Hát ez a nap is eljött. Egy
újabb nyarat hagytunk magunk mögött. Megkezdődött a 2015/16-os szezon is a KLB
életében, egyelőre még csak a szezont felvezető Kispályás Labdarúgó Kupával,
melyet ezúttal Rákospalotán, a Palota által biztosított Czabán Általános Iskola
műfűves pályáján rendeztek, és melyre természetesen csapatunk is ellátogatott!
Mégpedig 11 másik csapattal egyetemben, szinte tehát a teljes KLB mezőny részt
vett a tornán, mindössze a Dafuq FC, a Jósti FC, illetve a Last Kings csapata nem
tudott eljönni a tornára. A KLK sorsolása már a torna előtti napokban
nyilvánossá vált, így csapatunk még a felkészülési időszak nehézségei ellenére
is jó kedvvel érkezhetett a tornára, hiszen a legnagyobb riválisokat
szerencsére sikerült elkerülni, főleg az első kalapos besorolásunknak
köszönhetően! Olyan szempontból ugyanakkor nehéz dolga volt a csapatunknak,
hogy a csoportkörben rögtön két, eddig ismeretlen ellenféllel kellett
szembenéznünk, hiszen a MAFASZ-hoz hasonlóan a Stupid FC, illetve a Gekko Akadémia
FC is a C csoportba nyert besorolást, míg a csoport 4. csapata a már általunk
is jól ismert Sasok FC volt. A tornára csapatunk a Szabó, Horacsek, Haragos,
Tóth, Bajusz, Unyi, Mendzsák, Zsila kerettel érkezett meg és csinálta is végig
az egész napot, ugyanis annyit előre elárulhatok, csapatunk végig versenyben
volt a dobogóért!
Szerencsénkre
csapatunk a napi programját a Sasok FC-vel kezdte, így nem kellett rögtön
ismeretlen vizekre eveznünk, ez meglátszott a felálláson is. A Sasok
emberhiánya miatt ezt a mérkőzést 4+1-ben játszotta a csapat, mégpedig a már
többször is jól bevált Haragos-Horacsek védelemmel, illetve az Unyi-Zsila
támadósorral, az ekkor még kissé álmoskás hangulatában lévő Bajusz a cserepadon
foglalt helyet, Mendzsák és Tóth társaságában, míg kapuban pedig a nyári
igazolás, Szabó Szilveszter foglalt helyet. Eleinte talán ez tűnt a
legkétségesebb posztnak, hiszen tétmeccsen ez volt Szabó bemutatkozása a
MAFASZ-ban, korábban egy-két komolytalanabb Bikás-foci alkalmával láttuk csak
védeni, azonban, ha azt mondom, hogy újonnan szerződtetett kapusunk nem okozott
csalódást, akkor enyhén fejezem ki magam. A mérkőzés elég jól indult csapatunk
számára, viszonylag korán vezetést szereztünk, Zsila egyéni akcióját követően.
Ekkor kezdődött azonban a szokásos MAFASZ átok, a vezetést nem tudtuk
megtartani, olyannyira nem, hogy a Sasok pillanatokon belül fordítottak és az
eredményjelző rögtön 1-2-t mutatott két védelmi hiba következtében. Ekkor azonban
ismét Zsila villant egyet, aki maga és csapata második góljával egyenlített,
sőt, Unyi találatának köszönhetően a mérkőzés vége felé csapatunk a vezetést is
megszerezte ismét. Ekkor jött azonban az, amitől nagyon féltünk, a Sasok
előszedték rejtett tartalékaikat és a kapuhoz szögezték csapatunkat. És
ugyanekkor lépett elő a csapat vezérévé legfrissebb szerzeményünk Szabó, aki
legalább három hatalmas bravúrt mutatott be és gátolta meg az ellenfél
egyenlítését. Csapatunk tehát győzelemmel nyitott, de az semmi jót nem sugallt
előre, hogy a mérkőzés végét a csere nélkül játszó Sasok bírták jobban, míg
közülünk a nyári elgémberedésnek és edzéshiánynak köszönhetően többen a
tüdejüket kiköpték az utolsó percekben. Ekkor azonban a furcsa sorsolásnak
köszönhetően csapatunk kapott egy bő két órás pihenőt, aminek eleinte nagyon
örültünk, később azonban rájöttünk, hogy az izmoknak semmiképp nem tesz jót ez
a sok várakozást, ekkor már átkoztuk bőven a sorsolást és a beosztást.
Csapatunk második meccsét a Stupid FC gárdája ellen játszotta. Róluk előzetesen annyit
tudtunk, hogy a Sasokkal érdekes keretek között játszottak 1-1-es döntetlent,
de éreztük a vérszagot, verhetőnek tűnt a gárda. Ennek a meccsnek már 5+1-ben,
Bajusszal a kezdőben vágott neki csapatunk, és bizony a Bajusz-Unyi-Zsila trió
hengerelt, mindhárman betaláltak 1-1 alkalommal, csaptunk 3-0-s előnyt
szerzett, amire a Stupidtól mindösszesen egy válaszgól érkezett (többek között
természetesen Szabó újabb bravúrjainak köszönhetően!), így csapatunk az első
kínszenvedéses meccs után ezúttal már simábban tudott nyerni. A harmadik
csoportmeccsre mindösszesen 1 meccsnyi szünetet kaptunk, aminek nem annyira
tudtunk örülni, hiszen korábban a Gekkó Akadémia szinte lemosta a Sasokat a
pályáról, így tudtuk, alighanem a legnehezebb csoport meccs vár csapatunkra. Ez
azonban nem így lett, csapatunk támadói megállíthatatlanok voltak, és bár a
Gekkó többet támadott, a kontrákra berendezkedett MAFASZ taktika bevált,
csapatunk 6 gólt szerzett, míg a Gekkónak csak 3 választalálatra futotta, ebből
is kettő már a nagy MAFASZ előny birtokában, pár elszórakozott lehetőségből
született. A 6 gólon ellenben a MAFASZ nagyon szépen osztozkodott, a
Zsila-Unyi-Bajusz trió tagjai ezúttal is 1-1 gólt szereztek, mellettük betalált
még Tóth, csapatkapitányunk, Horacsek hatalmas bombagólt szerzett, míg
kapusunk, Szabó ezúttal nem bravúrjaival hívta fel magára a figyelmet, hanem
egy Zsila által kiharcolt és a csapat által neki ítélt büntető sikeres
végrehajtásával. Tehát még kapusunk is feliratkozott a góllövőlistára, míg
csapatunk 3 győzelemmel, 100%-os mérleggel, csoportelsőként jutott tovább a
negyeddöntőbe!
Az előjelek ekkorra nem voltak
túl bíztatóak, ugyanis bár Bajusz eddigre a csapat vezérévé lépett elő ezúttal
is, a többiek nem a legjobb formájukban játszottak, és sokakon a fáradtság
jelei is mutatkoztak, ez leginkább a csapat védekezésén látszott meg. Az Outlaw
ráadásul kirobbanó formában érkezett a tornára, ahogy általában a tornákra
szokott (a tavalyi szezonvégi ligakupán egy sima 3-ast kaptunk tőlük!), mi sem
bizonyítja ezt jobban, mint hogy a csoportban a KLB-címvédő Harrer A-t is
legyőzték! Nem voltak tehát biztatóak az előjelek, a játékon ez azonban
szerencsére nem látszott. A mérkőzés tapogatózással indult, egyik csapat sem
mert nekiesni az ellenfélnek. Ebből végül a MAFASZ jött ki jobban, amikor is
Zsila egy váratlan Zidane-szerű mozdulattal óriási bombát zúdított az ellenfél
kapujára. Ez a bomba még csak a felsőlécet tudta eltalálni, a kipattanónál
azonban Unyi volt a legszemfülesebb és a kapust és a védőket megelőzve érkezett
a labdára, és csúsztatott a hálóba! Sőt, Bajusz később egy szabadrúgást csavart
el gyönyörűen a kapuba, ezzel már 2-0-ra vezetett csapatunk. Természetesen nem
mi lettünk volna, ha rendes játékidőben hozzuk a mérkőzést, a védekezésre
ezúttal sem tudtunk odafigyelni, a támadók se igen értek hátra segíteni, így az
Outlaw könnyedén egyenlített. Innentől egy kicsit összeszedettebb lett a csapat
játéka, így kihúztuk a 3-3 rúgással végrehajtott büntetőpárbajig, itt pedig már
nem is igazán volt kérdés! Először Bajusz, majd Zsila, végül pedig Unyi
értékesítette kíméletlenül a maga büntetőjét, és erre az Outlawnak nem volt
válasza, rögtön az első rúgónál hibáztak, így végül büntetőpárbajban, a
jelenlévők kisebb meglepetésére a MAFASZ jutott a torna elődöntőjébe. És itt
indult el a torna sötét szakasza, amire nem is szeretnék részletesebben
kitérni…
Az elődöntőben a Harrer A-t
búcsúztató Palota vert el minket 4-2-re (talán meg se kell említenem, hogy 0-2
volt a mérkőzés elején a javunkra Bajusz két egyéni akciójának következtében),
a bronzmeccsen pedig a Déli FC ellen alulmaradó Harrer B jött velünk szembe,
tőlük 3-1-es vereséget szenvedtünk (találjátok ki, vajon ki vezethetett a
meccsen 1-0-ra…). Így csapatunk végül a 4. helyen végzett a kupán, ami a nyári
felkészülés hiánya és a felkészülési mérkőzéseken nyújtott siralmas
teljesítmény fényében gyönyörű eredmény, ahhoz képest azonban, ahogy a torna
középső szakaszán muzsikáltunk, csalódást keltőnek tűnik. De mi is volt a baj a
végén?
1. Bajusz mellé senki nem tudott felnőni teherbírásban,
küzdőszellemben, semmiben sem, nem volt más vezéregyénisége a gárdának, egy
fecske pedig nem fog nyarat csinálni…
2. A csapat szinte összes tagjának katasztrofális az
állóképessége (tisztelet a kivételnek!) képtelenek voltunk tartani az iramot az
utolsó pár ellenfelünkkel!
3. Amit pedig a védelemben képes leművelni a gárda (bárki is álljon éppen hátul, legyen az védő vagy támadó), az egészen katasztrofális! Szabó kapusunkat meccsenként legalább 5 alkalommal hozta menthetetlen helyzetbe a védelem, az, hogy nem mindegyikből lett gól többnyire kapusunknak (ritkább esetben az ellenfeleknek) volt köszönhető!
3. Amit pedig a védelemben képes leművelni a gárda (bárki is álljon éppen hátul, legyen az védő vagy támadó), az egészen katasztrofális! Szabó kapusunkat meccsenként legalább 5 alkalommal hozta menthetetlen helyzetbe a védelem, az, hogy nem mindegyikből lett gól többnyire kapusunknak (ritkább esetben az ellenfeleknek) volt köszönhető!
A védekezésen tehát mindenképp
javítani kell! Kell hátra is egy vezéregyéniség, aki képes tökéletesen
irányítani maga mellett a többi védőt, felszedni magunkra egy kis erőnlétet és
semmi probléma nem lesz a szezonban, ez látszott a torna elején mutatott
teljesítményen! Amennyiben ezt sikerül megtenni, csapatunk ismét harcban lehet
az éremért, a dobogóért, ez látszott a csapat támadójátékán, amivel semmi
probléma nem volt (egy-két kapusba belelőtt zicceren kívül)! Ha hátul tud
fejlődni a csapat és támadásban folytatni tudjuk ezt a gólerős játékot, akkor
bizony idén is éremesélyesként kell számolni a MAFASZ-szal! Ez azonban a jövő
zenéje, egészen pontosan e hétvége zenéje, hiszen a hétvégén a Stupid FC-vel
kezd a csapat a KLB-ben (ami sajnos elmaradt), meglátjuk milyen eredménnyel! A hangolás mindenesetre
összességében jól sikerült!


