Prózai
okok és nem létező pozitívumok:
Megismételt Pöttyös utcai pokoljárás
Megismételt Pöttyös utcai pokoljárás
Azért lássuk be, nem
könnyű a helyzete szerkesztő kollégánknak, a fiúk igencsak nehéz helyzetbe
hozzák immáron-hétről hétre. „Kontrolcé-kontorlvé-effektusnak” is nevezhetnénk,
ami történik, hirtelenjében az ember már azt sem tudja, hol áll a feje. És ami
jelen pillanatban még fontosabb: hogyan kezdjen el egy ilyen irományt. Talán az
lenne a legcélravezetőbb, ha a jó szokásokat megtartva, első ízben szép
sorjában végigvennénk a nap eseményeit, azaz a száraz tényeket, utána jöhetnek
a kommentárok. Azokból lesz bőven…
Kronológia
Társulatunk 2016. november 5-én
délután 3 órára a Pöttyös utca közelében található műfüves pályára volt
hivatalos, egy IX. kerületi United elleni „szuperrangadóra”. A csapatból négyen
(Pálffy, Haragos, Horacsek és Hursán) már a meccs előtt bemelegítettek, ugyanis
a Petőfi híd budai hídfőjénél (itt szállt be később Hunyady is) található
sportkomplexum ugyancsak műanyag borítású terepén gurítgatták egy keveset a
lasztát. Itt csatlakozott hozzájuk új alkalmi játékostársunk; Gere is. Mivel
viszonylag sokan jöttünk össze (később befutott Hunyady, Mendzsák, Zsila, és
Unyi is), ezért pozitív hangulatban kezdhettük meg pesti túránkat. Összesen 9
bevethető labdarúgóval büszkélkedhettünk, ez 5+1-es felállásnál 3 cserét
jelent, régen voltunk már ilyen népes létszámban jelen egy adott találkozón.
Miután metróvonalakkal teletűzdelt, kalandos utazásunkat letudtuk, a hideg
időjárásnak köszönhetően egy fázós-vacogós átöltözés következett a kissé
szellős „vendégöltözőnél”, majd jöhetett a rövidke bemelegítés. A hazaiak
sürgetésére végül csakhamar elkezdődött maga a mérkőzés is.
Egyesületünk a Horacsek
(kapus) – Unyi, Haragos – Mendzsák-Zsila-Hunyady összeállításban vágott neki az
ütközetnek. Ahogy látható, vállalkozó szellemű élőlények híján ismét Horacsek
csapatkapitányunk állt a gólvonalunkon. (Ehhez is lehetne mit hozzáfűzni…) A
szokásos első 5 perc most is lepergett, egy-két kósza próbálkozáson túl többnyire
mezőnyjáték zajlott. A pályán lévő falevelek száma egy hét alatt nem csökkent,
ráadásul most még az eső is rá-rákezdett, így a csúszós talaj, illetve a víztől
átitatódott labda nem könnyítette meg futballistáink dolgát. Mindettől
függetlenül körülbelül 10 perc elteltével megkaptuk az első gólunkat, majd nem
sokkal később ezt követte a második. Ekkor kis szünet következett, majd
bepottyant a harmadik, és végül, de nem utolsósorban a negyedik gombóc is a
zsákba helyeződött. 4:0-s hazai vezetésnél már kezdtük kissé kellemetlenül
érezni magunkat, szó, ami szó. Az ember azt hihette, hogy a hazai gólgyártás
meg sem fog állni 10-ig, még mielőtt fél 4-et ütne az óra. Ezzel szemben
meglepő fordulatnak lehettek szemtanúi a jelenlévők: sikerült felzárkóznunk. A
hazaiak lábbal eléggé bizonytalanul evickélő portása éppen egy visszagurított
labdával szórakozott, amikor is szemfüles játékosunk, Zsila érkezett meg
ellentmondást nem tűrően, odapiszkálásnak hála a játékszer a IX. kerület
hálójában landolt. 4:1. Nem sokkal később Unyi vállakozott cselsorozatra a
balszélen, három ember befűzése után lövésre vállalkozott, bombája
védhetetlenül vágódott a hazaiak kapujába. 4:2. A félidő vége előtt nem sokkal a
középpálya közepén Hunyady tálalt Mendzsák elé, játékosunk gondolkodás nélkül
kapásból elvállalta, sistergős lökete hálószaggatást eredményezett. 4:3. És
ekkor még hátravolt több, mint 6 perc az első félidőből –fájdalom; egyenlíteni
már nem sikerült.
Pontszerzésről
szövögetett álmaink azonban se perc alatt szertefoszlottak. A második
játékrészből körülbelül két minutum pergett le, amikor is Mendzsák hozta volna
ki a labdát hátulról, de sajnálatos módon belevezette egy hazai spílerbe, aki
középre tálalt volna, ebbe a passzba azonban belelépett Zsila, ám a játékszer
olyan szerencsétlenül pattant fel, hogy végül Horacsek kapust is érintve a
saját hálónkba vánszorgott. A lélektani töréspontot kétségkívül ez a momentum
jelentette. Lehajtott fejjel kezdtük el e közepet. Természetesen próbáltunk
tovább támadni, egy szép Unyi-Hunyady keresztpassz után Pálffy került
helyzetbe, később pedig maga a Pátyi Raptor tüzelt távolról, kísérlete nem
sokkal ment kapu mellé. Nagyjából ekkortájt Hunyady sajnos megsérült, egy
bokával blokkolt lövés után lesántikálva jelezte, a folytatásban ne számítsunk
rá. Hursán állt a helyére. 6 perccel később akarva-akaratlanul Zsila engedett
el egy hátraguruló labdát a talpa alatt, amely Horacsek kapusunkhoz vándorolt.
Portásunk pimasz lövő cselre vállalkozott a rárontó csatárral szemben,
mutatványa azonban nem járt sikerrel, a IX. kerület centere határozottabbnak
bizonyult: elbitorolva a labdát újra beköszönt. 6:3. Újabb gól a félidő 13.
percében esett, talán mondanom sem kell: nem vendégrészről. Egy távoli lövést
blokkoltak védőink, ám a labda a hazaiak üresen ácsorgó spílere elé pattant, aki
közelről irgalmatlanul beverte brigádja hetedik találatát. Egy perccel később
hárman kontráztak le minket, hátul csak két védővel álltunk, így könnyedén
kijátszhatták a helyzetüket ziccerig. A bejező csatárnak már csak be kellett
pöccentenie a bőrt az üres kapuba, körülbelül egy centiméterre a
gólvonalunktól. 8:3. Két perc telik el a mérkőzésből, amikor is Unyi bajlódik
egy kisebb sérüléssel, a helyére Pálffy áll be, majd újra támad. a United. Két
csatáruk közül az egyikük meg is kapja a felívelt kirúgást, ekkor Haragos
próbálja őt megzavarni az átvételben. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy ez sikerül
is, ám a labda ismét szerencsétlenül pattog, majd végül csak kiköt az említett
támadó lábán, aki kilövi a hosszú alsót. (Akár be is passzolhatta volna középre,
ott ugyanis bántóan üresen várakozott rá egyik társa. Zárójel bezárva.). 9:3. Közben
az eső újra elkezdett szemerkélni, egyre intenzívebb csapadékhullás nehezítette
a játékosok dolgát. Ezek után Zsila próbálta meg felhozni a labdát egy
kirúgásunk után, ám ismételten belevezette az ellenfélbe, így hárman vihették
rá az egy szem hátul lévő Haragosra. Értelemszerűen kijátszották ziccerre, és
értékesítették. 10:3. A második félidő 20. percében Unyi hangosan jelezte, hogy
játékra jelentkezne, társai azonban süketnek tettették magukat. Micsoda
csapatösszhang, nem igaz? Mivel a többség a füle botját sem mozdította, így az
egyébként hátul játszó Haragosnak kellett lejönnie, ő reagált egyedül. Unyi
szóvá is tette, hogy valószínűleg nem ez a csere lenne a legideálisabb, de hát
mit volt mit tenni, kóros halláskárosodás lett úrrá a csapat négyötödén. Lippai
még viccesen hozzá is tette: „Ricsi helyett beállhatsz”! Egyik szemünk sír, a
másik nevet. Na mindegy, a meccs folydogált tovább, a megszokott ritmusban;
hazai támadások, vendég szerencsétlenkedések. Körülbelül 10 perccel a vége
előtt nagy nehezen labdát szereztünk hátul, majd Unyi szlalomozott át két védőn
és Pálffyhoz passzolva folytatta az akciót. Balázsunk a középen üresen várakozó
Zsila elé tálalt, aki hálóba jutatta a labdát; újabb szépségtapasz. 10:4.
Megpróbáltatásainknak azonban ezzel még korántsem volt vége. Bár ekkor úgy
tűnt, hogy a múlt heti Random Team elleni csatához hasonlóan megint a végére
pörögtünk fel, újabb találatot sajnos már nem sikerült elérnünk. A 24. percben
ismételten mókás jelenetek sorozata következett; egy United támadást nagy
nehezen kivédekeztünk, Horacsek bravúrral hárított, majd odapasszolta a labdát
a tőle pár méterre ácsorgó hazai csatárhoz, aki bejuttatta azt középre, érkező
társa pedig beverte. Az ember röhögne ezen a vígjátékba illő szituáción, ha nem
a saját csapatával történne mindez. Kapusunkat némiképp felmentheti az a tény,
hogy „természetszerűleg” tőlünk senki sem kérte a labdát, mindenki
földbegyökerezett lábakkal várta, hogy a szájába repüljön a sült galamb. 11:4-es
állással folytatódott a találkozó. Nagyjából fél perccel később megint
kipasszolgattak minket, védőink úgy sétálgattak büntető harmadunkon belül,
mintha a Fővám téri vásárcsarnokban ráérős módón nézelődnének akciós csirke
farhát után. A lézengés magasiskoláját mutatták be. Kár, hogy ezért nem jár
plusz pont, ha így lenne, már toronymagasan vezethetnénk a tabellát. A
következő minutumban az éppen pályára lépő Haragost esernyőzték be egy
szépségdíjas mozdulattal, majd a Horacsek feje felett „lehulló falevelet”
Hursán fejelte ki a kapu torkából egy bravúros mozdulattal. Az utolsó 5 percben
előfordult, hogy 30-40 másodpercekre beszorítottuk az ellenfelet, ám játékunk
ekkor is kellően statikusnak bizonyult ahhoz, hogy ne tudjunk eljutni tiszta
lövőhelyzetig. Az utolsó utáni pillanatok egyikében Mendzsák pörkölte rá,
sajnos eredménnyel ez a megmozdulás sem párosult. A 12:4-es arány azonban a
hátralévő 10 percben már nem változott. Így is éppen elég gyalázatos eredmény
született vendég szempontból.
Elemzés
Huh… Azér’ egy ilyen ősz után van
miért sóhajtozni. Igazából csak sóhajtozni van miért. No, hát hol is kezdjük?
Hirtelenjében nem is tudom. Talán kezdjük a legfontosabbal: a passzokkal,
pontosabban azok hiányával.
I.
– A passzolás fogalma
Nos, kedves olvasó, nem tudom, hogy
te mennyire vagy tisztában azzal a fogalommal, amelyet nemes egyszerűséggel
„passz”-ként szoktak említeni. Ez a rövidke kis szó a Wikipédia szerint azt a
mozdulatsort takarja, amikor az egyik játékos a vele egyazon gárdában szereplő
csapattársához juttatja a játékszert. No, ezt a tevékenységet keresve sem
találhattuk volna szóban forgó meccsünkön, a Robben-szindróma ugyanis (akut
tüneteivel jelentkezve) teljes mértékben megfertőzte klubunk tagjait. Ha
önzőségre pénzt osztogatnának, akkor már unokáink egzisztenciája is biztosítva
lenne. Na most itt két kérdés merül föl, ezeket nem ártana tisztázni.
1.
Tényleg ennyire önzők vagyunk?
Amennyiben igen, akkor ezen a mentalitáson sürgősen változtatni kellene, a
futball ugyanis továbbra is csapatjátéknak számít (akinek ez nem tetszik, az
keressen magának valami egyén sportágat, ajánlani tudom a vívást, vagy a sakkot)
bármennyire is meglepő. Én elhiszem, hogy vannak képzettebb, technikásabb
játékosaink, és kevésbé technikásak, na de könyörgöm tisztelettel, ha a kevésbé
technikás még az esélyt sem kapja meg arra, hogy bizonyítson, akkor hogyan
várható el tőle a fejlődés? Önzőzni lehet kick-boxban, rúdugrásban, meg
tájfutásban. De nem a futballpályán. Legalábbis nem ilyen mértékben… Érdemes
lenne ezen elgondolkodni…
2. Egyáltalán
nem bízunk meg a társunkban? Ha
tényleg nem, az hiba. Mégpedig eléggé súlyos hiba. Itt megint csak felmerül az
előző pontban ecsetelt kérdés: a jobbképességű játékosaink vajon azért nem
passzolnak, mert nem bíznak a társukban, és azt gondolják, hogy inkább majd ők
megoldják egyedül? Ez eladdig talán még rendben is volna, amíg sikerül. A baj
ott kezdődik, hogy most egyáltalán nem sikerült. Arra, hogy belevezessük a
labdát az ellenfélbe, arra bárki képes, ehhez nem szükséges cselgépnek lenni.
Ha üresen van egy társunk, akkor játsszuk már meg azt a nyomorult labdát
könyörgöm!
II.
– Helyezkedés
Nem először, nem
másodszor, és nem harmadszor kerül szóba, hogy rendszeresen állva várjuk a
labdát. Aktuális mérkőzésünkön ez prímán kijött. A kirúgásaink általában már a
saját térfelünkön az ellenfél „kezében” landoltak. Nézzük, mi történik
ilyenkor. Horacsek kipasszolja a játékszert a két hátul lévő védőnk egyikének. A
három támadónk az ellenfél kapujának előterében várja, hogy csoda történjen, és
a lábukra ragadjon a labda, de még véletlenül sem lépnének vissza esetleg
segíteni, ne adj’isten labdát kérni, segítve ezzel a labdafelhozatalt. Ilyenkor
rendszerint labdavesztéssel folytatódik a játék, majd mivel két védő jut három
támadóra: gólt kapunk. Le kéne vonni a konzekvenciákat…
Régebben megpróbáltuk azt a taktikát, hogy a kapus kipasszolja az egyik
védőnek, ha rámennek, akkor vissza a kapusnak, aztán vissza a védőnek,
cicázzunk, amíg a támadók meg nem unják. Ha a kapusra is, meg a két védőnkre is
jut egy-egy ember, akkor ez azt jelenti, hogy az ellenfél mezőnyjátékosaiból 3
ember máris elöl ragadt, mehet az indítás, csatáraink ugyanis három a kettőben
indulhatnak. Ez talán nem lenne olyan bonyolult, ez kivitelezhető,
megvalósítható taktika. Az elpasszolásnál, belevezetésnél legalábbis lényegesen
jobbnak hangzik. Ez egy alternatíva lehetne.
III.
– Védekezés/Támadás
Kispályán alapvetően az az aranyszabály, hogy
mindenki támad, és mindenki védekezik. Most kivételesen hanyagoljuk a
kifogásokat, fogadjuk el ezt tényként. Mivel nem vagyunk egy Barcelona-szintű
csapat, ezért mi általában nagyobb hangsúlyt fektetünk a védekezésre, mindig
kijelölünk két védőt, akiknek alapvetően hátul kell sepregetniük. Igen ám, na
de mi van a többiekkel? Hátul rendre csak két ember marad, három támadónk
szinte egyáltalán nem jön vissza, vagy csak ímmel-ámmal, többnyire elölről
figyelik, hogy gólt fogunk-e kapni. Ezzel szemben a IX. ker. United csapatának
tagjai a másodperc törtrésze alatt visszazártak, mihelyst labdát veszítettek. Mi
pedig még képesek voltunk akkor is eltötyörögni az adódó lehetőségeinket,
amikor létszámfölényben léphettünk volna ki… Érezd a különbséget!
Játékosaink teljesítmény-mutatóit most nem fogom
leírni, azon prózai oknál fogva, hogy nincs hozzá kedvem.
És most jönne az a rész, hogy igen, de nézzük csak,
azért voltak pozitívumok is. Igen, tényleg, hazafelé a hármas metrón egy
igencsak mutatós szőke hölgy ült le mellénk.
Kicsit hosszúra sikerült, de ezt le kellett írni. Részemről ennyi. További szó a szerkesztő kollégáé.
Köszönöm a szót Haragos Úrtól!
Nem
is tudom igazán, hol is lássak neki, hiszen vegyes érzések keringenek bennem a
meccsre visszatekintően. Ígéretesen kezdtünk, de gyalázatos végjáték után kikaptunk, több okból is, de ezt már Haragos kolléga részletezte az előzőekben. Hirtelenjében
azzal tudnám kezdeni, hogy hidegen hagy a vereség, amit elszenvedtünk, a csapat
sorsa annál inkább aggaszt. Pár éve mikor csatlakoztunk a bajnoksághoz, az
esélytelenek nyugalmával indultunk neki, a cél sokkal inkább az volt, hogy a
társaságot minél jobban összekovácsolja a rutinszerű heti labdázgatás. Az összkép
alkalomadtán idilli tudott lenni, eltekintve az eredménytől jól éreztük
magunkat. Egyesek persze nem voltak megelégedve ezzel, eredménycentrikusak
lettek, s úgy gondolták, hogy egy-két minőségibb játékost nem ártana bevonni a
passzolgatásba. Megoszlottak a vélemények házon belül, volt ki ellene, volt ki
mellette pártolt, végül a radikális eredményorientáltak győzedelmeskedett, majd
balbumfordiak lemondtak tisztségükről.
Mondanom
sem kell, hogy eredményesebben szerepeltünk a bajnokságban, aminek kiváltképp
örültünk. A második idényben már odáig jutottunk, hogy a dobogón is befigyeltünk,
mondhatni, basztuk a rezet, a szó pozitív értelmében. Jelenünkben, mint
láthatjátok, nem zsonglőrködünk már olyan mértékben, alább hagyott a játékunk,
ami annak is köszönhetően, hogy egy-két meghatározó futballmágusunk másféle
fordította érdekeltségeit. Ami nem lenne gond, ha! *De utálom ezt a szót…
általában akkor vesszük elő, mikor már nincs mivel magyarázni, de jelen esetben
ez teljesen más jelentéssel bír.*
S
innen vezethetjük át az eredménycentrikust szkeptikus egocentrikussá… hiszen
elég gyakori jelenség körünkben, hogy a csapattagok bizalmatlanok egymással
szemben, legalábbis pályán. Nem merik rábízni a bőrgolyót társaikra, nehogy
abból nagyobb galiba legyen… de kérdem én, mennyivel jobb az, hogy egyedül szambázzuk a pályán? Semmivel, végeredmény ugyanaz. Van így értelme játszani? Merül
fel a kérdés. Itt szeretnék is a lényegre térni, s feltenni egy elgondolkodtató kérdést: Te miért
szeretnél a továbbiakban a csapatban játszani? Félreértés ne essék, semmiféle
diktatórikus hajlam nem játszik közre, csupán egy egyszerű kérdést tettem fel.
Mi motivál titeket abban, hogy eljöjjetek és játszatok ebben a csapatban? *Ez
már két kérdés baszki...*
Én
személy szerint azért szervezem és jövök továbbra is a mérkőzésekre, hogy jól
érezzem magamat, hogy olyan a közösség része legyek, amely kikapcsol és
szórakoztat, akikben egyaránt megbízhatok, mint magamban. Nem érdekel, ha vesztünk
vagy győzünk, de azt tegyük méltóságteljesen. A jövőben nem tudom hogy lesz, ki
akar még a csapat része lenni, őszintén küzdeni, de jelenállás szerint elég
foghíjasan vagyunk, s csupán pár emberen látom, hogy menjünk, csináljuk.
Bántójelleg nélkül írom, nem kötelezőjellegű MAFASZ-tagnak lenni, ha valaki
úgy érzi, hogy nyűg neki a csapatrészének lenni, az álljon tovább. Tehetség ide
vagy oda, játszani megyünk, nem pedig kényszeres eredményhajhászásba kezdeni,
ami élménymegvonásba torkollik.
Őszinte
válaszokat várunk a csapattagtól, már aki olvassa ezt a cikket, hogy
tudjuk érdemes-e ezen az úton továbbhaladni.
