2015. január 19., hétfő

Megkezdtük a téli felkészülést

Tavaly november 16-án játszotta a csapat az utolsó tétmeccsét. Ekkor a Pingvin FC ellen arattak győzelmet, ami dupla fontosságú volt, hiszen egyszerre az újrajátszott KLB meccs és a KLK odavágójának eredményeként számított. Azóta eltelt két hónap, a csapat nagyrésze a tél beköszöntével pedig otthont pihent. Egy kisebb foci volt -5 fokban, de ezen is csak hatan jelentek meg és amúgy sem volt nagy intenzitás.
Idén január 18-ra Horacsek csapatkapitánynak sikerült lebeszélnie oda-visszavágós felkészülési meccseket az Outlaw FC csapatával. Az első meccs idegenben zajlott be, a vezér mellett a kezdő tagja volt még Zsila, Mendzsák, Tóth, Unyi és Lőte, Bajusz pedig kisebb sérülés miatt ezúttal az edző posztot látta el.

Nem emlékszek már a pontos végeredményre, de a csapatunk vereséget szenvedett egy kb. 3X30 perces meccsen. Érezhető volt a cserék hiánya, valamint a két hónapnyi szünet is, mert játékosaink sem fejben, sem fizikálisan nem voltak toppon. Hátul nem nagyon ment az ellenfél pozícióváltásainak lereagálása, elől meg nagyon sokszor a rossz döntést választották.
Talán Unyin látszott a legkevésbé a kihagyás. Gyors irányváltásai, cselei még most is erényei, volt egy szép fejes gólja, de ősszel sokkal kevesebbet egyénieskedett, ahogy Zsila is. Rengetegszer hátul cselezett és ebből párszor is probléma is keletkezett, de az őszi szezonhoz hasonlóan most is sokszor magának alakította ki a helyzeteket.  Tóth rúgott három gólt, de hosszú időre képes volt eltűnni a mezőnyben, valamint védekező munkájára hatással volt vállsérülése is. Mendzsák próbálkozott a legtöbbször távoli lövéssel, volt két gólja (ebből egy szép sarkazós) de mivel a megszokott védelemből senki sem volt bevethető, így kényszerből a meccs nagyrészében ő volt hátul. Horacsek remekül játszott irányítóként, jól forgatta a játékszert, védőként pedig kíméletlen volt. Lőtén nagyon látszott a hosszú kihagyás. Elől bátortalan volt, kapusként benne volt két gólban illetve a kondija a béka segge alatt van.


Persze nem kell a vereségből messzemenő következtetéseket levonni. Ez egy felkészülési meccs volt, páran még formán kívül vannak, páran pedig a sérülésből lábadoznak. Nem most kell megmutatnunk tudásunk legjavát, nem most kell mindenkit legyőzni. A KLB-ben és Pingvinek elleni kupa mérkőzésen kell odatennünk magunkat, az előtte lévő mérkőzések pedig arra jók, hogy újra egy hullámhosszon legyenek a játékosok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése