A 8.
fordulóban a MAFASZ-nak Pestszentlőrincen volt jelenése a Beeringham United
vendégeként. Tavaly két szoros meccsen győztek le minket, idén pedig hozzánk
hasonlóan meglepetésszerűen jól teljesítenek. Csak a Pingvin FC és az FC Palota
tudta legyőzni őket, ők is csak egy-egy góllal. Mi viszont két gyengébb meccs
után (Harrer A elleni megsemmisítő vereség, KMFC elleni döntetlen), a Harrer B
ellen visszataláltunk a győzelem ösvényére, így mindkét csapat bizakodóan
várhatta a találkozót.
Bajusz és Bérces most nem tartott a
csapattal, Szferle viszont igen, ráadásul Unyi Zsombor edző is a játékosokkal
tartott. Tóth elfoglalta a kapusposztot, hátul Kiss és Haragos kapott szerepet,
elől pedig az Unyi-Mendzsák-Zsila trió rohamozhatta az ellenfél kapuját.
Ezúttal Tóth Márton ismerőse, Rammer Alex is kijött szurkolni az újbudai
gárdának.
A mérkőzés
elején jöttek a szebbnél szebb MAFASZ támadások. Mendzsák jól tartotta meg
labdát, Unyi jól irányított, Zsila pedig bátran maga mögött hagyott akár több
védőt is. Szinte minden támadás lövéssel fejeződött be. Egyszerűen az
ellenfélnek nem volt ellenszere a gyors kispasszos játékunkra. Hátul is
magabiztosak voltunk, Haragos és Kiss maga a fal volt, az egy-két kósza
lövés pedig vagy mellé ment vagy Tóth
hárította biztos kezekkel.
Valamilyen szinten törvényszerű
volt, hogy ennyi helyzet után megtörik a gólcsend, és ez a 16. percben meg is
történt, ugyanis Mendzsák mattolta a
kapust. Nem sokkal később jött a válasz a Beeringham részéről, sőt a félidő
vége felé a 9-es mezszámú, egyben legjobb játékosuknak sikerült egy indítás
után ott hagynia a védőinket és átemelnie Tóth fölött a játékszert. Szerencsére
az egyenlítéssel nem vártuk meg a szünetet, Zsila passzát Unyi vágta
be, így a felek 2-2-es döntetlennel
vonulhattak pihenőre. Hozzá kell tenni, hogy itt az idő miatt volt egy kis
nézeteltérés (főleg Lőte nem tűrte a szakértést), ugyanis a hazaiak
megállították az időt, ha kiment a labda, mi viszont nem, hiszen pont emiatt
teszünk rá öt percet a hivatalos játékidőre, hogy a kis szünetek miatt ne
kelljen megállítani az órát. Ezt a felek megbeszélték a pihenő alkalmával és
ezután a hazaiak szabálya szerint mérte mindenki az időt.
A második játékrészben aztán megint
a Beeringham szerzett vezetést. Mindent elmond a csapatról, hogy ez a MAFASZ
nem tört össze, nem esett kétségbe, egyszerűen nem lehetett lehajtott fejeket
látni. Ment mindenki tovább és jött is az egyenlítés. Az ellenfél védői nem
tudtak felszabadítani, a kósza labdát Unyi fülelte le, elküldött három védőt
kenyérért a zugba, majd higgadtan a kapuba helyezte a hálóőr mellett. Ezután a
hazaiak egyre inkább görcsössé váltak, mi viszont erőre kaptunk. A 43. és 48.
percben ismét Zsila készített elő, mindkétszer Mendzsáknak. A Beeringham
tehetetlenségében már darálni kezdett, s bár kis időre a kapuja elé szegezte a
MAFASZ-t, egyszerűen a lövéseiket vagy blokkolták (Haragos és Horacsek volt ebben a legjobb) vagy
kapufa lett vagy Tóth hárította vagy egyszerűen mellé ment. Nekik nem volt
szerencséjük, Horacsekék viszont megdolgoztak Fortuna segítségéért, emellett
szívüket-lelküket kitették a pályán. Az egyre jobban kinyíló Beeringhamet
először Mendzsák büntette Unyi passzából, majd Zsila, miután három védőt is
magára vont, gyönyörűen asszisztált Kiss góljához. A végeredmény 7-3 lett a MAFASZ javára, s bár már
múltkor is nagyszerűen játszottak a fiúk, most sikerült a Harre B elleni
meccset is überelni. Most mindenki végig koncentrált és a végén a több gólos
előny tudatában sem bízta el magát a csapat.
Egyszerűen
nem lehet tőlünk legjobb embert kiemelni, mert mindenki nagyszerűen játszott.
Unyi még mindig fantasztikus, építette a támadásokat, veszélyes volt az
ellenfél kapujára és védekezésben is hatásos volt. Az ellenfél 9-es mezű
játékosára ő volt ma az egyik ellenszer Kiss mellett. Kiss is meccsek óta
magabiztos, most is bravúros megelőző szereléseket hajtott végre és a nála
nagyobb játékosoknak is bátran odapiszkált. Mendzsák ma tökéletesen hozta a
hamis kilencest. Végig megjátszható volt és mindig visszajött labdákért, a
Beeringham kapusára állandó veszélyt jelentett. Kis időre a védelemben is
szerepet kapott, ott is helytállt. Zsila, bár kiosztott négy gólpasszt, ma a
helyzetkihasználása egyenértékű volt Gervinho és Giroud mutatóival. Hiába hozta
magát szépen helyzetbe, a gól nem jött össze, de szerencsére ennek most nem
lett meg böjtje. A passzolás is néha elmaradt és olykor a visszazárással is
problémái voltak, de ő is végig küzdött. Haragos ismét tanári volt. Rendkívül nagyot
ment Zenghetnék még a védőmunkájáról ódákat, de a bizonyítványt nem kell
magyarázni. Horacsek ma a védelemben kapott szerepet. Talán az egyik bekapott
gólnál elbambult, de ő is nagyon hasznosan játszott. Egy olyan csatárt vett le
simán, aki hozzá képest is nagydarab, de ez nem okozott neki problémát. Ha
éppen nem ő csatázott Heskey-vel, akkor Kiss oldotta meg a problémát. Tóthnak
komoly védeni valója nem volt, ami elgurult a kapujához azt simán fogta.
Kijövetelei magabiztosak és tekintélyt parancsolóak voltak. Szferle kevés
szerepet kapott. Nála még érezhető a bizonytalanság illetve a támadásoknál sem
érzi még annyira a kispasszokat, de sok játéklehetőség után ez határozottan a
pozitív irányba fog változni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése