2015-16. szezon: MAFASZ - Outlaw összefoglaló by zsebzsb

Továbbra is állandó a létszámhiány csapatunknál, és bár ez a tendencia e hétvégére sem változott meg, ennek ellenére egy hét szünet után ismét pályára léptünk a KLB-ben, ezúttal hazai pályán, a Bikás-parkban, a bajnokságban az 5. helyen tanyázó Outlaw FC gárdája ellen.

Létszámgondok, sérülések, hiányzások. Ez a rövid felsorolás csupán töredéke azoknak a tényezőknek, mely hátráltatja csapatunk KLB-s szereplését az utóbbi időben, így a hétvégi meccsre is rengeteg kérdőjellel kezdtük meg a készülést, egy igencsak nehéznek mondható ellenfél ellen. A meccs kezdésére 3 óra lett megbeszélve, ám ekkor mindössze 5-en voltunk jelen csapatból, a (természetesen ismét foglalt) gumis pályánál, szemben a magát 9 játékossal, továbbá kisebb szurkolótáborral képviseltető ellenféllel. Negyed 4-ig vártak a felek, a pálya addigra sem szabadult fel, és a MAFASZ játékosok létszáma sem emelkedett, így a Zsila-Horacsek-Szécsi-Lippai-Unyi fémjelezte csapat kezdte meg az átvándorlást a szomszédban található „B-jelű”, beton pályára, amit sajnos lassan újdonsült otthonunknak nevezhetünk az „A-pálya” folyamatos zsúfoltsága miatt. Út közben sem emelkedett a létszám, és bár Bajuszról tudtuk, hogy hamarosan érkezik, Tóthról semmi hírünk nem volt, így kénytelenek voltunk 4+1-ben elkezdeni a találkozót, Zsilával a kapuban, a Horacsek-Szécsi duóval a védelemben, míg az ellenfél kapujának rohamozása Unyi és Lippai feladata volt. Itt kell megemlíteni, hogy rendkívül sportszerűen, a törvényen kívüliek is 4+1-es felállásban kezdték meg a találkozót, holott ezt velünk ellentétben náluk a létszám nem indokolta, amit ezúton is köszönünk nekik! A találkozó a baljós előjelek ellenére sem kezdődött rosszul csapatunk számára, folyamatosan nyomás alatt tartottuk ellenfelünk kapuját, sőt, időközben Bajusz is megérkezett (először csak a kispadra, ugyanis a felek megegyeztek abban, hogy a pálya mérete nem indokolja csapatonként 5+1 ember játékát, tehát maradtunk a 4+1-es verziónál!), így kezdett egyre jobban kinézni az összkép. Ez természetesen nem tartott sokáig, a sok kihagyott helyzet idővel megbosszulta magát. Bár mi is folyamatosan cserélgettük 1 szem cserénket, a lépést nem tudtuk tartani ellenfelünk sorcseréivel, így szépen lassan átvették az irányítást. Ez eleinte csak pár távoli próbálkozásban nyilvánult meg, amiket Zsila magabiztosan ölelt magához, később azonban erősödtek a rohamok, és két szerencsésen megúszott, kapufáról kipattanó ziccer után a harmadikat már nem úsztuk meg. Ellenfelünk csatára egy pazar kiugratás után, a kifutó kapus lábai között passzolt az üres kapuba és szerezte meg a vezetést a vendég gárdának. Ezzel azonban nem lett vége, csapatunk új erőre kapott, és egy szerencsésen megpattanó Szécsi lövéssel egyenlíteni tudtunk még a félidő vége előtt.

A fordulás után ismét az Outlaw-é volt a főszerep, sorra dolgozták ki helyzeteiket, hol Zsila avatkozott közbe, hol az ellenfél csatárának rebeghettünk el egy-két imát, két üres kapus helyzetet is rontott ugyanis ebben az időszakban, amikor már mindenki tehetetlen volt. Azért persze a sok rohamnak meglett a jutalma egy idő után, a kihagyott üres kapuk sem vették el ellenfelünk önbizalmát, és végül egy gyönyörűen, szélről a hosszúba előtt labdával szereztek ismét vezetést. Ekkor azonban megváltozott valami. Csapatunk teljesítménye a gólig is elsőrangú volt, csupán a helyzetkihasználást lehetett volna javítani, ekkor azonban valaki az „emberfeletti üzemmód” gombot is megtalálta játékosainkon, és innentől nem volt megállás. Zsila jóformán a felezővonalig költözött fel, olyannyira, hogy ő is elereszthetett pár (egy kivételtől eltekintve) borzasztó gyenge lövést, akkora fölényben volt eddigre csapatunk, amikor meg néha-néha az ellenfél jutott el a mi kapunkig, akkor magabiztosan őrizte meg kapuját további gólok nélkül. Bravúrt egyszer kellett bemutatnia, akkor egy Szécsin megpattanó lövésre kellett visszaérnie, ezt azonban meg is tette, ezen kívül csak a kezébe érkező golyókat nem szabadott kiejtenie. Előtte Horacsek játszott élete formájában és alkotott egy személyes, átjátszhatatlan falat, szerelt, futott, gyönyörű labdákat osztogatott, végül pedig a változatosság kedvéért még többet szerelt, elől pedig az Unyi-Szécsi-Lippai-Bajusz kvartettből varázsolt a három aktuálisan pályán lévő játékos, (többnyire utóbbi három, Unyi ugyanis gyomorbántalmakkal egyre több időt töltött a kispadon). Fantasztikus egyéni megmozdulások mindnyájuktól, gyönyörű kispasszos játékok, melyekkel az őrületbe kergették az ellenfél védőit, valamint remek távoli lövések, ezek mind jellemezték a mérkőzés utolsó negyedét. A MAFASZ helyzetek futószalagon érkeztek, és ekkor végre többször is mattoltuk, a túloldalon amúgy kiválóan védő kapust. Szécsi újabb gólja mellett Bajusz kétszer, Unyi pedig egyszer talált be, az ellenfélnek pedig erre már nem volt válasza, csapatunk 1-2-ről fordítva 5-2-re nyerte meg az ütközetet.

Csak így tovább!!! HAJRÁ MAFASZ!!!

2015-2016. szezon: Harrer B - MAFASZ ... Ha nincs szív, csapat sincs!

Ideglelés Óbudán –
Izzé-porrá zúzva Part One…

          …reméljük soha nem lesz Part Two. A MAFASZ elszenvedte története legsúlyosabb vereségét. Nehéz indulatok nélkül beszélni erről a mérkőzésről, ez az összefoglaló azonban most mégis kísérletet tesz rá. Lássuk, miből élünk. „Sírva vígad a magyar…!”

          2016. május 15-én, Pünkösdvasárnap délutánján gárdánk újfent Óbudára látogatott, ezen a tavaszon immáron harmadik alkalommal. A korábbi III. kerületi kiruccanásaink nem kecsegtettek túl sok jóval (kettőből kettő vereség (a Harrer A, illetve a Déli FC ellen) – de tisztes helytállás!), ám a statisztikai adatokat félredobva abban a reményben érkeztünk az Óvárosba, hogy a korábban általunk többször is két vállra fektetett Harrer B együttese ellen azért legalábbis partiban leszünk majd. Utóbb kiderült: tévedtünk. Ebben persze a körülmények is nagyban közrejátszottak… Sajnos nem mehetünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy csapatunk egyes tagjainak reakcióideje (akinek nem inge, nem veszi magára) megközelíti a botrányos szintet; hébe-hóba válaszolunk a meccsidőpontokról feltett kérdésekre, vagy ami még rosszabb (és sajnos ez a sűrűbben előforduló eset): egyáltalán nem. Mit lehet ilyenkor tenni? Elkeseredett csapatkapitányunk mintha a falnak beszélne, a többség magasról tesz rá, hogy melyik hétvégén mikor játszunk, még csak arra sem méltatják a kérdezőt, hogy egy laza „Bocs, nem jövök” mondattal elintézzék a dolgot. Sokszor még csak fel sem néznek a facebook-csoportba! Mi ez, ha nem tragikus? Nyilvánvaló, és belátható, hogy mindenkinek akadhat fontosabb dolga egy amatőr focimeccsnél, „de könyörgöm tisztelettel”; mi akadályoz meg minket abban, hogy odaböffentsünk valami egérpiszkot komment formájában? Elgondolkodtató… Ha pedig megígérjük, hogy jövünk, akkor jöjjünk! Nem tisztem ítélkezni, de ez a helyzet tarthatatlan, és akkor még enyhén fogalmaztam. Az utóbbi hetekben gyakorlatilag teljesen szétesett a csapat, a mélypontot pedig ma értük el. Remélhetőleg tényleg elértük, és nem lesz már ennél lejjebb. Ennyire mélyen ugyanis még akkor sem voltunk, amikor nulla ponttal zártuk legelső bajnoki szezonunkat a KLB-ben… Mondjuk ki: a csapat morálja sajnos a béka feneke alatt van. Tisztelet a kivételnek.

          No! Ennyi indulat-levezetés után nézzük, hogy mi történt konkrétan. Konkrétan az történt, hogy összesen kemény ÖT, azaz ismétlem: ÖT darab játékossal utaztunk el Óbudára. Még szerencse, hogy a helyi pályaviszonyok csak a 4+1-es formációban való labdarugdosást teszik lehetővé, ugye? Nagy szerencse… Nem szükséges egyetemi professzornak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: NULLA, azaz NULLA darab cserével „büszkélkedhettünk” a mai játéknapon. Ennek meg is lett a foganatja.

          A Hajnal – Haragos, Horacsek – Lippai, Unyi kezdővel veselkedtünk neki az ütközetnek. Az odautazási körülmények részletekbe menő elemzésétől most kivételesen eltekintenék, lévén, ezt egy korábbi Óbudára történő „vándorlásunk” során már kifejtettem. Most is ugyanúgy közelítettük meg a helyszínt: bár a 47-es vilit M4-es metróra cseréltük, de a Kálvintól ugyanúgy az extravagáns 9-es BKK járattal zötyögtünk tovább. Legalábbis így tett a Hajnal-Horacsek-Haragos trió, míg Unyi automobillal, Lippaioű pedig a világ másik végéről szintén BKV-val teljesítette a távot.

Az első bekapott gólunk gyakorlatilag gyorsabban érkezett, mint a dombóvári sebesvonat. „Még véget sem ért a Himnusz, már vezetett a Harrer B”. Ismerősen csengő mondat, ugye? Csak okosan Ricsikém… A mi Richárdunk, Horacsek, azonban becsülettel tette a dolgát, nem ő okolható a vereségért. Mint ahogy a megjelentek sem. Ők legalább megjelentek.
Az első benyelt béka után egy kis ideig 1:0-s állásról tudósíthattak volna az ott lévő rádiósriporterek. Majd kisvártatva megérkezett a második. Menetrendszerűen, ha már MÁV-os terminussal élünk. Ezután, ki nem találná senki, jött a harmadik. Negyedik, ötödik, hatodik, hetedik… tizenegyig meg sem állottak a hazai legények, igencsak csúfos eredménnyel vonulhattunk a félidőre. Ez volt a legeslegsúlyosabb félidei állás MAFASZos szempontból, mióta a csapat megalakult. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Mint ahogy ahhoz sincs, hogy mindennek ellenére (szokás szerint…) nekünk is megvoltak a helyzeteink, futószalagszerűen ki is hagytuk őket. Mintha kötelező lett volna. Ha NB I-es meccsről lenne szó, már izzottak volna a gólarányos fogadások. De nem erről volt szó. A hazaiak kapusa (akiről kiderült, hogy amúgy hátvédet szokott játszani…) csúnyán lehúzta a rolót, még lakato(ka)t is aggatott rá. Persze mi is naggyá tettük. „Jó szokásunkhoz” híven. Haragos irtózatos bombája a keresztlécen csattant, Lippai sorozatos próbálkozásai rendre elhaltak a hálóőr testében, Unyi pedig, hát… ez nem az ő napja volt… 

          Valahogyan átvészelve a félidei pihenőt (a Harrer csapatkapitányával viccelődve saját szenvedésünkön – abszurd…) megfogadtuk, hogy vesztenivaló híján kiköpjük a tüdőnket a második halfban, felszántjuk a pályát. Apró bibik azonban csak-csak adódtak. Hiányzott egy igazi, tökös irányító. Egy befejező csatár. Egy topon lévő kapus. Hiába vettük a fülünkön a levegőt, ha nem volt egy valamirevaló cserénk sem. Érthető, hogy a kétszer harminc perc alatt elfáradtunk, 4+1-es felállásban nem bírtuk a futsal-játékosokkal felvértezett ellenféllel szemben. Elvéreztünk.

Helyzeteink természetesen még így is adódtak, talán mondanom sem kell: nem góllal zárultak. Öröm az ürömben, hogy néhány kecsegtető szituációt kihasználva akár még szorosabbá is tehettünk volna a találkozót. Fájdalmas. Öt perc volt hátra az összecsapásból, amikor is Lippai húzott el a balszélen, ügyesen középre tálalva, ahol Unyi érkezett a kapus lábai előtt elsuhanó labdára. A felpattanó játékszert kapásból fölé vágta. Kb. fél méterrel az üres kapu előtt. Mint anno Rósa Dini egy Fradi-Újpesten. Műholdat lőtt! Ez a szituáció kiválóan jellemezte az egész meccsünket.

Az utolsó minutum már igencsak paprikás hangulatban telt, Haragos tett szóvá nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel egy ellenféllel való ütközést, így rövid folytatás után jobbnak láttuk, ha – elkerülendő a komolyabb feszültséget -  a hátralévő játékidőt elhanyagoljuk. Hiába, kiütközött a sanyarúság. Haragos a lefújás után szó szerint a haját tépte, ugyanis elszakadó hajgumija magával rántott egy kisebb tincset… Mi jöhetett volna még?

         Egyetlenegy találatunkat Lippai szerezte. A második félidő felénél jártunk, amikor egy középpályán kialakult kavarodás után Lippai elé gurult a labda, aki hátul lévő védők híján nem zavartatva vezethette rá egy az egyben a Harrer B portására. Belőtte. Legalább nem kellett másznunk… Nagyjából csak ezt emelhetnénk ki pozitívumként a mai napról. A 21:1-es vereség nem tükrözi a két csapat közötti minőségbeli különbséget, ezt bátran kijelenthetjük.

          Bízva a tisztességes folytatásban:
          Hajrá MAFASZ!