Sajnálatos vereség Újpalotán…

Csapatunk ma Újpalotán vendégeskedett a helyi Palota FC-nél, egy újabb Újpalota – Újbuda összecsapásra került tehát sor. Amit rögtön az elején meg kell említenünk, az az, hogy rendkívül sajnálatos módon eléggé kevesen gyűltünk ma össze, a múlt heti Beeringham elleni összecsapáshoz képest most már nem 2, hanem csak 1 cserénk volt. Pestszentlőrincen ez még nem okozott problémát, ott összességében uralni tudtuk a játékot (igaz, többnyire az ellenfél sem volt a helyzet magaslatán), ma azonban sajnos beütött a krach. A Palotának gyakorlatilag 2 teljes sora, és ezen kívül még jó néhány kipihent játékosa (+ egy „érdekes” stílusban bíráskodó játékvezetője…) volt. Így gyakorlatilag a fáradtság náluk nem jelentett figyelembe veendő tényezőt, akkor cseréltek, amikor jónak látták… Ez sajnos a ma távollévők felelősségét fölerősíti, emellett nem szabad szó nélkül elmennünk…Ha legalább egy részük eljött volna, és bevethető állapotban harcoltak volna a csapatért, minden bizonnyal jobb eredményt érhettünk volna el. De mint tudjuk jól, a futballban nincs „ha”… Minden esetre érdekes elgondolkodnunk azon is, hogy ha a múlt heti meccsünkön meg tudtuk oldani a megoldandó feladatokat, akkor most vajon miért nem sikerült (?) Ugyanis ha emlékeim nem csalnak, a Beeringhamnek is volt legalább egy sorcseréje, és nekünk pedig csak eggyel volt több cserénk a mai találkozóhoz képest. Nyilván zavaró tényező volt az is, hogy salakról műfűre kellett váltani, illetve, hogy a pályák sem egyforma nagyságúak, de ezekre még véletlenül sem szabad ráfognunk a vereséget!

          Nos, ennyi bevezető után, nézzük magát a mérkőzést, annak lefolyását. Csapatunk a helyszínre érkezve a szokásos bemelegítő gyakorlatokkal kezdett, majd a „Kettő-három: MAFASZ!” csatakiáltás után kezdetét vette a találkozó. Kezdőcsapatunk a következő nevekből állt: Tóth(gk) – Kiss, Haragos – Mendzsák, Zsila, Unyi. A képzeletbeli cserepadon Horacsek foglalt helyet. Silling vidéki elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, Bérces még mindig betegséggel küszködik, Szferle pedig sok elintéznivalójára hivatkozva kihagyta a mai összecsapást. Egyik fő gólfelelősünk, Bajusz sajnos sérüléséből lábadozva csak lélekben lehetett velünk. Lőte hasonló helyzete miatt otthonról szorított a fiúkért.
 Az első félidő első felében viszonylag tapogatózó játéknak lehettünk szemtanúi, a felek kóstolgatták egymást, itt is, ott is adódott egy-két helyzet. A Palota többször került veszélyesen a kapunk elé, úgy látszik „félidő-kezdő álmatagság” nevezetű betegségünket még mindig nem sikerült levetkőznünk. Több alkalommal csak kóvályogtunk komolyabb védekezés helyett. A szerencse ekkor azonban még velünk volt, nem úgy Unyi egyik első komolyabb lehetőségénél. A MAFASZ szemfüles csatára két ember között próbált meg kilépni egy tőle megszokott ügyes csel után, ezzel gólhelyzetben léphetett volna ki. Az ellenfél egyik védője azonban jól látható módon a nadrágjánál fogva rántotta vissza. A játék azonban mehetett tovább. Minimum szabadrúgás járt volna az esetért, ha nem több… Ezen kénytelenek voltunk túltenni magunkat, pláne úgy, hogy a kapunkra nehezedő nyomás egyre csak nőtt, várható volt, hogy egyszer hibázni fogunk. Ez nemsokára meg is történt, csapatunk elvédekezte magát, gyakorlatilag egy hátsó emberünk maradt három támadóval szemben, a bekapott gól elkerülhetetlen volt. Ettől azonban még nem törtünk össze, nem sokkal később ugyanis érkezett az egyenlítő találat: egy kapu elé félmagasan pattanó labdát Zsila gyönyörű mozdulattal, kapáslövéssel jutatott az ellenfél hálójába. Nagy volt az öröm, de mint utóbb kiderült, korai. A félidő hátralévő részében sajnos csapatunk még további két alkalommal kapitulált, egyszer egy megpattanó fejesnél Tóthnak esélye sem volt a védésre, és sajnos egy másik Palota támadás is góllal zárult. Így a felek 3:1-es hazai vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre.

          A második félidő első fele egyértelműen a miénk volt, azonban Fortuna ebben az időszakban egyáltalán nem fogadta kegyeibe csapatunkat. A kapufáról minden lövésünk kifelé pattant, az összes lecsorgó labda palotai játékos lábához vándorolt, az elkövetett szabálytalanságaik pedig továbbra is büntetlenül maradtak. Az embernek az volt az érzése, hogy ha másnap reggelig játszanánk, akkor sem tudnánk gólt lőni. Hangsúlyozom, a meglévő helyzeteink alapján simán egyenlíthettünk volna ekkortájt, tehát nem ezzel volt a probléma. Úgy tűnt, átok ül rajtunk. Ráadásul tetézte a bajt, hogy az ellenfél ismét sokat cserélt, mi pedig kezdtünk fásulttá válni. A Zsila-Mendzsák-Unyi támadótrióból tulajdonképpen csak Unyin nem mutatkoztak a fáradtság jelei, a többiek azonban az idő múlásával felmorzsolódtak. (Mendzsák még az első félidőben kapott egy ütést a válla és a nyaka közé, nyilvánvalóan ez is közrejátszott teljesítménye visszaesésében). Ez persze érthető is, csere nélkül nehéz… Pláne úgy, ha az ellenfélnek másfél sorcseréje van…
Nem adtunk fel a küzdelmet, tovább hajtottunk, ám ennek az lett az eredménye, hogy védelmünk mindjobban kinyílt, és a futball alaptörvénye érvényi erőre emelkedett: „A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat”. A Palota sorra vezette gyorsabbnál gyorsabb kontráit, hamar azon kaptuk magunkat, hogy a képzeletbeli eredményjelzőn már „5” az a „3”… Ekkor egy védelmi megingást kihasználva Zsilának még sikerült a szépítés, fájdalom: ez édeskevés volt a pontszerzéshez. A sorjázó távoli lövések közül egy sajnos becsusszant Tóth hasa alatt, majd egy szöglet utáni kavarodás során sikerült „összehoznunk” a hetedik bekapott gólunkat is. A végeredmény 7:2 lett a Palota javára.

          Nézzük az egyéni teljesítményeket. Tóth a kapuban ismét megcsillantotta a tőle már megszokott hálóőri képességeit, a bekapott gólok többségéről nem tehetett, érthető, hogy ha egy kapus ilyen sok lövést kap egy meccs alatt, akkor abból egy-kettőből óhatatlanul gól lesz. Teljesítménye összességében ma is csillagos ötöst érdemel. A védelemben Kiss az elmúlt meccsekhez hasonlóan ismét kiválóan tette a dolgát, bár az első félidőben kissé „bealudt”, ezen a mentalitásbeli problémán feltétlenül változtatni kell (nem csak neki!). A második félidőben azonban gyakorlatilag hibátlanul tette a dolgát. Horacsek ma kevesebbet játszott, a megszokott „daráló-üzemmódot” azonban kitűnően teljesítette. Egy-két csínybe ment passztól eltekintve nem lehetett kifogásunk mai munkájára, bár a játékot jobban érezte az elmúlt két fordulóban, mint ma. Haragos az első félidőben néha-néha szintén „szundi-üzemmódban” futballozott, ezen a „késői ébredésen” neki is feltétlenül változtatnia kell. Az elmúlt meccseken ezzel nem volt probléma, most viszont sajnos ez újra előkerült. Ettől függetlenül a félidő második részében, és pláne második félidőben jól tette a dolgát.

A támadósorban Unyi újfent maga volt a „gép”, esztelen futómennyiségével őrületbe kergette az ellenfél játékosait. A gól ma sajnos nem jött össze neki, de teljesítményére nem lehet panasz. Mendzsák is nagyot futott, ám a nyakát ért „elefántpuszi” érthető módon visszavetette játékszínvonalát. Zsilával kiegészülve mindenesetre ma is „mesterhármast” alkottak, a mai nap gólfelelőse egyértelműen a nap hőse volt. Rengeteget sprintelt, ütközött, szerelt, ha kellett, akkor védekezett.
Összességében elmondható, hogy nem a helyszínen megjelent játékosokkal volt a gond, hanem a hiányzókkal. Csere nélkül nehéz…
(A mérkőzés után készült képeket a facebook oldalunkon tekinthetitek meg.)

El Patricko