2014. szeptember 7., vasárnap

Valaminek a kezdete...

Vasárnap elrajtolt a  KLB 2014-2015-ös szezonja, az első fordulóban a Fluminense csapatával csapott össze a MAFASZ alakulata. A MAFASZ Arénába találkozott a gárda, hogy bemelegítsen a mérkőzésre, de mint az kiderült épp foglalva volt a pálya. Ezért B tervként átmeneteltünk a Bikás-parkba. A Fluminense csapatára rengeteget kellett várni az Arénában Sillingnek és Horacseknek, de végül csak megérkeztek. Késésük oka, mint kiderült, hogy páran visszamondták/lemondták a mérkőzést egyéb okok miatt, ezért kénytelenek voltak eljönni négyen. Ez meglepett minket, hiszen nem erre számítottunk, de közös nevezőre jutva, megbeszéltünk, hogy 3+1-es felállásban fogunk megmérkőzni, mivel így korrekt. Kicsit létszám fölényben voltunk a mai nap folyamán, hiszen kilencen jelentünk meg, Bérces, Kiss, Mendzsák, Silling, Tóth, Szferle, Zsila, Haragos és Horacsek képviselte a MAFASZ csapatát. Elmondhattuk, hogy van egy sor cserénk! A klub fennállása óta ilyen még sosem történt!

A mérkőzést Silling - Mendzsák - Zsila, Tóth felállásban kezdtük. Szoros, jóiramú volt az első 10 perc, aztán jött a váltás, Kiss, Bérces és Horacsek állt be. Szétszórtan próbáltak helytállni, de sikertelenül, a Fluminense 2 gólt vágott be pár perces időintervallum alatt. Gyorsan kellett a váltás. Tóth, Zsila, Haragos felállásban folytattuk a mérkőzést, aminek meg is lett az eredmény. Okosan, ügyesen véghez vitt támadásokkal fordítottuk meg az állást. Tóth - Zsila páros remekül passzolt egymáshoz, csillagos ötöst érdemelnek mai teljesítményükre. Haragos magabiztosan képviselte védelmünket, egyben irányítva a támadószekciót is. Mendzsák a középpályát erősítve, technikás, pontos passzaival asszisztált. Silling, mint mindig, és most is, bevehetetlen volt kapuja. Horacsek kissé szétszórtan keringett a pályán, mint aki nem találja a helyét, de a második félidőre összekapta magát. Ez ugyanúgy elmondható Bércesre és Kissre is. Szferle a pálya mindenese volt. Labdát szerzet, indított, alkotott és támadott. Sok gólban részt vállalt. A meccs egyik emberre lett. Szép volt! :) A félidőt 6-2-vel fejezték be a csapatok.

De nem csüggedt az ellenfél csapata. Kipihenve magukat vállvetve küzdöttek egy szebb eredményért, ami össze is jött nekik, hiszen 2 góllal reagáltak a félidő eredményére. Ezután csak futottak az eredmény után. Voltak próbálkozásaik, de nem kellett megerőltetnie magát Sillingnek. Összességében nagyot küzdött a Fluminense, dicséret jár nekik, hogy így is eljöttek és megmérkőztek velünk. TAPS! Nekünk azonban sokkal jobban ott kell lennünk fejben, főleg a védelemben, hiszen sokszor előfordult, hogy kavarodás volt, szétszórtság. Ezt át kell jövőhéten rágni az edzéseken. De egyébként remekül helytálltunk a középpályán. A végeredmény: 10-4 lett! Így tovább!

FORZA MAFASZ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése