2015. június 30., kedd

KLB 14/15 - Szezonértékelő

A játékosok pihennek, nyaralnak, néha összejönnek egy kis focira, de nem árt visszaidézni a KLB 14/15-ös szezonját.

Álomszerű kezdés
     Régen volt már, de a csapat a KLB 13/14-es szezonját 0 ponttal zárta. A nyári felkészülésünk felemásra sikeredett, hiszen a KMFC fiókcsapatát kétszer vertük meg, ám az Outlaw-val oda-vissza nem bírtunk. Persze rajtuk kívül a csapat új otthonában, a Bikás parkban sokkal több helyi ellenféllel sikerült összecsapnunk, amelyek hasznunkra váltak. Ezek után a vezetőség a tisztes helytállást, a középmezőnyt tűzte ki célul.
Elkezdődött a szezon és nem lehetett megállítani minket. Négy meccs, 12 pont. Persze hozzá kell tenni, hogy a második fordulóban eredetileg szoros vereséget szenvedtünk a Pingvinektől idegenben, ám ott az ominózus kapus dobás gól miatt a találkozó újrajátszásra ítéltetett (amelyben Lőtének nagy szerepe volt), ami egyben a Kupa Pingvinek elleni mérkőzéssel felelt meg. Ezt viszont már hoztuk 12-7-re. Első meccsünket az újonc Fluminense ellen 10-4-re nyertük (Bajusz és Unyi nélkül), aztán jött az Outlaw és a meglepetésszerű hazai 3-0, majd a Sasokat intéztük el szintén otthon 8-2-re.

Mélypontok
     Aztán jött a bajnokaspiráns Harrer A csapata és 20-5-re elpicsázott minket. Sajnos ezt egyszerűen nem tudom szebben megfogalmazni. Olyannyira mély nyomott hagyott bennünk az óbudaiak elleni bikás parki blama, hogy utána a KMFC-vel idegenben csak egy döntetlenre (5-5) voltunk jók. Nem szeretném lekicsinyíteni a KMFC-t, de látva a tudásukat és a tabellán elfoglalt pozíciójukat, valamint a mi jó teljesítményünket, ezt hozni kellett volna.
Kicsit megembereltük magunkat és a Harrer B, valamint a Beeringham elleni győzelmekkel mindenkibe kicsit visszatért a hit és az önbizalom, de jött egy újabb mélypont. Az FC Palota ellen vendégként (7-2) sansztalanok voltunk, majd jött a Pingvinek elleni bajnokság és egyben kupavisszavágó, ami egyenesen szégyen volt (3-10). Igaz, kettő között volt egy visszalépés miatti zöldasztalnál megnyert Fluminense elleni meccs, de utóbbinál jött elő leginkább, hogy olykor képtelenek vagyunk kiállni cserével, aminek itt meg is lett az eredménye. Nemcsak a bajnokságban kaptunk ki, hanem gyengébb gólaránnyal ki is estünk a kupából. A jó és ígéretes eredmények után pedig az egész olyan volt, mintha romba döntöttük volna a szezon eddigi munkáját.

Kicsin múlt vereségek
     A második hullámvölgy után újra észhez tért a csapat. Az Outlaw (4-10) és a Sasok (5-13) is vesztesen hagyta el a pályát majd idegenbe látogattunk Harrerékhez. Végig partiban voltunk a későbbi bajnokkal (12-10), hogy Karóra barátom szavait idézzem, a rossz széljárás miatt kaptunk ki. Persze itt is kevés játékossal jelentünk meg, de sikerült megszorongatnunk az óbudaiakat. Ez inkább volt El Clássico, mint a beharangozott a Harrer A – FC Palota meccs.
Ezt követően a KMFC is visszalépett, így megint egy meccsnélküli három ponttal gazdagodtunk, majd a Harrer B ellen (2-6) szinte bebiztosítottuk a harmadik helyünket a bajnokságban. Persze ehhez az is kellett, hogy üldözőink (Pingvin FC, Outlaw FC) többet botlottak. A Beeringham elleni visszavágót a mai napig nem játszottuk le, de nincs is tétje, majd jött a záró forduló a Bikás Parkban Palotáék ellen. Fordulatos, izgalmas meccsen végül alul maradtunk 7-8-ra, pedig ha itt nyerünk, akkor már a Beeringham ellen is lett volna értelme kiállni, hiszen akkor jó esélyünk lett volna ezüstre. Persze nem szabad csüggednünk, a bronzérem is egy nagyobb szép eredmény, pláne tavalyhoz képest. A tavalyi és az idei bajnok elleni visszavágók pedig megmutatták, hogy kis odafigyeléssel, gyakorlással ők is verhetőek.

Ligakupa
     Múltkor egy teljes cikket szántunk a Ligakupán elért eredményünkről, így hosszabban nem is térnék ki rá. A lényeg, hogy csapatunk szinte az összes arcát megmutatta a tornán. A csoportkörben szétestünk az Outlaw ellen (3-0), simán vertük a Sasokat (3-0), valamint lebirkóztuk a Harrer B-t (4-2). Továbbjutva az elődöntőben kicsin múlva megint kikaptunk a nagyobbik Harrertől (1-0), majd a harmadik helyért revánsot vettünk a Palotán (3-0). Kezdeti gyengélkedés után tehát ismét egy Ligakupa bronzzal távoztunk.

Szép emlékek
     Azt hiszem, kijelenthetem, hogy sok szép emlékkel gazdagodtunk az elmúlt szezon során. Bajusz normális könyvelés esetén simán versenyben lett volna a gólkirályi címért, sok találatot pedig úgy jegyzett, hogy szűrőt játszott. Unyi végig a csapat egyik legjobbja volt, de Puskás-díjas találatokra is futotta tőle. A csúfos Harrer A elleni vereségnél talán csak az ő átemelős góljára emlékezünk szívesen vissza, a Sasok elleni visszavágón pedig egy gyönyörű sarkazással vétette észre magát. Aztán voltak bombagóljaink is. Bajusz és Unyi szabadrúgásból bikázta be a kapuba, Mendzsák és Zsila meg olykor CR7 módon tüzelt távolról. Természetesen Tóth gyönyörű és létfontosságú védéseiről se feledkezzünk meg. Busztaktikát is szépen alkalmaztuk a Harrer A ellen a Ligakupán, de örömjátékunk is volt a Sasok ellen, ahol már szinte mindenki csak Lőtével akart gólt rúgatni. Ott van az is, amikor vezér hiányában Mendzsák vette vállára a gárdát a Ligakupán, de Kisstől is láthattunk váratlan cseleket, megindulásokat, na és persze Haragos védőmunkája is tanítani való volt. Horacsek maga volt a fal, Rajnai Outlaw elleni és Bognár Ligakupás debütálása is remekül sikerült. Olykor pedig az ellenfelek is gondoskodtak nekünk szép pillanatokról.

A fejlődés megkérdőjelezhetetlen
     A statisztika kedvelőknek először is egy fontos adat. A Sasokat, a Harrer B-t, a Fluminensét és az Outlaw-t oda-vissza megvertük. Fokozatos fejlődésünket látva a Sasok elleni dupla győzelmen nincs mit csodálkoznunk, a Harrer B, bár szívós csapat, de mégis csak a B gárda, ráadásul kettejüket a Ligakupán is megvertük, a Fluminense hamar visszalépett, így ami meglepőnek hathat az a Törvényen kívüliek elleni hat pont. Velük szemben is csak a Ligakupás vereség rondít bele a képbe. A Beeringham ellen is győztesen jöttünk ki, így a gyengébb csapatok közül egyedül a KMFC otthonában hagyott két pontért bánkódhatunk.
Erősebb teameket tekintve a Pingvinektől három pontot tudtunk elrabolni, míg a Harrer A és a Palota elleni meccseken nulláztunk. Vigasztalódhatunk a Palota elleni Ligakupa sikerrel, illetve az elszenvedett kicsin múlt vereségekkel.

     Ennyi elég is volt a tényekről, nézzük a játékunk képét. Talán taktikánk egyik legfajsúlyosabb eleme a kontrajáték volt, ami nagyon jól ment. A gyengébb egyesületekre az akaratunkat is rá tudtuk erőltetni és a rögzített szituációkat is jobban használtuk ki. Továbbá van tartásunk. Egy-két kirívó esetet leszámítva végig partiban voltunk a győzelemért vagy éppenséggel megtartottuk előnyünket. Egyedül a Harrer B elleni első meccsünknél szórakoztuk el ötgólos fórunkat. A védekezésünk is javult. A Horacsek, Haragos, Bajusz trió kiváló munkát végzett hátul, tavasszal pedig Rajnaira is lehetett számítani ezen a poszton. A bekapott gólok számát (96) jövőre redukálni kell, de a másik oldalon a 119 találat nagyon is jónak számít, amiben jókora szerepe volt fantasztikus támadóinknak. Ennél többet csak a bajnok és az ezüstérmes szerzett.

     A következő szezonra javítanunk kell a védelmünkön és még hatékonyabbá kell tennünk a támadásainkat ugyanis a Harrer elleni buszparkolás és a kontrázásra várás rendkívül kimerítő tud lenni. Ezeket gyakorlással el is érhetjük, viszont az, hogy minden meccsen legalább két cserével ki tudjunk állni az már a játékosokon és azok elhivatottságán múlik. A cserék nemcsak a pihentetés miatt kellenek, hanem ezáltal nagyobb a variációs lehetőségünk is. Hiszen, hogy több emberrel hozható lett volna a Pingvin és a Harrer A elleni visszavágó.
Továbbá javítanunk kell a kapus kirúgások pontosságán. Ha letámadnak minket könnyen zavarba jövünk, nem tudjuk felhozni a labdát és sokszor ebből fakadóan helyzetekkel ajándékoztuk meg opponensünket. Ezt elkerülve Tóthnak nem marad más választása, mint felívelni, viszont ezeknek egyelőre csak kis százaléka pontos, ilyenkor meg megint az ellenfél vezethet támadást. Jövőre ezen a téren fejlődnünk kell illetve a támadóknak is jobban kell levenni és megtartani a labdát.
Szerencsére egy probléma már kiküszöbölésre került. Az év elején sokan nem mertek hosszabb időre beállni egy meccsen, mondván csak gyengítik a csapatot, emiatt a kispadon ücsörögtek. Emiatt a pályán lévők gyorsabban fáradtak illetve szükség esetén változtatni sem tudtunk. Szerencsére ezt a félelmüket leküzdték és most már kijelenthetem, hogy aki megjelenik az egyik találkozón az játszani is akar.

A jövő
     Tulajdonképpen már tavasszal elkezdtük az átigazolási szezont, ugyanis Rajnai Dávid és Bognár Tamás is csatlakozott a kerethez. Mindketten a mezőnyben több poszton bevethetőek, debütálásaik jól sikerültek és remélhetőleg jövőre még inkább a csapat hasznára válnak. Kapusposztra is érkezett erősítés Szabó Szilveszter személyében. Amellett, hogy Szabó megjárta már a Sasokat és Beeringhamet, emiatt jókora KLB tapasztalattal rendelkezik, Tóthnak is akadt a posztján egy ellenfele. Reméljük kettejük rivalizálása jobb teljesítményre sarkallja a másikat, Horacseket, Sillinget és Lőtét sem kell kapuba állítani és variációs lehetőségeink is csak tovább szaporodnak.
A MAFASZ-nak nem lehet más a célja jövőre, minthogy hasonlóan jó szezont hagyjon maga mögött. A bajnokságban ismét a dobogó a cél, de még jobb lenne, ha az aranyért lennénk versenyben. Kupában tovább kell jutni az első fordulóból, de itt is jó lenne a végsőkig küzdeni, míg a Ligakupában bronzos csapat vagyunk, ennél rosszabb eredmény szóba sem jöhet. Persze most sokkal nehezebb dolgunk lesz, hiszen a Harrerből kivált néhány jó játékos, akik megalapították a Bohócok SC-t. akikkel így jövőre mindenképpen számolni kell, illetve van pár újonc is, akiktől egyelőre senki sem tudja, hogy mit várjon.

Nyilatkozatok

     Mi a véleményed a csapat szezonbeli teljesítményéről?
Horacsek Richárd: Mindent figyelembe véve, a szezonbeli produkciónk elvárásaimat kétségkívül felülmúlta. A tavalyi szezonhoz képest a srácok összekapták magukat, beleértve engem is, a maximumot akartuk nyújtani minden egyes mérkőzésen. Ez többek között köszönhető az új igazolásoknak, Bajusznak, Zsilának és a később érkező Rajnainak is. Úgyhogy boldog vagyok e tekintetben, hogy a csapat morálisan a topon volt. Ezt igazolja a harmadik helyünk.
Lőte Attila: Tavalyhoz képest a 14/15-ös szezon már-már álomszerűre sikeredett és örülök, hogy sikerült befutnunk a harmadik helyre két fronton is. Mindenki igyekezett tudása legjavát adni és az új igazolások is egytől egyig beváltak.

     Melyik volt a csapat legjobb és legrosszabb periódusa a szezonban?
H. R. : Nagyon jól kezdtük a szezont, sorba hoztuk a mérkőzéseket, nem volt olyan tétmérkőzés, amit ne akartunk volna megnyerni. Sajnos itthon meggyűlt a bajunk a bajnokkal, csúfos vereséget szenvedtünk ellenük, de ezt leszámítva, a szezon első felét mondanám a legjobb szakasznak. A téli szünet után érkezett a folytatás, és mintha a csapat elfelejtett volna focizni. Sokan még a téli álmukat aludták, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hazai pályán lejátszott Pingvin elleni visszavágó kupamérkőzés. Fittyet hányva az odavágó sikerének, a csapat csúnyán kikapott. Ezután érkezett egy kisebb hullámvölgy, voltak mérkőzések, amiket nehezen hoztunk, és voltak alkalmak, amikor alig lett meg a kezdő "tizenegyünk".
L. A. : Ősszel nagyon bekezdtünk, aztán a Harrer A elleni vereség letaglózott minket. Aztán kicsit helyrerázódtunk, de talán a szezon mélypontja a Pingvinek elleni kupavisszavágó volt. Szerencsére a hullámvölgyeink nem voltak hosszúak és időben visszataláltunk a helyes útra. Tavasszal kicsit gyengébb fokozaton játszottunk, de sokszor ez is elégnek bizonyult, míg a favoritok ellen sikerült izgalmas, szoros meccseket játszanunk.

     Hogyan értékeli a saját teljesítményét? Illetve melyik meccsre emlékszik vissza a legszívesebben?
H. R. : Hát, mint sokan tudják rólam, elég kritikus vagyok magammal szemben, de azt kell mondjam, hogy védőként helytálltam a kelőhelyzetekben. Persze voltak kisiklásaim, valamikor elég silány teljesítményt nyújtottam, szó, ami szó van hova fejlődnöm még. Melyik meccs volt a legemlékezetesebb számomra? Mikor idegenbe a Harrerhez mentünk, szoros mérkőzést játszottunk, a védelem is remekül teljesített, illetve a Sasok elleni hazai mérkőzésünkre emlékezek vissza a legszívesebben, mikor nagyon szép győzelmet aratunk.
L. A. : Sérülés miatt szinte a szezon első felét teljes mértékben ki kellett hagynom, így csak a Pingvinek elleni újrajátszásra ítélt bajnokság és kupa odavágón léphettem először pályára. Addig maradt számomra a szurkolás és a másodedzősködés. Kimondottan jó meccsem a visszatérésem után nem volt. Három gólt és két gólpasszt szereztem, ami sérülésből visszatérve nem rossz, de jövőre jobbnak kell lennem. A mezőnymunkában viszont most sokkal nagyobb részem volt és talán a labdákat is jobban tartottam meg. A Harrer A elleni visszavágós és Ligakupás meccsen bár alulmaradtunk, mindenképpen emlékezetesre sikerültek, hiszen igencsak megszorongattuk a bajnokot. Előbbi találkozón ráadásul gólom és gólpasszom is volt és mindezt aznaposan, kialvatlanul értem el. A Sasok elleni visszavágón pedig sok helyzetem volt, de a végén rendre pontatlan voltam, így nagyon jól esett, hogy a végén gólt rúgattak velem a többiek. 

     Hogyan látod a csapatjövőjét?
H. R. : Kétségkívül azt szeretném, hogy a csapat jövőre is az élmezőnyben végezzen, de ehhez nagyon sok munka kell ismét, hiszen újabb csapatokkal fog bővülni a liga, akikkel szintén fel kell vennünk a versenyt. Továbbá a csapat meg fog újulni a nyáron. Új logó, új színek, és feltehetőleg végre mezünk is lesz, ha minden jól alakul. Szóval bizakodó vagyok, a csapat ereje teljében van, remélem még sokáig így lesz, és együtt tudjuk tartani ezt a csapatot.
L. A. : Pozitívan. Idén meglepetést okoztunk, viszont jövőre számolni kell velünk a KLB-ben és annak többi frontján, emellett több kupán is szeretnénk részt venni. Az új játékosokkal tovább erősödünk, a vezetőség pedig szükségszerű változtatásokkal készül.

     A lentiekben Bajusz Zoltán véleményét olvashatjátok.
Szerintem egy remek évet tudhatunk magunk mögött. Én az előző szezonban még nem igazán voltam része a MAFASZ-nak, így csak 1-2 meccs és a szezon eredményéből táplálkozhatom. Röviden, az botrány volt. Azonban idén mindenki összeszedte magát. Ez részben azért is volt szerintem, mert az elején sikerült jól kezdenünk, így mindenki rákapott a siker ízére és ez a lényege a sportoknak. A másik indok talán az lehet, hogy erősödtünk, gondolok itt Zsila úrra, Dávidra vagy éppenséggel magamra. Nagyon jól esett, hogy hallgattatok rám a pályán és azon kívül is, lehet, hogy sokaknak idegesítő voltam néha-néha, de higgyétek el, hogy bizonyos helyzetekben muszáj keménynek lenni, mert csak így lehet odaérni a kitűzött célhoz. Taktikában és fizikai helyzetekben (pl. labdakezelés, passzok stb.) is rengeteget fejlődött a csapat és tényleg jó volt látni, hogy megéri csinálni és bele/belétek fektetni az energiát. Ha egy meccset kell kiemelni, akkor az a Harrer A elleni mérkőzés lenni. Noha egy cserénk, volt azon a mérkőzésen, és kibaszott sokat kellett gürizni, mégis azon a mérkőzésen éreztem magam a legjobban. Igazi csapatként, a terhet, hogy az első helyezett otthonában játszunk, simán elbírva, egymásért küzdve, pontosan és precízen játszott a csapat, még ha vereség is lett a vége. Egyesével nem térnék ki a játékosokra, mert akkor regényt írhatnék. Egy olyat viszont megkockáztatnék, hogy ki fejlődött a legtöbbet taktikailag és játéktudásban is. Ő pedig Mendzsák Bence. Vacilláltam, hogy Danit vagy őt mondjam, de Dani játéktudásban nem igazán fejlődött, vagy magához képest nem is nagyon fog már, de taktikailag igen magas szintet lépett idén, és örülök, hogy hallgatott rám. Bence pedig, mindkét dologban rengeteget fejlődött. A hozzáállására, mentalitására és nagyon semmire nem lehetett panasz. Egész évben, minden meccsen óriásit küzdött. Gratula, így tovább! Jtermészetesen a többiekkel is 110%-ban elégedett vagyok, félreértés ne essék! Mivel elvileg saját teljesítményt is kellene értékelnem, így pár szót írnék. Azt hiszem, nagyon jó szezonom volt, és majdnem minden mérkőzésen sikerült maximumot nyújtanom. Idén szerencsére elég sok mérkőzésen tudtam részt venni, és remélem ez jövőre is így lesz (ha megtart a csapat). Amit tényleg nagyon fontosnak érzek az én szempontomból, hogy bár nem szeretek védekezni, de idén elég sokszor kellett védőt játszanom, így a védekező képességem rengeteget fejlődött, amit át tudtam és a jövőben is tudok majd ültetni a focista karrierembe. A szezon közben is jól jött sokszor a BKV Előrénél (rengeteg labdát szereztem csatérként és ez ennek köszönhető :) Jövőre azért így, hogy erősítettünk remélem kicsit feljebb is játszhatok majd, mert igazán ott tudok ficánkolni :D Még egyszer mindenkinek gratulálok, nagyon elégedett vagyok a csapattal, és jövőre ugyanígy, cél a dobogó minél magasabb foka!!


A lentiekben pedig Unyi Dániel véleményét olvashatjátok.
Remek esztendőt zártunk magunk mögött, hiszen a csapatnak sikerült megszereznie a bronzérmet, ami híven mutatja, jelenleg hol is tartunk. Az első helyezett Harrer befogása egyelőre több befektetett munkát, gyakorlást, edzést igényelne, míg a Palota elsősorban csapatként tart előttünk, de egyéni képességeink alapján, némileg több hittel a döntő meccsen már idén is beérhettük volna őket.
Szerintem a tavalyi csapat egyik legnagyobb baja a rossz mentalitás volt, hiába vezettünk több góllal, legkésőbb az utolsó pillanatban mégis „megvertük magunkat”. Ez megváltozott és ezt a szezon legnagyobb sikereként könyvelem el. Ennek legfőbb oka néhány mentalitásjavító ember érkezése, később persze az egész csapat ráharapott a győzelem ízére, amit eddig nem igazán tapasztalhattunk meg. Ősszel néhány gyengébb pillanattól eltekintve szárnyalt a csapat, a KMFC-nél a bekkelős csapatok szerencséje, a Palotánál jelentős vonal melletti hátszél miatt hagytunk pontokat. Az egyetlen mélypont a Harrer elleni kegyetlen szopás volt: erre is érdemes emlékezni, mi történik, ha egy csapatból eltűnik bármiféle tartás (az átemelős gólom miatt meg még jobban). A téli álom után nem parádéztunk újra, viszont sok izgalmas, melós meccset játszottunk. Hiába a vereség, legszívesebben épp a Harrer otthonában rendezett, kiélezett mérkőzésre emlékezünk vissza. Emellett kiemelendő első Palota elleni sikerünk a Ligakupában, ami szintén képzeletbeli bronzot ért.
Ami engem illet, idén évek óta először elkerültek a komoly sérülések. Ez a csapat számára is sokat jelentett, hiszen több meccsen voltam döntő tényező, az ellenfelek nem igazán állíthattak meg. A tavaszom főleg erőnléti romlás miatt sikerült gyengébben, eme szakaszban inkább hasznosként jellemezném a teljesítményem. Védekezésben rengeteget sikerült fejlődnöm mind a csapat szintjén, mind egyénileg.

Elsősorban a csapatjátékunkban látom a fejlődés kulcsát, amiben sok csapat tart előrébb nálunk. Gyakran nem játsszuk le a pályán történő alaphelyzeteket, egymást sem teljesen értjük meg, emiatt keveset passzolunk egymásnak, lassan jár a labda. Igazság szerint a nagyobb sikerekhez még többet kellene együtt focizni. Az új igazolások bizakodásra adnak okot a létszámhiány megoldásában. A csapat idén jó irányba mozdult előre, jövőreminden bizonnyal ismételten éremért fogunk küzdeni. Meglátjuk, miféle izgalmakat tartogat a sok ismeretlen csapat a következő szezonban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése