkőzzön az igencsak komoly erőkből álló Déli FC 1988 gárdájával. Az erőviszonyok alapján a fogadóirodák valószínűleg országos 1-est tippeltek volna, de szerencsére mi inkább a labdára bíztuk a dolgot, és nem a szelvényekre. Mondhatjuk: oda is pörköltünk rendesen!

          Együttesünk három tagja, Horacsek, Tóth, és Haragos hajnalok hajnalán ejtették meg randevújukat a híres-neves Móricz Zsigmond körtéri villamosmegállóban. Óbuda felé tartó útjuk során friss élményekkel gazdagíthatták „Ismerd meg Budapestet!” című rovatunk újabb epizódját. Az ismeretlen származású folyadék által összegányolt padlójú 47-es villamostól kezdve, az orrfacsaró hajléktalanszaggal (és persze utazó „klubtagokkal”!) rendelkező 9-es buszon át, az ég felhői közé nyúló, méltán gyönyörűséges Flórián téri lakótelepig mindenféle jóból kijutott nekik. Mindeközben persze pazar panoráma tárult szemük elé a BKV különböző járatain, mígnem elérkezett az idő, hogy gyalogszerrel folytassák megkezdett kiruccanásukat. Az épületsorok között átslisszolva meg is közelítették a méltán nevezetes Harrer Pál utcai óvárost, amikor is szemben velük Bajusz, Szécsi, és Lippai alakja kezdett körvonalazódni. A csirkefogók valószínűleg gépjárművel közelítették meg a helyszínt, így bár hamarabb odaértek (és talán kényelmesebben is), viszont kimaradtak egy fergeteges fővárosi kalandtúrából. Az Arénához érve már messziről megcsillantotta szemünk előtt a napfény a Déli „Palermo-hazaira” hajazó rózsaszínű mezét, tudtuk: megannyi extrával kecsegtető utazásunk a végéhez ért.

          Nem sokkal később Unyi is befutott. Rövid élcelődés, illetve egymásnak történő beszólogatások után (valamint közben) el is végeztük nem túl izmos, ám annál hangulatosabb bemelegítésünket. Mivel az említett pálya méretei bajosan mondhatók méretesnek, ezért az ellenféllel egyeztetve ismét a szokásos óbudai 4+1-es felállásra készülhettünk. Mivel Tóth sajnálatos módon nem készült kapus-felszereléssel, így újfent Horacsekre hárult a feladat, hogy isteni képességeinek apró szikráit megcsillantva útját állja a Déli gólszerzési kísérleteinek. Az ütközetet a Bajusz, Unyi – Szécsi, Haragos – Horacsek összeállításban kezdtük meg. Lippai és Tóth a cserepadon foglaltak helyet.

          A találkozó 9:30 perc környékén vette kezdetét. Az első félidő első felének forgatókönyve kísértetiesen hasonló volt a márciusi Harrer elleni derbihez, ráadásul még a helyszín is megegyezett. A Déli támadott, mi védekeztünk. Aztán még egyszer ugyanez. Aztán még sokszor ugyanez. Úgy nagyjából a félidő feléig tartottuk magunkat, ekkor azonban megtört a jég: benyeltük az első békát. Ezek után jó pár percig 1:0-ás állást mutathatott volna az eredményjelző, ismét kemény küzdelemmel tartottuk a frontot. Fájdalom: sajnos nem sokáig. A félidő vége felé kezdett elharapózni a helyzet, sorra kaptuk a gólokat. Bár voltak ígéretes támadásaink is, az elfogadható befejezések várattak magukra. Egyrészt a hazaiak kapusa Neuer-i magasságokba emelkedett (bár sokszor mi tettük naggyá), másrészt akadt egy szerfelett bosszantó tényező is. A Délinek körülbelül minden sikerült, amit elterveztek, nekünk pedig gyakorlatilag semmi sem. Hiába próbálkoztunk szemet gyönyörködtető labdajáratásokkal, a vége mindig ugyanaz lett: kontra, gól.
Mindennek ellenére az utolsó minutumokban úgy látszott, a sors visszaad valamit abból, amit elvett. Bajusz két szépségdíjas találattal vétette észre magát: a becsületünk már meg volt mentve. Bár a meccs állásával nem voltunk tisztában (lévén: a hazai csapattal nagyon elszaladt a ló lőtt gólok tekintetében), nyugodt lelkiismerettel vonulhattunk a pihenőre.
          A félidőben kupaktanácsot tartottunk. Szécsi vette magához a szót, retorikai erényeit megcsillantva erőt adó beszédet intézett játékostársaihoz. Szavai hatásosnak bizonyultak: a második félidőre élesebb elmével álltunk ki, és ami még fontosabb: gólokat szereztünk!

          Odatettük magunkat. A meccs hátralévő részében jóval kevesebb gólt kaptunk, mint az első halfban. Bár a meccs állásával nem voltunk tisztában, a játék hevében ez nem is nagyon izgatott senkit. Futballoztunk. „Remek cselek, gólok, akciót özönét zúdítjuk önökre” – hangzott el régebben a Sport1-en, követtük a példát. A pátyi fojtogató raptor-üzemódba kapcsolva bolondította meg az ellenfelet, Tóth pimasz lövőcselei egyenesen élményszámba mentek, Bajusz csatárteljesítménye újfent kiemelkedő volt, Szécsi és Lippai komoly munkát végeztek a mezőnyben, Horacsek pedig védte, ami védhető volt. Egy hosszú sorozat is megszakadt: Haragos ismét eredményes volt. Egy baloldali sarokrúgás után, a képzeletbeli szögletzászló közelében Bajuszhoz került a labda, aki Szécsit játszotta meg. Technikás sportolónk egy kiváló íveléssel Haragos elé tálalt, akinek a félmagasan, a hazai hálóőr mellett elsuhanó labdát már csak be kellett pofozni a fémszerkezetbe. Egy ki tudja milyen hosszú idő óta tartó gólcsend tört meg. Ez a támadás is jól példázta, hogy tudunk mi szépen játszani, ha akarunk. Fejben kell ott lenni, ez a kulcsa mindennek!

Végezetül sikerült tisztességesnek mondható közelségbe zárkóznunk: a rózsaszínek szerint 11:8-as végeredmény született. „Na, az egész szép!” – „Hát igen!”- érkezett a felelet a hazaiak rutinos rókájától. Futsalos ellenfelünk kalapot emelt teljesítményünk előtt. Okkal, hiszen egy nálunk jóval erősebbnek mondható társulatot szorongattunk meg. Vagy ahogy futball-berkekben mondják: megcibáltuk az oroszlán bajszát.
          A megmérettetés után csapatunk tagjai jókedvűen indulhattak haza: tisztességesen helytálltunk. Lippaitól és Szécsitől elköszönve a brigád megmaradt tagjai a Sósav-mobil segítségével indultak haza. Mint akik jól végezték dolgukat. Mert jól is végezték. =)