MAFASZ - Sasok FC | Egy „borult” vasárnap győzelmének borongós krónikája | Haragos tollából

          Az idézőjel használata korántsem indokolatlan. Némiképp „flúgos futamnak” is nevezhető összecsapáson vagyunk túl, bár ahogy Hajdú B. Pista mondaná: „A vérnyomásmérő azért nem lengett ki”. A leglényegesebb, azaz a három pont azonban a zsebünkben landolt, és ez a legfontosabb. No, de ne szaladjunk ennyire előre, vegyük szemügyre a meccsnap eseményeit, szépen sorjában.       

            A cím alapján méltán merülhetne fel a kedves olvasóban a nem alaptalan vízió: bezony itt egy jóízű középkori ütközet lefolyásáról olvashat majd szaftos részleteket bőven érintő beszámolót. Sajnos ki kell, hogy ábrándítsuk, hadtörténeti finomságokkal nem szolgálhatunk, ellenben részesíthetjük egy felettébb szórakoztató néhány percben, mely során átfogó képet kaphat gárdánk mai napi szerepléséről.

2016. március 20-át írunk (nem, nem a Holdnaptár szerint!), amikor is a MAFASZ együttese a tiszta zöldszínű szerelésben díszelgő Sasok FC társulatát fogadta a nagyhírű Bikás Parki sportkomplexumban. A mérkőzés kezdetének időpontjaként egészen pontosan a déli harangok megkondulása adta meg a jelet, a hazai alakulat tagjai már 11:20 perc körül gyülekezni kezdtek a kék színű rekortán-pálya melletti lócák kötelében. Elsőként Kiss Dominik, Haragos Patrik, és Pálffy Balázs tették tiszteletüket, majd szépen lassan csordogáltak a többiek is; a csapatkapitány Horacsek Richárd, Zsila Bence, Mendzsák Bence, Szécsi Balázs, Lippai Patrik, az ezúttal még mindig a mezőnyben ténykedő Tóth Márton, és végül, de nem utolsósorban a pátyi gyilkológép, Unyi Dániel is befutott. Bizony, csak pislogtunk, mikor megállapítást nyert: két sorunk van, azaz meglepő módon 10 emberrel szállhatunk harcba a mai összecsapáson. Ez meg is adta nekünk a kezdőlökést, ráadásul a lázas betegséggel küszködő Bajusz Zoltán kilátogatása plusz léleksimogatást jelentett a pályán lévőknek.

          Mivel a gumis terep szokás szerint foglaltnak bizonyult, így kénytelen voltunk konstatálni, hogy aktuális erőpróbánkat újfent az egy sarokkal arrébb lévő betonpályán kell majd kiviteleznünk. Így hát szép libasorban át is vonultunk, az időközben befutó Sasok FC csapatával egyetemben.

Bemelegítésünket a szokásos cicázással kezdtük, a nagy létszámnak hála ezúttal két kandúrral a körben. A kiváló hangulat ma is megmutatkozott, csapatunk egységessége világosan leszűrhető volt, egymás ugratásából, mókás élcelődésekből ma sem szenvedtünk hiányt. A jókedvű macskázást kapura lövések sorozata követte, hiszen be kellett melegítenünk nem is olyan alkalmi kapusunkat, Horacseket. Miután ezen is túlestünk, a Sasok jelezték nekünk a túlvégről; ők biza’ kezdenének. Ebben egyetértettünk. Lássuk a találka krónikáját!

          Az időjárás ma sem fogadott minket a kegyeibe száz százalékos mértékben, de legalább jelentősebb csapadék nem nehezítette a dolgunkat. Ettől függetlenül az „Üdvözlünk titeket a márciusi januárban!” felkiáltás nyugodtan elhangozhatott volna Tél Katonájának szájából, meglepetésként nemigen ért volna senkit. Az első félidő ennek megfelelően álmoskás, bágyatag hangulatban telt. Az első kapu felé tartó löket a Sasok játékosának lábát hagyta el, igaz ezzel vajmi kevés veszélyérzetet okozva együttesünk labdarúgóinak. A játék irama, az a bizonyos helyes kerékvágást azér’ csak nem akaródzott megtaláltatni, a két csapat futkorászott ugyan a pályán, de kicsit „tavaszi fáradtság-szagú nyugdíjasfoci” érzés uralkodott el a panelházak között. (Mindezt tetézte, hogy egy idős, ablakból kikukucskáló hölgy személyében nézőnk is akadt). A játékrész közepe táján kezdtünk rábukkanni régi önmagunkra, ennek köszönhetően három találatot azért csak berámoltunk a szünet előtt, egy kisebb védelmi megingás, egy középpályáról hátrapasszolt labda azonban problémát okozott. Erre a szabad prédára ugyanis az ellenfél szemfüles lesipuskása ügyesen lecsapott, majd a kilépő Horacsek mellett értékesítette a szerencsétlenkedésünk okozta ziccert.
Bánkódásra azért nem volt okunk, helyzetekkel mi is dugig voltunk, védelmi vonalaink (Szécsinek és Haragosnak hála) többnyire átjárhatatlannak bizonyultak, csupán a tempót kellett volna egy kicsit fokozni, és a meglévő gólszerzési szituk közül pár labdát még a kapuba juttatni. A 3.1-es félidei vezetéssel tehát összességében azért kiegyeztünk.
          Térfélcserét nem kérve, a második félidőben is folytatódott a kissé unalmas, egykedvű gurítgatás, csak nem sikerült kizökkenni a felhős idő okozta hangulatból. Félő volt; ez lesz a végig uralkodó állapot, ám ekkor jött a villámcsapás: a vendégek játékosa, Csoki Junior irtózatos bombát eresztett meg, amely talán Horacsek kezét is érintve a bal kapufán csattant, majd a túloldali partvonalon hagyta el a játékteret. Egy pillanatra megállt a levegő. Elsőre úgy tűnt: semmi gond, folytatódhat a mérkőzés, ám a zöldmezesek reklamálni kezdek: az bizony bentről pattant ki. Kisebb kavarodás, zűrzavar lett úrrá a pályán, a túlsó sarokban elhelyezkedő cserespílerek váltig állították, hogy „Sasszemüknek” köszönhetően ők bizony jobban látták.

Az eseten túltéve magunkat (a labdát többször is visszaadva az ellenfélnek) próbáltunk a játékra koncentrálni, ekkor azonban pár perc erejéig kissé elszabadultak az indulatok, és apróbb rugdosódások, odaszúrások tarkították a labda menetét. Ekkor már Horacsek is felemelte a hangját, szintúgy a vendégek csékája. Félő volt, megismétlődik a múlt heti eset, bár a Sasoktól érkező bekiabálás („Mi nem a Jósti vagyunk!”) ezt cáfolni igyekezett.
A perpatvarból mindenesetre mi jöttünk ki jobban, ez a kis közjáték talán jobban megzavarta az ellenfelet, mint ahogy azt szerette volna. Egy lapos keresztpassz ugyanis állva találta Mendzsákot, aki köszönte szépen: a kapus hasa alatt elgurítva a játékszert megszerezte brigádunk negyedik gólját.
          Ezt követte az ötödik, majd később 6:3-ra módosult az állás, de a Sasok csak nem akartak leszakadni. Egy szerencsétlenül félreértett szituáció miatt még büntetőhöz is jutottak, melyet Csoki magabiztos lábbal értékesített, 6:4-re felhozva ezzel csapatát. A későbbiekben 7:4, 8:4, 8:5, majd 9:5 arányú hazai vezetés állt a nemlétező villanytáblán, és innentől már nem volt megállás. Daráltunk. Ugye? Ha egy üzlet beindul! A második half vége felé sorra jöttek a gólok; felőröltük az ellenfelet. Ami eddig kihasználatlan ziccer volt, most mind góllá érett. Lippai, Szécsi, Mendzsák, és Unyi is sokat vállalt támadásainkból, ennek meg is lett az eredménye. A belső ellentmondásoktól is tizedelt Sasok ezzel már nem tudtak megbirkózni, s bár a mérkőzés végéig voltak helyzeteik, ezeket gyatra hatékonysággal fejezték be. (Mindesetre ez figyelmeztető jel, a védekezésre a továbbiakban nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk!).

A vége 12:5-ös MAFASZ győzelem, egy borongós „flúgos futamot” tudtunk le.

Nézzük játékosaink teljesítménymutatóit

Horacsek a kapuban remekül helytállt, munkanélküliségre még csak véletlenül sem panaszkodhatott, számára ez nem egy dologtalan vasárnap volt. Okosan megfogadva Haragos tanácsát, egy idő után megvált finomszövésű télikesztyűjétől (lássuk be: csúszós felülete miatt ez csak akadályozta a hárításban), jobban tapadó kezeivel így már könnyebben tevékenykedhetett.

A védelemben (és támadásban egyaránt) Szécsi kitűnően tette a dolgát, a mai nap egyik vezéregyénisége volt. Távoli lövései úgy kellettek a csapatnak, mint éhező kisfiúnak egy falat kenyér, számtalanszor blokkoló lába nélkül pedig ki tudja, mi lett volna a végeredmény. Mindemellett kiváló sportolói hozzáállása is említésre méltó, a káosz másodperceiben neki köszönhetően maradt mederben a mérkőzés.

Haragos az első félidőben csak azt a bizonyos hátrapasszolt labdát nem tudta hatástalanítani, egyébként nem jöttek át rajta. A második félidőben többször is igyekezett megjátszani Horacsek kapust (széthúzva ezzel a mezőnyt), s egy ilyen alkalommal kissé flegmán hátrapörgetett, gólszerzési lehetőséghez juttatva ezzel az ellenfél csatárát. Egyébként alázattal tette a dolgát.

Kiss meccsről meccsre jobb formába lendül, egyre határozottabban meri belevetni magát a párharcokba, melyeknek döntő többségét meg is nyeri. Magabiztossága kifizetődő, hiányt szenvedünk a spártai típusú bekkekben. Fejjátéka is javuló tendenciát mutat. Dicséret illeti.

Pálffy hosszú idő után újra pályára lépett egyletünkben, hatalmas futómennyiségével rendre zavarba hozva a vendégek hátsó alakzatát. Egy apróbb szerencsétlen szituációt (egy kapufáról kipattanó labda után kézzel ért a játékszerhez; gondolván; az kintről jutott vissza) leszámítva megfelelően tette a dolgát, klubunk fontos feltörekvő egyénisége.

Zsila hozta a szokásos formáját, a tőle elvárható teljesítményre mindig számíthat a csapat. Futott, ütközött, harcolt, remek labdaátvételeivel sokszor csikart ki tempóelőnyt. Méltán gratulálhatunk neki.

Mendzsák szintén rutinos róka, becsülettel tette a dolgát elöl, ha kellett hátul is helytállt. Szereléseinek hála sok kontrát hatástalaníthattunk. Gólszerzésben is jeleskedő játékosunk úgyszint’ büszke lehet magára.

Lippai, a mókamester, ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő, a kéthete kiérdemelt gólzsák-címet ma könnyedén tarthatta meg. A fehérszínű felsőjének hátsó felén díszelgő felirat is „nagyon raj” volt.

Tóthról ugyancsak elmondható, hogy lassanként egyre jobb formába lendül, szép cselekkel véteti észre magát, és szerelései sem utolsók. Alázatos munkája a csapat hasznára válik. Csak így tovább (na nem a megkezdett lenini úton)!

Unyi dettó, odatette magát raptorunk is, ám ma valamiért Fortuna nem fogta a kezét, gólgyártásnak nem nevezhető produkcióval rukkolt elő. Temérdek helyzet, szemkápráztatóan szép befejezési kísérletek – kevés gól. Ma ez jellemezte játékát. Ettől függetlenül persze dicsérendő figura ő is, gyorsasága és labdabiztossága nélkül mit sem érnénk.

Vert hadunk csonthalmain… Harrer - MAFASZ összefoglaló by Haragos Patrik

„Vert hadunk csonthalmain…”
(azaz ma kijárt nekünk a „jóból”,
minden tekintetben…)

…győzedelmi ének zenghetett ma a Harrer „A” játékosainak ajkairól. A mi legnagyobb bánatunkra. Kétségbe azért ne essen senki se, e cikk címe kissé becsapós lehet, ugyanis a mérkőzés folyamán rendkívül korrekt módon, egymásért küzdve, becsületesen helytállt a csapat.

2016. március 6-án kicsiny együttesünk Óbudára látogatott, hogy a Harrer Pál utcai létesítményben megmérkőzzön a helyi legénységgel. Az előrehozott találkozó nem kecsegtetett túl sok jó előjellel (utólag elmondható, hogy az ómen be is ütött), ugyanis sem Bajusz, sem Unyi, sem pedig Mendzsák nem állt a csapat rendelkezésére, így aztán könnyedén felmerülhetett a kérdés: ki fog itt ma gólt lőni? Erre Lippai adott csattanós választ, de erről később. Ráadásul a csapat egy része a hétvégéig egy apróbb tévedés miatt abban a hitben élt, hogy hazai bajnokit fogunk játszani, később kiderült, hogy erről szó nincs, bizony lábunkra kell majd csatolnunk úti sarunkat. Egyetlen pozitívumként említhető, hogy Szabó Szilveszter kapusunk ez alkalommal oda tudott állni gólvonalunkra, s ha már ott volt, kiválóan helyt is állt. Méltán nevezhetjük a nap egyik hősének. Keretünk a mai napon az alábbi játékosok alkották: Szabó (kapus) - Kiss, Horacsek, Haragos, - Zsila, Lippai, Tóth. Na de térjünk a lényegre; nézzük, milyen kalandok vártak társaságunkra eme szép tavaszi napon, kronologikus sorrendben.

Kiss Dominiknek hála egy remek sofőrrel gazdagodott szerény brigádunk, Audis fuvarozásának köszönhetően hipp-hopp áthidaltuk az Új- és az Óváros közötti távolságot. A 12 órai találkozó után útnak is indultunk, a budai alsórakparton végighasítva (olykor-olykor tényleg „hasítva”) rögvest elértük kitűzött célállomásunkat, a híres-neves Harrer Pál utcai Arénát. Megérkeztünk után konstatáltuk, hogy a pálya szélén egynéhány pocsolya azért még életképes állapotban van, ám szerencsére a száradás folyamata (és a hazaiak lelkes és csinos söprögető brigádja) hamar a segítségünkre sietett.

          A rövid cicázással, illetve kapura lövéssel eltöltött bemelegítés után kezdetét is vette maga a megmérettetés. Elmondható, hogy a 4+1-es felállás számunkra rendkívül előnytelen és szokatlan, ez bőven meg is látszott első félidei játékunk alapján. (Egyetlen pozitívuma, hogy így két cserével nyomhattuk végig a találkát. Elsőként Horacsek és Lippai foglalt helyet a fából ácsolt ülőalkalmatosságokon). A labdabirtoklási statisztikára (már ha lett volna ilyen) rá sem mertünk volna pillantani, támadásaink gyakorlatilag a szép nagy kerek nullával voltak egyenlőek. Tulajdonképpen csak és kizárólag a védekezésre koncentráltunk (labda hiányában mást mondjuk nem is nagyon tehettünk volna), ám ettől függetlenül néha-néha nagyritkán volt egy-két kósza megindulásunk Zsila, Tóth, illetve Lippai jóvoltából. Ezek a kísérletek azonban többnyire hamvába holt próbálkozásoknak bizonyultak. Bezzeg az ellenfél! Csakúgy sorjáztak a támadások, háborús hasonlattal élve: egy letámasztható gépfegyver ropogása a kapunk felé ehhez képest kismiska lett volna. Együttesünk azonban nem esett pánikba, hősiesen védekezve próbáltuk elvenni a hazaiak kedvét a gólszerzéstől. Sokszor csak a vakszerencse, jó néhány alkalommal viszont Szabó kapusunk bravúrt bravúrra halmozó megmozdulásai jelentették a vigaszt. Az embernek már-már az volt az érzése, ha napestig futballoznánk, itt bizony akkor sem jönnének át. Remek formában védő hálóőrünk bizony lehúzta a rolót a mai napra! No pasarán! Az idő múlásával az idegesség jelei lassacskán meg is mutatkoztak a hazaiakon, vendég szempontból azonban sajnálatos módon nem történt csoda. Az első félidő utolsó tíz percében minden bement, ami addig kimaradt. A Jóisten az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Talán a fáradtság, talán a koncentráció hiánya. A Harrer négygólos előny birtokában kezdhette meg félidei pihenőjét.

Az első félidő kapcsán mindenképpen meg kell emlékezni egy szomorú esetről is; a játékrész közepe táján Zsila kapott egy magas, hosszú indítást, melyet el is ért volna (fokozzuk: tiszta ziccerben lépett volna ki…), ha az óbudaiak bekkje nem ad neki egy méretes bodicseket. Támadónk földet érését nem navigálta a NASA, első ránézésre igencsak komoly sérülés lett belőle. (A szegény embert még az ág is húzza, félő volt, hogy klubunk újabb kulcsjátékosát veszíti majd el). A szünetben (az égieknek hála) nagyjából sikerült elállítanunk a feje búbjából szivárgó vérzést, a második halfra már játékra alkalmasnak bizonyult. Nyilvánvalóan nem 100%-os egészségi állapotban. A kérdést azért tegyük fel, mert fel kell tenni: biztos, hogy szükséges volt az a lökés? Ebben a helyzetben, ilyen csúszós betonpályán? Vigyázzunk egymásra!

          A szünetben Horacsek Lippaival és Haragossal osztotta meg taktikai elképzeléseit, szóvá téve, hogy min kellene változtatnunk a következő 30 percre. Kiváló ötlete alapján Haragost feljebb tolták, hátha magassági előnyét kihasználva labdát tud tartani, és ebből indulhatnak majd az újabb MAFASZ-attakok. Így aztán (Zsilával kiegészülve a hátvédsorban) a Patrikok csatársora vette fel a kesztyűt a következő félidő elején. A félidő első felében meglepően jól működött a támadójátékunk, tüstént két találatot is jegyezhettünk, és csak egyet nyeltünk, így 4:0 után azon melegében 5:2-es állást mutatott a képzeletbeli eredményjelző. A meccs ezen szakaszában kellő mennyiségű helyzetet hagytunk ki ahhoz, hogy később ez (a futball alaptörvénye szerint) megbosszulja magát. Helyzetek helyzetek hátán, az óbudai gárda talán kissé értetlenül is állt a szitu előtt; mintha kicseréltek volna minket. A Patrikok centerként való bevetése minden esetre eredményesnek bizonyult. (Lippai volt a nap gólzsákja, 5 gólunkból 4-et egymaga vállalt (!) – egy assist Haragos nevéhez fűződik, az ötödiket Zsila juttatta a hazaiak hálójába).

Tóth, Horacsek és Kiss szintén becsülettel tették a dolgukat, apróbb kondicionális problémák jelentkeztek csupán, de ez többé-kevésbé az egész csapatról elmondható. Játékunk kellően statikus volt ahhoz, hogy könnyedén kijátsszanak minket. Olykor-olykor földbegyökerezett lábakkal figyeltük, hogy mit varázsol a Selecao, néha az volt az ember érzése, hogy túlságosan tapad a cipőnk a betonhoz. És az agresszivitás! Bizony, az az egészséges agresszivitás. Na ez hiányzott még nagyon. Nem ugrottunk fel fejelni, fél méterekről figyeltük a cselgépeket, ódzkodtunk belemenni egy-egy keményebb párviadalba. A védelmünk pedig az uccsó 10-12 percre átjáróházzá változott. Mindennek meg is lett az eredménye.

Volt ez 6:3, 7:3, 8:4, meg talán még 8:5 is, három gólnál közelebb azonban nem tudtunk férkőzni, a végén meg már elszaladt az a bizonyos ló. 10-nél kevesebbel nem úsztuk meg. Sajnos. A meccs vége felé még az eső is elkezdett szemerkélni… Az a bizonyos szegény ember, meg az ág…
Ám fel a fejjel! Játékunkban rengeteg pozitív elem is felfedezhető volt. A védők több alkalommal is a már mattolt Sziszi mögül, a gólvonalról vágták ki a labdát, csatársorunk kulcsemberek hiányában is tisztességesen teljesített, a csapat rendkívül egységes, összetartó társaság látszatát keltette. Nemcsak keltette, az is!
Jövő héten újra harcba indulunk.
Hajrá MAFASZ!