Kicsit vegyes érzések keringenek
most bennem, hiszen a mai nap elég ígéretes volt számunkra. Ősszel ellenfelük felett
nem kevés szorgalommal, és csapatmunkával, győzelmet arattunk. Aztán jött a
szünet, hasonlóan, mint a Mennyei Megyeiben, és kényelmesen hátradőltünk, mint
akik jól végezték dolgukat. Igen ám, de ezt az előnyt meg is kell tartani,
ahogy bajnokságban, úgy a kupában is szépen muzsikáltunk. A kemény munka
meghozta gyümölcsét ekkor, majd eljött a mai nap.
Csapatunk foghíjasan, de kiállt a
Pingvin FC ellen, ahogy egy becsületes csapathoz mérten. Egy ideig-óráig úgy
nézett ki, hogy lesz cserénk, de ezzel a gondolattal el is illant a lehetősége
is. Így kénytelenek voltunk korrigálni a felállást, és az ellenfél
jóváhagyásával együtt, 4+1-ben állt fel mindkét csapat. Efféleképpen nézett ki
a kezdőnk: Tóth a kapuban, a védelmet Bajusz és Horacsek képezte, míg a
csatársort Unyi-Mendzsák duó. A cserepadon Zsila foglalt helyett. A mérkőzés
2x30 perces volt, a hosszabbítással együtt. A srácok elég ígéretesen kezdték a
mérkőzést, bírták az iramot, voltak jó észrevételeik, helyzeteik, de sajnos
egyikből sem született gól. Az időelteltével azonban jelentkezett pár
játékosnál a kondícióhiány. Horacsek már 7 perc után elfáradt, így Zsilának
kellett elfoglalni pozícióját. Ezek után is elég masszívak voltunk, de sajnálatos
módon nem került el minket a gól, a félidő felénél beköszöntött az ellenfél
csapata Tóth kapujába. Ekkor lehetett igazán érezni, hogy fárad a csapat. Míg a
Pingvin csapatát tovább erősítette egy-két játékos jövetele, addig nekünk az
aktuális lestrapált játékossal kellett gazdálkodnunk, akinek egy szusszanásnyi
idő volt talán, vagy annyi se. Szomorúan lehetett látni, hogy a csapat gyötrődik.
A sorozatos bekapott gólok után, a félidő végére Bajusz szépített nálunk, így
1-5 állással vonultak el a csapatok.
A második félidőben már másképp
álltunk ki, Tóth helyét Horacsek foglalta el. A srácok így próbálták csökkenteni
a cserék hiányát, s így legalább Tóth is szóhoz jutott a mezőnyben, aki ezt
kihasználva gólt is szerzett. Ám, hiába volt eredményes, az ellenfél
megemberelte magát, és tovább növelte előnyét. Időközben Unyi és Mendzsák megsérült,
lesérült, faszom tudja melyik szó nyomatékosítja jobban az egész súlyosságát.
Nem volt könnyű mérkőzés a csapatszámára, de becsülettel játszottak a srácok. A
játékosok vállvetve, egymást bátorítva harcoltak a végsőkig. Igaz, egyeseknél olykor
elszakadt a cérna, de érthető is volt kifakadásuk. Mindezek mellett Bajusz állt
mindennek felett, aki az elejétől a végéig keményen küzdött, legfőképp a védelmet
erősítette, de a támadásokban is jeleskedett, kétszer. Jár neki a keksz!
Csapatunk, ha mondhatom, állta a
sarat, ahogy csak bírta. Jelenesetben nem mondhatjuk azt, hogy „kondícióhiány”
miatt basztak meg minket, hanem a csapattartása miatt! Nem hiszem, hogy csupán
6-an tudunk volna ma megjelenni. Vagyunk még egypáran, szükségünk lett volna
arra a maradék 3-4 emberre. Szükségünk…kényszerhelyzetben voltunk! Egy ember
sem tudja lefutni a maratont, ha megvan lőve. Az eddigi munkákat ne dobjuk már
a kukába! Tudom, mindenkinek van jobb dolga, elfoglaltsága, ahogy nekünk is, de
mindezek ellenére eljöttünk, kiálltunk, játszottunk. Ha fontos lenne számotokra
a csapat, akkor eljöttetek volna. 2-3 óra nem a világvége, utána még az
egésznap előtettek áll. A 12. fordulóban az Outlawhoz látogatunk, kapjuk összemagunkat!
MAFASZ – Pingvin FC
3-10
3-10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése