2014. szeptember 16., kedd

A győzelem kapujában buktunk el

Szeptember 14-én Pingvin FC – MAFASZ mérkőzést rendeztek Újpesten. Mindkét csapat győzelemmel hangolt a vasárnapi találkozóra, a hazaiak a Sasokat gyűrték le idegenben 8-6-ra, míg a vendégek 10-4-re nyertek az újonc Fluminense ellen otthon. A két csapat történetéhez hozzátartozik még, hogy a tavalyi KLB-ben mindkétszer a Pingvinek nyertek (idegenben 8-4-re, otthon 8-1-re), a Kupában az elődöntőben pedig 8-3-ra nyertek, szintén a Pingvinek.
 A MAFASZ-nál mindenkit mozgósítottak, akit lehetett. 10 emberrel plusz Lőte szurkolásával vágtak neki az újpesti túrának. Mivel 4+1-ben zajlott a meccs, így ez a létszám elég volt egy sorcserére. Persze azt hozzá kell tenni, hogy a Pingvinek egy sokadik pályára vittek el minket, a 4+1-ről és a műfüves pályáról pedig nem is szóltak.

Nem untatnék senkit sem a részletes meccs leírással, így egyszerűen csak leírom a végeredményt: 13-12-re nyertek a Pingvinek. Vendég részről Mendzsák négyszer, Silling, Bajusz és Tóth kétszer volt eredményes míg Unyi és Zsila egyszer-egyszer. A mérkőzést a Pingvin kezdte jobban, de fokozatosan jött fel a MAFASZ, a két félidő alatt egyik gárda sem tudott kiharcolni kétgólosnál nagyobb előnyt. Térjünk rá azonban a fontosabb eseményekre, teljesítményekre.
Érdekes módon született meg a Pingvin nyolcadik találata. A szituáció elejére nem emlékszem pontosan, de egy rossz MAFASZ indítást követően vagy hazaadás után az ellenfél kapusa megfogta majd előre dobta csapattársa irányába a labdát. A Pingvin támadója nem ért bele a labdába, ahogy Horacsek kapus sem, a játékszer érintés és pattanás nélkül behullott a MAFASZ hálójába. Pingvinnél nagy öröm, MAFASZ-nál kérdőjelek az arcon, Lőte pedig torkaszakadtából üvölt, hogy ez nem gól. Pingvinék gyorsan el kezdték védeni a szerintük jogos találatot, Zsila és Lőte ideges állapotban pedig hozta fel érveket, hogy ez miért nem gól. A meccs folytatódott, Zsila lenyugodott, Lőte nem. Olyannyira nem, hogy a végén igencsak összeszólalkozott több Pingvin játékossal is, ami viszont tény, hogy tulajdonképpen ezzel a szabálytalan góllal nyert a Pingvin.
A mérkőzés után a végig ultraként viselkedő Lőte utánanézett a KLB szabályzatának, ami kimondja: A kapus minden esetben átdobhatja a labdát a felezővonalon, viszont gólt nem dobhat, csak rúghat.” Ezzel védekezett Lőte és a MAFASZ, az ellenfél viszont a gól utáni játék folytatásával és az aláírt jegyzőkönyvvel. Itt gyorsan meg kell jegyeznem, hogy mivel mindkét csapat mondta a saját igazát, így a mérkőzés után is több óráig ment volna a vita az ominózus gólról, aminek eredményeként senki sem mehetett volna időben a saját dolgára. Másrészt bármennyire is sokaknak okos telefonja van, net nem volt közelben, de még a mobilnet is befuccsolt, így senki sem tudta leellenőrizni a szabályt. A végeredmény az lett, hogy a Pingviné lett a három pont, az aláírt jegyzőkönyv miatt, tehát a MAFASZ-nak nem sikerült érvénytelenné nyilvánítani a találatot, ami által a mérkőzés döntetlenre végződött volna, viszont lehetőség van egy újrajátszásra, amit több MAFASZ-os is preferálna. Papíron tehát a Pingviné a győzelem, de az újrajátszás alkalmával bármi megtörténhet.

Ennyi bőven sok volt az érvénytelen gólról, nézzük a játékosok teljesítményét. Tartja a mondás, hogy győztes csapaton ne változtass, erre mit csináltunk? Pont azt. Silling kiment a mezőnybe, Horacsek pedig be a kapuba. Most pont jól jött ki a lépés, mert Horacsek nagyszerűen, önfeláldozóan védett, Silling pedig rúgott két gólt, de nagyon eltűnt a mezőnyben.
Unyi most is felvette a szemellenzőt, belevezette az emberekbe a labdát, amikor pedig lőni kellett volna, akkor későn tette. Rossz napot fogott ki, ahogy Haragos is. A tőle megszokott magabiztosság, határozottság Újbudán maradt. Kiss most is gyámoltalannak tűnt a pályán, egyértelműen túlparázta a meccset. Bérces hátul próbálta megoldani a védekezést több-kevesebb sikerrel, de az előre játék nem ment neki. Zsila átvette Horacsek szerepét, mindenütt ott volt és meglehetősen sokat passzolt, úgy néz ki megtalálta a passz gombot. Bajusz irányította a csapatot, de nagyon szerencsétlen napot fogott ki. A legtöbb lövését vagy fogta a hálóőr vagy kapufa lett. Mendzsák nagyon jó volt elől, a védekezésben viszont még fejlődnie kell. Szferle nem sokat játszott, Tóthnak pedig egyértelműen kevés teret hagytak az ellenfél játékosai. Pozitívumként ki kell emelni, hogy a Pingvinek csapatkapitányát jól levették, kevésszer sült el a balosa, viszont a másik támadójukkal nem tudtak mit kezdeni védőink. Gyakran két bekk figyelmét is magára vonta, akiket sokszor faképnél is hagyott, ezáltal viszont egy másik csapattárs üresen jöhetett. Rengeteg gól az ilyen szituációkból született. Az ilyen testi erejüket kihasználó játékosoknak egyértelműen határozottabban kell odalépni a jövőben.

Technikai dolgoknál jóval nagyobb problémának érzem, hogy sokan fejben nem tudtak ráhangolódni a meccsre, pedig sok minden pont ott dől el. Egy-két hiba után elvesznek és inkább a kispadra vonulnak. Emiatt azok fognak játszani, akik jobban bírják az éles helyzeteket, viszont a sok játék miatt ők fognak a meccs végére elfáradni, aminek következtében lankadni fog a koncentráció, tőlük is jönnek majd a hibák, melynek következménye akár egy bekapott gól is lehet. Zsila és Mendzsák erre a legjobb példa, az első félidőben nagyszerűek voltak, a másodikban viszont jöttek a fáradtság jelei és jöttek a pontatlanságok is.
A másik pszichológiai tényező, hogy most is sokan elhitték, hogy 12-10-es vezetésnél megvan már a meccs, úgy, hogy már csak öt perc van hátra. Egy meccs addig tart ameddig le nem fújják! A végén belehúzott a Pingvin, a testben és fejben fáradtabb játékosaink pedig nem tudták kivédekezni a rohamokat és így fordította meg a meccset a hazai gárda. Ezért kell mindenkinek egységesen fejben ott lennie a meccsen és akkor nem lesz az, hogy valaki totál fáradt, valakinek pedig bőven van energiája, de fél az éles szituációktól. Azt pedig el kell felejteni, hogy egy meccset már félidőben vagy az utolsó öt percben nyert meg a csapat. Akkor nyert a MAFASZ, ha letelt a játékidő!


A problémák adottak, a fejlődés látszik, de senki sem érte el teljesítményének csúcsát. A harmadik fordulóban jön otthon az Outlaw, de lehet, hogy még egyszer jön egy újpesti kaland a Pingvinekkel. Addig is Hajrá MAFASZ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése